Légiósok

Évtizedes összevetésben is jól rajtolt a Dárdai-csapat

A Hertha általában jól kezdi a bajnokságot; az ideinél kevés jobb rajtjuk volt a közelmúltban.

Kapcsolódó cikkek

Dárdai Pál vezérletével remekül kezdte a szezont a Hertha BSC a német Bundesligában, és a hatodik forduló után tíz ponttal a tabella ötödik helyén áll, ami Európa Liga-indulást érne 2016-ban. Meglepetésnek tekinthető ez a szereplés az elmúlt évek idénykezdései után? Az elmúlt tíz évet vizsgáltuk.

Tíz évvel ezelőtt kifejezetten jól kezdtek a berliniek, még az ideinél is erősebben, hiszen 11 ponttal a negyedik helyen álltak, a tavaszi végelszámolásnál pedig hatodikok lettek.

Egy évvel később a Hertha volt az első a tabellán, érdekesség, hogy éppen annyi pontot gyűjtött, mint idén. Ötös holtverseny alakult ki a tabella élén: a Nürnberg, a Bayern München, a Werder Bermen és a Schalke is tíz pontot szerzett hat meccsen, közülük a berlinikek gólkülönbsége volt a legkedvezőbb.

A 2007-es ősz jelentette a csúcsot a vizsgált időszakban, hiszen 12 ponttal rendelkeztek hat meccs után a fővárosiak. Újabb érdekesség: 2008–2009-ben, amikor az elmúlt időszak legjobb szezonját teljesítette a Hertha, a hatodik fordulót követően nem állt valami fényesen. A nyolc pont csak a tizedik helyre volt jó.

Aztán jött a kiesés: a 2009-es bajnoki rajt is pocsékul sikerült, hat meccsen mindössze a Hannovert sikerült legyőzniük. A másodosztályú éveket kár számolgatni, hiszen az ellenfelek minősége nem volt hasonló, mint az élvonalbeli években.

A 2011–2012-es évadban osztályozó után esett ki ismét a csapat. Akkor nem az első néhány fordulóval volt gond, hiszen a hetedik kört megelőzően kilenc ponttal a tizedik helyről várták a folytatást. A visszajutás után már sikerült megkapaszkodniuk a legjobbak között, és nyolc ponttal a tizedik helyen álltak.

Tavaly aztán – a szezon végén már Dárdaival – ismét sikerült bennmaradniuk, de a kezdés nagyjából azt predesztinálta őket, ami történt: öt pont, 14. hely… Ami viszont felettébb meglepő, hogy az egyetlen győzelmet a végül második helyezett Wolfsburg ellen sikerült abszolválniuk.

Összességében tehát elmondható, hogy a Hertha nyolc éve indította legutóbb olyan erősen a bajnokságot, mint idén Dárdaival. A magyar tréner tíz pontjánál az elmúlt tíz évben csak kétszer tudott többet a csapat Reménykedjünk a hasonló folytatásban!

A Rangadó.hu a berliniek remek szezonkezdetéről megkérdezte a korábbi kiváló Bundesliga-játékost, Lisztes Krisztiánt:

– Nagyon örülök Dárdai sikerének. Remek kezdés volt ez a Herthától a bajnokságban, és azt gondolom, a magyar foci mostani helyzetében nagyon kell örülni és értékelni minden sikert, főleg ha ilyen fiatal edzőről van szó. Elsősorban a kiesés elkerülésének kell lennie a csapat céljának, minden további csak extra siker.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik