Légiósok

Dárdai: „Ebből a mentalitásból nem engedhetünk”

A Hertha vezetőedzője szerint a helyes úton járnak, de több gólt kellene szerezniük.

Kapcsolódó cikkek

Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC 1-1-et játszott az Eintracht Frankfurt otthonában a német élvonal hetedik fordulójában, és a tabella hatodik helyét foglalja el. A berliniek következő ellenfele szombaton délután a Hamburger SV lesz. A magyar tréner a klub honlapján a döntetlen ellenére pozitívan értékelt, azt mondta, a pontszerzés is boldoggá teszi.

Akik pályán voltak Frankfurtban, hétfőn regeneráló feladatokat, a többiek rendes edzésmunkát végeztek, a HSV elleni meccsre szerdán kezdődik a felkészülés. Az elmúlt három meccsen megszerzett négy pont következtében jó helyre került a csapat a táblázaton, Dárdai viszont másra helyezte a fő hangsúlyt.

– Az volt a célunk, hogy javítsuk a játékos teljesítményét. A jelenlegi szintet fenn akarjuk tartani. A következő lépés az lesz, hogy több gólt szerezzünk, de azt nem tudom megmondani, ez mikor lesz – ecsetelte a vezetőedző.

Frankfurtban is több lehetősége volt együttesének, hogy 0-0-nál megszerezze a vezetést, Vedad Ibisevic a szólója után már csak a kapussal állt szemben, mégis a kapufát találta el. A jelek szerint a játékrendszer is egyre jobban működik, ez Salomon Kalou teljesítményén is látszik. Dárdai rugalmas, engedi kibontakozni a kreativitást meccs közben, ennek pedig különleges előnyei vannak, mert a játékosok könnyebben változhatják a helyüket. A második félidőben például hagyta, hogy Vladimir Darida és Tolga Cigerci helyet cseréljenek.

– Jobban megismertem Vladimirt, és látom, hogy jobban kihasználhatjuk az erősségeit, ha több terület adódik előtte – vélekedett az edző.

Az erőfeszítések végül a 82. percében eredményeztek egyenlítést, akkor sikerült megbontani a Frankfurt középső védelmét. A csapat azonban 1-1 után sem volt elégedett, és a győzelemre hajtott.

– Azt már láttuk Frankfurtban, hogy a munka eredményre vezet. Úgy gondolom, ha a meccs tíz perccel tovább tartott volna, megverjük a hazaiakat. A mentalitásunkra jellemző, hogy az utolsó pillanatig a győzelemre hajtottunk. Ebből nem engedhetünk.

Olvasói sztorik