A csütörtök esti selejtező megrendezése is veszélybe került.
Tudják, hogy nem lesz könnyű még a bennmaradás sem.
DVSC támadója minden nap úgy készül, hogy pályára fog lépni a magyar válogatottban. Éles meccsen debütálhat.
Az MTI szerint Nikolics Nemanja mellett az NB I legjobb góllövője, Böde Dániel kap szerepet csatárposzton a Feröer elleni Eb-selejtezőn.
Nekik mindegy, ki ellen játszanak; győzelemre és tisztességes játékra törekszenek.
A csoport második helyére hajt a lengyel Legia és a magyar válogatott csatára.
Tőzsér Dániel elhagyta az edzőtábort, Nikolics Nemanja biztosan kezdő lesz.
Zseniális mozdulattal vette be a kaput Munir El Haddadi a spanyol korosztályos válogatott edzésén. Az U21-es csapat szerdán Grúziában játszik Eb-selejtezőt.
Negyvennégy éve nem volt ilyen Európa-bajnoki selejtezőnk…
Bogdán Ádám piaci értéket sem érik el; minden tizedik feröeri lövésből lesz csak gól.
Támadó szellemű válogatottat küldene pályára Feröer ellen Lázár Bence, akiről nemrég derült ki, hogy leukémiás. A korábbi csatár a blogján üzent a magyar csapatnak.
A bajnokcsapat új edzője kijelentette, oda fognak érni a nemzetközi kupákra.
Nagy sportdiplomáciai sikert ért el a Rába ETO. A Bajnokok Ligájának megfelelő UEFA Futsal Cup legjobb 16 csapata közé jutó magyar bajnok lesz a házigazdája a sorozat egyik úgynevezett elitkörének, s neves csapatok, közöttük akár a portugál Benfica is pályára léphet a győri Magvassyban – számolt be a Kisalföld.
Érdekesség, hogy mind a 16 elitkörbe jutó klub pályázott, a rendezőkről szerdán döntött az európai szövetség illetékes bizottsága. A négy négyes csoportból csak az elsők jutnak tovább a final fourba.
A másik három házigazda a spanyol (Inter Movistar), az olasz (Pescara) és a szlovák (Slov-Matic) aranyérmes lesz.
A sportágban Magyarországon eddig még nem rendeztek elitkört. A csoportok sorsolását október 14-én, az eltikör küzdelmeit november 10. és 15. között rendezik.
A berliniek három éven belül a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban vennének részt.
Garancsi István klubtulajdonost nem befolyásolta a szurkolói tüntetés.
A klubhoz közel álló forrásokra hivatkozva a főbb spanyol lapok egybehangzóan arról számolnak be, hogy az FC Barcelona megpróbál kicsikarni a FIFA-ból egy határozott választ Arda Turan ügyében, egyéb esetben pedig a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé fogja vinni az esetet – írja az eurobarca.hu
Rafinha sérülése után már szóba került ez a lehetőség, és a korábbi elnökjelölt Toni Freixa érvei nem csak logikusak voltak, de tényekkel és a hatályos paragrafusok megemlítésével is alátámasztotta azokat. Azóta annyi a fejlemény, hogy a FIFA jelezte a Spanyol Labdarúgó-szövetségnek, hogy a szabályozása, mely alapján Turant valóban be lehetne nevezni a hosszú időre kidőlt Rafinha helyére, ellentétben állhat a FIFA szabályaival, így nem javasolja a török regisztrációjának az engedélyezését.
A katalán egyesület erre – bár kissé megkésve – reagál most, és a hírek szerint végleges választ akar kicsikarni a nemzetközi futballt irányító szervezettől. Amennyiben ez a válasz nem érkezik meg, vagy ha ez a válasz elutasító, úgy a klub a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elé viszi az ügyet.
Ha a CAS pozitív döntést hozna a katalán egyesület számára, és engedélyezné Turan regisztrációját, úgy a török középpályás legkorábban vélhetően november végén léphetne pályára a Barcelonában.
A Real Madrid védője vállsérülés miatt kihagyja a spanyolok utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjét.
A klasszis édesapjára viszont börtönbüntetést szabtak ki.
Markolót vezetett, halakat pakolt és futballozott Bükszegi Zoltán.
A Besiktas játékosa, Gökhan Töre bombaformában kezdte az idényt.
Dánia-Magyarország 0-2 (0-1)
Magyarország: Laky László (Oroszi István, 46.) – Babinszky Bence (Tóth Ákos, 46.), Horváth Csanád (Opavszky Balázs, 52.), Bolla Gergő (Fekete Márk, 62.), Zeke Márió (Győri Olivér, 52.) – Kovács Krisztián (Szoboszlai Dominik, 46.), Lipóth András (Csonka András, 46.) – Schön Szabolcs (Lefler Benjamin, 62.), Bencze Márk (Tóth Zoltán, 46.), Horváth Olivér (Winkler András, 52.) – Szerető Krisztofer (Kiss Tamás, 52.)
G.: Schön a 26., Horváth O. a 48. percben
A jövő őszi Európa-bajnoki selejtező tornára való felkészülés egyik első idénybeli állomásaként U16-os válogatottunk hétfőn Dániába utazott, ahol kedden este a házigazdák korosztályos együttesével mérkőzött meg. Belvon Attila csapata telt ház, mintegy 2000 néző előtt lépett pályára Skive városában, és már a találkozó legelején rendkívül magabiztos, határozott játékkal rukkolt elő. Labdaszerzésekből sokszor kerültünk a dán kapu elé, és a helyzeteinkből egyet sikerült is kihasználni, a 26. percben Szerető Krisztofer kapott jó indítást a jobb oldalon, centerezése után Schön Szabolcs átvette a labdát, majd 8 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (0-1). A gól után is a magyar válogatott dominált, és a második félidő 8. percében sikerült megduplázni az előnyünket, egy középpályás labdaszerzés után Szoboszlai Dominik tette ki a labdát a bal oldalra Horváth Olivérnak, aki a 16-os csücskétől, szép mozdulattal a kapus fölött a hosszú sarokba ívelt (0-2). A mérkőzés utolsó 20 percére a folyamatos cseréknek köszönhetően minden mezőnyjátékos szerepet kapott, s bár ebben a periódusban már a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek, az eredményen nem tudtak változtatni, megérdemelt győzelemmel zártuk a találkozót.
– Nemcsak az eredménnyel, hanem a mutatott teljesítménnyel is elégedett vagyok, igazi csapatként küzdöttek ma a srácok – mondta a mérkőzést követően Belvon Attila szövetségi edző. – Labdaszerzések után gyorsan, tetszetősen mentünk át támadásba, működtek az együtt mozgások, emellett minden csapatrészben voltak jó egyéni teljesítmények. A második félidőben folyamatosan cseréltük a játékosokat, ekkor már becsúszott néhány kisebb baki, és az ellenfélnek is akadt egy-egy lehetősége, de továbbra is megvoltak a megindulások, a kapu elé érkezések, a minőségi befejezések. A találkozó nagyobb részében dominálni tudtunk, és megérdemelten nyertük meg a jó hangulatú találkozót, bízom benne, hogy a csütörtöki mérkőzésen is hasonló mentalitásban és eredményességgel tudunk majd futballozni – írja a www.mlsz.hu.
A portugál szakember átszámítva 16 milliárd forintot kapna végkielégítésként.
Gerd Müller, a nemzet bombázója február óta szorul kezelésekre.