Hírek

Horváth Ferenc egy napra is vállalta volna a Vidit

A bajnokcsapat új edzője bemutatkozásakor kijelentette, oda fognak érni a nemzetközi kupákra.

– Itt vált belőlem gyerekből felnőtt – pendített meg rögtön érzelmi húrokat a Videotonnal és a Sóstói stadionnal kapcsolatban a piros-kékek új vezetőedzője, Horváth Ferenc, bemutatkozó sajtótájékoztatója elején.

A Vidiben több periódusban összesen hét évet eltöltő, hatvanhárom gólt szerző egykori csatár hét hónapra veszi át a csapat irányítását. Kovács Zoltán klubigazgató a bemutatáson sem titkolta, külföldi edzőt szerettek volna elsősorban, miután Bernard Casoni távozott és Pető Tamás megbízott edző mandátuma lejár, de végül senkivel sem tudtak megállapodni. Így esett a választás Horváthra, akinek a szezon végéig kell rendbe szednie a csapatot.

– A Videoton vezetését egy meccsre is elvállaltam volna, ha arra kérnek, de a hét hónap alatt is szeretnék megoldást jelenteni, hiszek benne, hogy összeszedem a csapatot és odaérünk a nemzetközi kupát érő helyre – jelentette ki Horváth Ferenc – Ez a klub a szívem csücske, mindig is az volt. Bármilyen formában érkezett volna a megkeresés, elvállalom. Magyarország egyik legjobb csapatához érkeztem, nagyon jó futballisták alkotják a Videotont, csak csapatként eddig nem funkcionált. Most az a feladatunk, hogy ezen javítsunk. Egy célért kell mindenkinek küzdenie.

A Rangadó.hu kérdésére, hogy egykori fehérvári játékos-periódusai közül, melyek alatt hol dobogóért, hol az osztályozón a bentmaradásért küzdött a csapat, melyikhez hasonlítható a mostani beugrás, Horváth így válaszolt:

– Mindig szívesen játszottam itt, akármi volt a cél, a jelen helyzetet a beugróként teljesített fehérvári időszakhoz hasonlítom, de remélem, a kupagyőztes csapat sikereit is fel tudjuk idézni (2006-ban nyert Magyar Kupát a Vidivel – a szerk.).

Természetesen az egykori válogatott csatárt a Videoton csatárgondjairól is kérdezték, mint immáron illetékest, a tréner annyit mondott, az állományban benne van a megoldás lehetősége:
– Remélem, megtalálom a hangot mindenkivel, így a támadókkal is, és ha egy húron pendülünk, megerősödik a csatárjáték.

Kovács Zoltán megkapta a bemutatón azt a kérdést is, mi lesz, ha netán a hét hónapos projektre szerződtetett tréner “túl jól” teljesít és dilemma elé állítja az ismét külföldi edzőben gondolkodó vezetőket.

– Örülnénk, ha Feri megnehezítené a dolgunkat hét hónap után… – felelte a sportigazgató, aki a Pintér Attilára vonatkozó kérdésekkel nem akart foglalkozni, mert a múltat úgymond le kell zárni, ellenben az eddigi stábnak megköszönte a munkát. Pető Tamás marad az edzői csapatban, Szamosi Tamással fogják segíteni Horváth Ferenc munkáját.

– Feri beleillik abba a profilba, amit felállítottunk, nem titok, egy hét hónapos projektre szerződtettük. A cél természetesen továbbra is a nemzetközi kupa. Köszönjük a Szigetszentmiklós korrekt hozzáállását is, hogy első szóra elengedte szerződéséből Horváth Ferencet – tette hozzá Kovács. A közeljövővel kapcsolatban optimista a klubvezető, aki szerint a válogatott szünetben lesz idő összecsiszolódnia az új edzőnek a csapattal.
– A játékosok nehéz időszakon vannak túl, bizonytalanság volt, de jól reagáltak rá. Felfelé ívelő ágban vagyunk, a csapat jó mentális állapotban van, talán már Horváth Ferencnek is könnyebb dolga lesz kicsit.

Olvasói sztorik