Nemzetközi foci

Messit felmentették az adócsalási ügyben

A klasszis édesapjára viszont börtönbüntetést szabtak ki.

A spanyol ügyészség indítványozta, hogy Lionel Messi ellen szüntessék meg az eljárást az adócsalási ügyében. Az argentin sztár édesapjára, Jorge Horacio Messire ugyanakkor másfél éves börtönbüntetés kiszabását kérte a hatóság.

A vád szerint a futballista apja – aki egyben a menedzsere is – 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizetett be az államkasszába. Ugyan az adócsaláshoz vezető szerződéseket Lionel Messi írta alá, az ügyészség megítélése szerint ezt apja tanácsára tette, és ő mit sem tudott a bűncselekményről.

A négyszeres aranylabdás, vb-ezüstérmes Messi és apja ellen több mint két éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. A játékos végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. A vád szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül – Uruguayban, Belize-ben, Svájcban és az Egyesült Királyságban – bejegyzett cégek kezelték. Jorge Horacio Messi azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén.

Olvasói sztorik