„De az Európa-bajnoki részvétel lökést adhat ahhoz, hogy újra legyen.”
A ferencvárosi kötődésű ckozep.hu fotók alapján egyesével leszámolta a szombati örökrangadó lelátóján álló, ülő szurkolókat.
Vereséget szenvedett a DVTK Debrecenben, mert a hazaiak találatára nem tudtak válaszolni. Az NB I idei kiírásában negyedik alkalommal fordult elő, hogy nem tudott gólt szerezni a DVTK (MTK–DVTK 5-0, DVTK–DVSC 0-2, DVTK–FTC 0-2).
Az MLSZ ajánlását ismét teljesítve végig pályán volt egy 20 év alatti játékos (Nemes Milán, míg Kitl Miklós kezdőként 57 percet játszott), illetve csak három külföldi szerepelt (Ivan Rados, Miroslav Grumics kezdőként, Georges Griffiths csereként lépett pályára) – írja a klub honlapja, amely részletes statisztikákat is közöl az idényről.
A legtöbben Nagyot és Kleinheislert akarják, de sorban állnak Guzmicsért és Kádárért is.
A középpályás augusztus után megint gólt szerzett a Red Bull Leipzig második csapata számára.
Kiütéssel győzött a Berettyóújfalu, fantasztikus csatában szerzett három pontot a Déli.
Florentino Pérez, a Real elnöke meglepte a világot, s megerősítette pozíciójában Rafa Benítezt.
Gyönyörű gólt jegyzett a brazil csatár.
A magyar U18-as válogatott újabb felkészülési találkozókra készül.
Fennakadások voltak a hétvégi bajnokin.
A török válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Mustafa Denizli lett a Galatasaray labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Az előző években utolérhetetlen volt az a csapat, mely az élen telelt az NB I-ben.
Csányi Sándor, a hazai futballszövetség első embere egy interjúban bevallotta, hiba volt ragaszkodnia a szurkolói kártya kötelezővé tételéhez.
Lewandowski, Douglas Costa és Thiago szórakoztatta egymást.
Nagy veszteség érte az Ágyúsokat, Francis Coquelin térdsérülést szenvedett.
Itt a videó, amire már nagyon vártunk: Francesco Zombori, a „röhögős csávó” a norvégok elleni Eb-pótselejtezőről poénkodik a trollfocisok jóvoltából.
A Real Madrid elnöke korábban azt mondta Luis Suárezről, hogy nem jó játékos.
Az El Clasico elvesztése után felerősödtek azok a hangok, hogy Rafa Benítez hamarosan távozik a Real Madrid éléről. A spanyol csapat legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo állítólag ultimátumot is adott a vezetőségnek, miszerint vagy a vezetőedző, vagy ő távozik. Egybehangzó sajtóhírek szerint Benítezt a jelenleg Castillát irányító Zinedine Zidane követheti a királyi gárda kispadján, de a francia legenda úgy érzi, még nem áll készen erre a hatalmas feladatra.
– Hogy leváltani Benítezt? A Castilla edzője vagyok, Benítez pedig az első csapaté. Jelenleg mindenki a megfelelő helyen van. Jelenleg a Castillával vagyok, azért maradtam a klubnál, hogy ezt a feladatot végezzem. A tavalyi idény végén is az volt az érzésem, ami most. Hosszú utat kell még bejárnom, mire az első csapathoz csatlakozhatnék – nyilatkozta a francia.
BRÉKING Florentino Pérez, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid elnöke hétfő este, helyi idő szerint 19.30-kor rendkívüli sajtótájékoztatót tart.
Zizou saját bőrén is tapasztalhatta már a Real Madrid kispadjának legelőkelőbb helyével járó veszélyeket, hiszen Ancelotti segítőjeként eltöltött egy szezont az edzői stábban.
– Hosszú út áll még előttem, soha, egyetlen edző sem áll készen a Real Madrid kispadjára. Lépésről lépésre haladok, nem rohanok. A legfontosabb az, hogy napi szinten elégedett légy azzal, amit csinált; a jelen számomra a Castillát jelenti – mondta Zidane.
(forrás: penamadridista.hu)
A magyar szakvezetőt dicsérik a Yahoo Sports német nyelvű oldalán.
Több bosnyák lap is arról ír, hogy a Ferencváros megszerzi a télen Ognjen Djelmicet, a Zeljeznicar legjobbját.
Embereset esett Roberto Mancini, miután jobbal át akarta venni a felé guruló labdát. Persze még mindig jobban járt, mintha a csapata fogott volna padlót…
Akár 15-20 ezer magyar szurkoló is elkísérheti a magyar csapatot Franciaországba a jövő évi labdarúgó-Eb-re.
Az Európa-bajnokságig hátra lévő fél idényben akár új nevek is felbukkanhatnak a német kapitány keretében.