NB I

Kik lehetnek az új „Storck-bébik”?

Az Európa-bajnokságig hátra lévő fél idényben akár új nevek is felbukkanhatnak a német kapitány keretében, aki eddig sem ragaszkodott mereven a korábbi összeállításokhoz.

Olyan dolgokkal ismerkedik újra a magyar közvélemény, amilyenekre nagyon régen nem is emlékezhetett már. Mindez az Európa-bajnoki részvétel kivívásának köszönhető: harminc év után ismét lehet eljátszadozni a sorsolással, felkészüléssel, összeállítással kapcsolatos gondolatokkal egy világverseny kapcsán. Természetesen ilyenkor a részvételt kivívó játékosok kerülnek előtérbe, találgathatjuk, kinek juthat esetleg főszerep majd a kontinenstornán – de akár azt is, lesz-e új arc a keretben, aki nem a selejtezőben látottak közül kerül ki.
Bernd Storck szövetségi kapitányról kiderült a pótselejtezők során, hogy nála nincsenek előre megírható sablonok a keret összetételét illetően. A saját szakmai elképzelései szerint, új stábjával egyeztetve állítja fel a keretet, ha kell, olyan játékoshoz is bizalommal fordul, aki nem is játszik a klubjában. Kleinheisler László reaktiválása nyerő húzás volt, ahogyan Priskin Tamás kezdőcsapatba állítása is. Storck utólag is elmondta, mindenki előtt nyitva a kapu, az Eb-ig hátralévő fél évben olyanok is előkerülhetnek, akikre most kevesen gondolnak.

Persze alapvetően nyilván olyan játékosokat visz ki a kapitány a versenyre, akik az ő taktikai elképzeléseihez, játékrendszeréhez passzolnak, és ezek többsége a pótselejtezőre behívottak közül kerül ki – csak ötletelés szintjén, de eljátszottunk a gondolattal, kik lehetnek esetleg mégis új „Storck-bébik” a majdani Eb-keretben.
A kapuban aligha várható nagy meglepetés, Király Gábor és Dibusz Dénes az a két magyar kapus, akik, ha csak idehaza is, de rendszeresen védenek, Király ráadásul afféle szimbóluma lett a magyar csapatnak. Ugyanakkor megint felmerülhet Köteles László neve, az egyetlen hazai kapusként, aki nyugati klubban rendszeresen pályára lép – talán megérdemelne egy meghívást, legalább a bő keretbe.
A védelem remekül muzsikált a norvégok ellen, mivel a biztonság mindennél előrébb való Storck (és előtte Dárdai Pál) taktikájában, a kevés felkészülési lehetőség miatt aligha fogja megbontani ezt az alakzatot. Ugyanakkor a biztonsági emberek közé bekerülhetnek a korábban már megfordult játékosok a hazai mezőnyből, mint Korhut Mihály vagy Szolnoki Roland. És a hazai utánpótlást ismerő szakemberként Storck felfigyelhet a Honvédban alapemberré vált, jó felépítésű Bobál Dávidra.

Ha már utánpótlás: az U20-as csapat korábbi vezetőjeként a német szakember nyilván kiemelten figyeli korábbi játékosait, így a tavalyi világbajnokságon remeklő Mervó Bencét – hogy számításba is vegye, ahhoz nem ártana játéklehetőséget kapnia a Sionban, bár Kleinheisler példájából kiindulva még ez sem okvetlenül feltétel. Ugyancsak a fiatalok közül emelkedhet ki a Puskás Akadémia játékosa, a régóta nagy tehetségként elkönyvelt Sallai Roland, aki Bobálhoz hasonlóan szinte végigjátszotta az őszt a felcsúti csapatban, tizennyolc évesen. Klubtársa, Pekár László pedig olyannyira képben van Storcknál, hogy név szerint meg is említette a kapitány azok között, akikre odafigyel a jövőben. Nem csoda, a 22 éves támadó remek szezont futott ősszel, igaz, az ő posztján elég nagy a konkurencia a válogatottban.

A támadók között nehéz lesz bárkinek helyet szorítani, hiszen várhatóan nem az offenzív játék jellemzi majd a csapatot az Eb-n, a kontrafutballhoz, illetve pozíciós játékhoz pedig megvannak az emberek – ha a kapitány külföldre is figyel, a Törökországban játszó Futács Márkó esetleg képbe kerülhet. Mondjuk, az ő beválogatása „kleinheisleri” meglepetés lenne, mert keveset játszik a Mersin Idmanyurdu csapatában.
A hazai szinten jó szezont produkáló fiatalok közül a szombathelyi Németh Máriót szintén ismerheti az U20-as csapatból Storck, a világbajnokságon is ott volt. Ugyanígy visszakerülhet a kapitány látókörébe Kalmár Zsolt, az ő meghívása nem lenne meglepetés. Megkockáztatjuk, még vereségek árán is jobban megérné a magyar futball számára az Eb-szereplés, ha utat nyitna egy új generációnak a válogatottba.

Mindez nem azt jelenti, hogy a korábban már bizonyított, de most éppen gyengébb formát mutató, vagy a keretből a posztjukon lévő konkurencia miatt kiszoruló játékosok ne kerülhetnének újra képbe. Kovács István ott volt a norvégok elleni keretben, Storck őt is megemlítette utólag azok között, akikre figyel. Klubtársa, Gyurcsó Ádám jó szezont zárt a Videotonban, gyorsasága egy kontrajátékban hasznos is lehetne, igaz, a posztján Dzsudzsák Balázs vagy Lovrencsics Gergő a rutinja és a jobb védekezése miatt előnyt élvez.
Végül két név azok közül, akikről szinte elfeledkeztünk, pedig pár éve alapemberek voltak a nemzeti csapatban. Koman Vladimir egyelőre nem tud Németh Krisztiánhoz hasonló feltámadást produkálni, beleszürkült a hazai mezőnybe, de Németh példájából kiindulva kicsit mégis reménykedünk, hogy lesz még az a játékos, akinek annak idején az utánpótlás válogatottban ígérkezett. Kérdés, a jelenlegi Diósgyőrben erre lesz-e módja. A másik név pedig Huszti Szabolcsé – sokszor megerősítette, hogy nem kíván már pályára lépni a válogatottban, nem is fiatal, de ha egy Eb-szereplés lehetséges élménye – lehet, hogy karrierjében először és utoljára – meggondolásra késztetné, Bernd Storck alighanem örömmel kipróbálná a keretben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik