Rangadó

Rangadó

A Bayern München 2-0-s vezetésről játszott 2-2-t a Juventus otthonában a BL-nyolcaddöntő első meccsén kedd este, és a döntetlen után eléggé bepöccent Pep Guardiola egy újságírói kérdés miatt – írja az index.hu

A Bayern-edzőt arról faggatták, hogy a Juventus 76. percben szerzett egyenlítő góljának lehet-e köze ahhoz, hogy játékosainak nem volt elég jó az erőnléte.

– Tudom, hogy önöknek Olaszországban mániájuk a fizikai állapot, de én leszarom az erőnlétet. Én sokkal inkább a mentális állapottal foglalkozok – fakadt ki a szezon után a Manchester Cityhez távozó edző, aki elmondta, hogy edzői karrierjének egyik legbüszkébb estéje volt, mert egy olyan Juventus ellen léptek pályára, melyben ott van Mandzukic, Pogba és Bonucci.

– Nyerhettünk volna, de nálunk több fiatal is van a csapatban, és amúgy is tanulni fogunk ebből. Ne feledjék, a Juventus volt az ellenfél – nyilatkozta.

2016. 02. 24. 11:20

A kedd esti Arsenal-Barcelona BL-meccsen is kiderült, hogy Dani Alves és Mesut Özil nem a legjobb barátok. A két játékos korábban már többször összecsapott egymással néhány pikáns „El Clásicón”, és úgy tűnik, a két sztár azóta sem zárta szívébe a másikat. A keddi találkozó hajrájában a német középpályás felrúgta a brazil bekket, aki nem hagyta szó nélkül az esetet…Le lehetett olvasni a szájáról, illetve a közvetítésbe is behallatszott, hogy Özil felé a „Fuck you man, fuck you!!” kifejezést kiabálja, ami magyarul annyit jelent: „B@szd meg, b@szd meg!

2016. 02. 24. 10:51

Az angol másodosztály 33. fordulójában a Queens Park Rangers a Sheffield Wednesday vendége volt. A QPR-ban ismét kezdőként jutott szóhoz Tőzsér Dániel, aki meg is hálálta a bizalmat: az 57. percben az ő góljával szerzett vezetést a büntetőt is hibázó ellenfél ellen a csapata.

A végeredmény 1-1 lett.

Mint ismert a szurkolók nemrég még azt követelték, hogy soha többet ne húzza magára a csapat mezét.

2016. 02. 23. 22:07

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) február 23-i ülésén az alábbi határozatokat hozta:

OTP Bank Liga

Jagodics Márk (Haladás), mint visszaeső kettő, Leandro (FTC) egy és Laczkó Zsolt (Békéscsaba) egy soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Purguly Árpád edző (Békéscsaba) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy soron következő NB I-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB tárgyalás megtartása után Nebojsa Vignjevics vezetőedző (Újpest) korábbi két mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.

A FEB az Újpest–MTK mérkőzéssel kapcsolatban az Újpestet, mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél sportszervezet és az ellenfél egyik játékosának szidalmazása) 100 ezer Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Diósgyőr–Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban a Diósgyőrt, mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet és az ellenfél szurkolóinak szidalmazása) 100 ezer Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Videoton FC – Békéscsaba mérkőzéssel kapcsolatban a Videoton FC-t, mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet MLSZ szidalmazása) 100 ezer Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB II

Kulcsár Kornél (Kisvárda) egy soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

2016. 02. 23. 16:42

A Magyar Labdarúgó Szövetség kijelölt fegyelmi tanácsa a keddi tárgyalás során nem enyhítette Nebojsa Vignjevics kétmeccses eltiltását, így az Újpest vezetőedzője a szombati, Debrecen elleni rangadón sem ülhet a kispadon – számolt be a lila-fehér klub Facebook-oldala.

2016. 02. 23. 15:44

Zsinórban öt bajnokin nem tudott nyerni a Dárdai Pál vezette Hertha BSC a Bundesligában. Igaz a vereségek is elmaradtak, hiszen négy döntetlent is játszottak, és csak egyszer kaptak ki.

Most úgy tűnik, a győzelem érdekében Dárdai Pál egy régi szokásához is visszatér.

– Amikor hét elején Mónikával, a feleségemmel elmentünk egy japán étterembe vacsorázni, akkor a hét végén megszereztük a három pontot – mondta a magyar tréner. – Most hosszú ideig nem voltunk, csak döntetleneket játszottunk, ezért kihasználtam a hétfői szabadnapot, és a feleségemet elvittem a szokott helyre – remélem jönnek a győzelmek is.

2016. 02. 23. 14:47

A Bild információ szerint több mint 12 olyan játékosa van a Hannovernek, akik nem vettek részt a csapat keddi edzésén ilyen-olyan sérülések miatt.

A Bundesliga kiesőhelyén álló, Szalai Ádámot is foglalkoztató csapat négy nap múlva a Stuttgarttal játszik nagyon fontos bajnokit.

A magyar csatár már hosszabb ideje a sérültek között van, várhatóan még két-három hét rehabilitáció vár rá.

2016. 02. 23. 14:39
Olvasói sztorik