Hírek

EL hazai és BL góliszony!

Ma Portugália és Hollandia felé vesszük az irányt!

Sporting Braga-Sion 1!

A luzitánokat várjuk a legjobb 16 közé!
Az első mérkőzésen a portugálok 2-1-re nyertek Sionban.
A Braga élcsapat Portugáliában, évről-évre igyekszik megszorítani az óriásokat, hol több, hol kevesebb sikerrel. A piros-fehérek az idén nem tudták tartani a lépést a Soporting-Benfica-Portó trióval, viszont a 4. pozíció megszerzésére reális esélyük van. Főleg, ha továbbra is olyan hatékonyak lesznek otthon, mint eddig. A bajnokságban 7-3-1 a statisztikájuk a Braga Municipal-ban, az EL-csoportkörében pedig mindhárom riválisukat legyőzték itt. A kvartettet végül magabiztosan nyerték meg Alanék, a Marseille, a Liberec és a Groningen sem tudta megszorítani Fontéékat. A társulat jó passzban van, és Paulo Fonseca vezetőedző csak egy bal bekkre nem számíthat sérülés miatt.
A Sion a Liverpool mögött, a Kazany és a Bordeaux előtt végzett a B-jelű négyesben, így jutva tovább a legjobb 32 közé. A társulat otthon veretlen maradt, idegenben a galloknál győzött, az Anfielden ikszelt, viszont a tatároknál simán kikapott. A bajnokságban sem állnak jól Didier Tholot fiai: csak a 7. helyen állnak, idegenben 2-4-5-ös mérleggel. A kupavereséget bajnoki zakó követte, a Grashoppers 3-0-ra gázolt át Gekasékon. A keretben több sérült is van, egy bekk, négy középpályás és egy támadó biztosan kimarad. Azért így nehéz lesz a svájciaknak Bragában…
A portugál alakulat idegenben két gólt szerezve előnyhöz jutott a visszavágóra. A feladat nehezebb részét teljesítették Rafáék, akik ma fel is tehetik egy újabb sikerrel az Í-re a pontot. Tippünk: 1-es!

PSV Eindhoven-Atletico Madrid -2,5!

Óvatos mérkőzésen nem szakad ki a gólzsák a Philips Stadionban!

A holland gárda vezeti a bajnokságot, az Ajax-szal vív különversenyt a bajnoki aranyéremért. Az eindhoveniek hazájuk bajnokságában egyedüliként veretlenek otthon, és a Bajnokok Ligájában is parádéztak eddig: mindhárom csoportellenfelüket vereséggel küldték haza Narsinghék. Végül a Wolfsburg mögött, a Manchester Unitedet és a CSKA Moszkvát megelőzve zártak. Phillip Cocu csapata remek formának örvend, az elmúlt hetek eredménysorában csak egy kupavereség rontja némiképp az összképet. A fontos találkozón nem lehet ott de Jong, aki eltiltását tölti majd, illetve Lestienne és Cuardado szerepeltetése kérdéses. Utóbbi két középpályás azért jó eséllyel szerepet kap a mai ütközetben.
A matracosok tükörsimán léptek tovább a csoportjukból, a Benficát, a Galatát és az Asztanát utasították maguk mögé Griezmannék. A bajnokságban a Barcától kezdenek leszakadni – nem jött jól a vasárnapi, Villarreal elleni hazai döntetlen… Távol a Vicente Calderon Stadiontól nagyon hatékony Gidonék védekezése, a La Ligában 13 túrán mindössze 5-ször kapituláltak. Simeone alaposan összerakta a madridiakat, az egyik legszervezettebb együttes a világon. A 4-4-2-es hadrendet nagyon hatékonyan használják Kokéék – a csapat “szűk”, remekül működik az együtt támadás-együtt védekezés. Ami a hiányzókat illeti: Thiago, Augusto Fernandez és Carrasco sérült.
A PSV egyik legjobb gólvágója hiányzik ma este, ráadásul az Atleticónál kevesebb együttes tud hatékonyabban védekezni. Nem lesz sok találat, az az érzésünk, hogy háromig nem jutnak el a felek. Tippünk így: -2.5!

Olvasói sztorik