NB I

„Titkos” Fradi-videó igazolja, hogy Bödéé a gól?

A Rangadó.hu megtudta, előkerült egy olyan felvétel, amely után lehet, hogy a ferencvárosi csatár megkapja a Puskás Akadémia elleni második gólt.

Kapcsolódó cikkek

Amint arról már beszámoltunk, az FTC a múlt szombaton lejátszott Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzés játékvezetői jegyzőkönyvének helyesbítését kérte. A hivatalos dokumentum ugyanis Pauljevics öngóljaként könyvelte el a találkozó második találatát, míg a zöld-fehérek azt szeretnék, ha Bödének írnák.

A beadvány a megadott határidőn, azaz három napon belül megérkezett a honi futballszövetségbe, amely „nagy erőkkel” vizsgálja az esetet. Pontosabban a felvételeket, melyek mást és mást mutatnak. Úgy tudjuk, jelentős különbség mutatkozik az egyes kameraállásokból készült videók közt: akadt, ami után az illetékesek egyértelműen azon a véleményen voltak, maradjon az öngól.

A Rangadó.hu információi szerint a Fradi előállt egy „titkos” felvétellel, amely akár perdöntő is lehet. Ezen a videón tisztán látszik, hogy Böde labdája úgy pörög, hogy a kapuban kötött volna ki akkor is, ha a felcsúti játékos nem vágja a hálóba a meccs 66. percében.

– Senkitől sem akarjuk elvenni a gólját, ám nem egyszerű tisztán látni, ezért egyelőre nem született meg a döntés – tudtuk meg Sipos Jenőtől, az MLSZ sajtófőnökétől. – Az illetékes munkatársak vizsgálják a beérkezett felvételeket, amint megszületik az eredmény, tájékoztatjuk a nyilvánosságot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik