Rangadó

Rangadó

Mint arról korábban beszámoltunk, a Chelsea szerda este elbúcsúzott a Liga Kupa küzdelmeitől, miután 2-1-es vereséget szenvedett a West Ham vendégeként.
A mérkőzés után a két csapat szurkolói egymásnak feszültek, a stadionon belül elszabadult a pokol, székek repkedtek, s a biztonságiaknak és a rohamrendőröknek kellett megfékezniük a drukkereket. Hét férfit le is tartóztattak, s mindegy 30 szurkoló ellen indítottak eljárást.

Az incidens során többen is megsérültek, a képek tanúbizonysága szerint egy férfi fejbőrét érmével sértették fel, ám könnyen lehet, hogy ő még olcsón megúszta az esetet.

A rendőrség szóvivője szerint a többség békésen távozott a stadionból, azonban néhányan egyértelműen azzal a céllal látogattak ki a meccsre, hogy erőszakos cselekedetekben vegyenek részt. A West Ham vezetősége közleményben jelezte, hogy teljes mértékben elhatárolódik az ilyesfajta cselekményektől. A bírósági eljárás során pedig kezdeményezni fogják, hogy az elítéltek ne vehessenek részt többet labdarúgó mérkőzéseken.

2016. 10. 27. 12:35

A Ferenczvárosi C-közép a szerdán megjelent, MTI által kiadott közlemény kapcsán a helyszínen megjelent tagok beszámolói és videófelvételek alapján a következőkről tájékoztatja a közvéleményt:

A Ferencvárosi Torna Club labdarúgói a szurkolók kérése és a bevett szokások ellenére nem köszönte meg a szurkolóknak a szurkolást.

Az eset komoly indulatokat szült a szurkolótáborban, azonban ennek ellenére egyetlen szurkoló sem mászott át a korláton, egyetlen szurkoló sem kísérelt meg a pályára rohanni, vagyis úgynevezett „szurkolói rendbontás” nem történt

Az ideiglenes korláton a Valton Security emberei másztak át a szurkolók közé, ők voltak viperákkal felfegyverkezve – azaz nem a szurkolók, ahogy ezt az MTI közleménye elmulasztja egyértelműsíteni. Végül a nyilvánvaló provokáció ellenére lökdösődésen kívül szerencsére semmilyen komolyabb atrocitás és információink szerint személyi sérülés sem történt, köszönhetően Tóth Csaba Valton-vezető hatékony fellépésének is, illetve a lényeg, ahogy az MTI amúgy nagyrészt félretájékoztató közleménye is kijelenti: rendőri intézkedés nem történt.

Összességében kijelenthető, hogy minden hátsó szándék és provokáció ellenére a bojkottáló Fradi-ultrák a sokadik alkalommal bizonyították az elmúlt években, hogy Kubatov Gábor rögeszméje, a diszkriminatív vénaszkenner felesleges. Sokadszorra derül ki az is, hogy a biztonsági szolgálatok a vonatkozó törvényeket esetenként megszegik.

2016. 10. 27. 11:32

Nem mindennapos szituáció történt a szerda esti Manchester United-Manchester City Angol Ligakupa nyolcaddöntő mérkőzés előtt. Amikor a csapatok szokás szerint felálltak egy vonalban a pályán a köszöntés előtt, a játékvezető Mike Dean fura szagra lett figyelmes. A spori aztán egyből az asszisztense mezére gyanakodott, és igaza lett. A segítője dresszéből áradt az az iszonyú bűz, ami megcsaphatta Mike Dean orrát, az arckifejezéséből látható, nem lehetett kellemes.

2016. 10. 27. 11:14

A Hoffenheim hosszabbítás után 2-1-re kikapott az 1. FC Köln otthonában a Német Kupa második fordulójának szerdai játéknapján.

A vendégek magyar válogatott csatára, Szalai Ádám csereként állt be a mérkőzésen és a lefújás előtt nem sokkal gólt szerzett, de a játékvezető lesre hivatkozva nem adta meg a találatot…

2016. 10. 27. 09:25

Az angol szurkolók többségének nem okozna gondot elfogadni, hogy klubjukban meleg futballisták is játszanak.

A BBC rádió internetes felmérése szerint a mintegy négyezer megkérdezett hallgató 82 százaléka úgy nyilatkozott, semmi kifogása nem lenne, ha homoszexuális játékos szerepelne a csapatban. Nyolc százalék vélekedett úgy, hogy ebben az esetben már nem támogatná tovább kedvenceit.

Greg Clarke, az angol szövetség (FA) elnöke egy hete azt mondta, hogy a maga részéről csak óvatosan bátorítaná a labdarúgókat melegségük vállalására, mivel a drukkerek esetleg sértőnek találhatnák a vallomást. Hozzátette, szégyelli, hogy a játékosoknak félniük kell a kitárulkozástól, és kemény fellépést ígért a homofób szurkolói megnyilvánulások ellen.

2016. 10. 27. 08:21
Olvasói sztorik