Rangadó

Rangadó

Kétezer rendőr lesz szolgálatban az Albánia–Izrael labdarúgó világbajnoki selejtezőn szombaton.

A találkozónak eredetileg az északi Shkodra adott volna otthont, ám végül az albán fővároshoz, Tiranához közeli helyszínen, az Elbasan Arenában rendezik meg.

Az Israel Radio arról számolt be korábban, hogy az albán hatóságok letartóztattak legalább négy embert, akik összeköttetésben állnak az Iszlám Állammal, és az izraeli együttes megtámadását tervezték.

Az albán válogatott a harmadik, az izraeli a negyedik helyen áll a G-csoportban. Mindkét csapatnak hat pontja van. A csoportban még a spanyol és az olasz, illetve a macedón és liechtensteini válogatott szerepel.

2016. 11. 11. 14:09

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) büntetése nyomán nem utazhatnak Dortmundba a Legia Warszava csapatának szurkolói a gárda november 22-i németországi Bajnokok Ligája-mérkőzésére.

Az UEFA fegyelmi bizottsága – amely egy éven belüli újabb botrány esetén további két mérkőzésre szóló tilalmat is kilátásba helyezett – azért döntött így, mert a varsói drukkerek kisebb csoportja október 18-án, Madridban összecsaptak a rendőrökkel a Bernabéu Stadionon kívül.

A varsói klubnak – amelynek 80 ezer eurós pénzbírságot is kell fizetnie – sok gondja van szurkolóival, a Real Madrid elleni második mérkőzést, november 2-án hazai pályán zárt kapuk mögött kellett megrendeznie, mert a drukkerek a Dortmund elleni hazai összecsapáson, szeptember 14-én sértő, rasszista és személyeskedő rigmusokat skandáltak, valamint megdobálták és megtámadták a vendégszektorban tartózkodó németeket.

A magyar válogatott Nikolics Nemanját is foglalkoztató varsói klub egyébként már a hét elején úgy döntött, hogy elővigyázatosságból nem szervez utat a szurkolóinak Dortmundba.

2016. 11. 11. 13:28

Előfordulhat, hogy a túl sok izom okozhatja Cristiano Ronaldo formahanyatlását. A portugál sztárfocista szeptember 10-e óta nem lőtt gólt a Bernabéu stadionban, ekkor tért vissza az Európa-bajnokság döntőjében elszenvedett sérüléséből, ami orvosai szerint szintén összefüggésben lehet 84 kilós súlyával, azaz a túl sok izommal.

A Real Madrid háromszoros aranylabdás futballistájának eltökélt szándéka, hogy negyvenéves koráig a legmagasabb szinten játsszon, ám ehhez fokozatosan csökkentenie kell a súlyát, amit épp a kényszerpihenője alatt kezdett el, és emiatt még nem a régi önmaga.

A spanyol ABC nevű újság szerint különleges módszert választott Ronaldo a karrierje meghosszabbítása érdekében, és hajlandó fokozatosan veszíteni a már-már legendás izomtömegéből, hogy megőrizze a sebességét. Ahogy öregszik, úgy akar évente egy kilogrammot ledobni, miután kiderült, a teste állapota alapján akár négy évet is letagadhatna.

Cristiano Ronaldo egyébként is nagy hangsúlyt fektet az egészségére, elmondása szerint kerüli az alkoholt, s mindig igyekszik kipihenni magát, ezért esténként hamar lefekszik. Napközben is több edzést beiktat magának, miután felkel és mielőtt lefekszik aludni, felüléseket végez, és odafigyel a helyes táplálkozásra is. Magas fejérjetartalmú ételeket fogyaszt zöldségek és gyümölcsök mellett, és kerüli a cukros ételeket. Ha teheti, a portugál konyha halételeit fogyasztja – írja a blikk.hu

Habár még messze az idény vége, Cristiano Ronaldo mindössze öt bajnoki gólnál és két gólpassznál tart, ami nála gyenge produkciónak számít nyolc meccs alatt. Amióta a Real Madridban futballozik, sorozatban 26, 40, 46, 34, 31, 48 és 35 bajnoki gólt jegyzett egy szezonban.

2016. 11. 11. 13:03

A Rapid Wien vezetősége hivatalosan is bejelentette, hogy Damir Canadit nevezték ki a csapat új vezetőedzőjének. Mint ismert, a legutóbbi bajnokin elszenvedett vereség után távoznia kellett Mike Büskensnek a csapat éléről.

Canadi az osztrák élvonalban jelenleg a második helyen tanyázó Rheindorf Altach együttesétől érkezett a bécsiekhez. A 2013/14-es szezonban bajnoki címig vezette az osztrák másodosztályban az Altachot, amellyel a következő évben újoncként bronzérmet szerzett az első osztályban. A 46 éves tréner korábban csupán alsóbb osztályú gárdák élén tevékenykedett.

Jetzt ist es amtlich! Wir begrüßen Damir Canadi als unseren neuen Cheftrainer @skrapid – alle Infos: https://t.co/fAhS1WTj9s #scr2016— SK Rapid Wien (@skrapid) 2016. november 11.

2016. 11. 11. 10:27

Mint ismert, péntek hajnalban a brazil válogatott 3-0-ra legyőzte hazai pályán Argentínát a 2018-as oroszországi világbajnokság dél-amerikai selejtezőcsoportjának 11. fordulójában. Az 55. percben már 2-0-ra vezetett a házigazda, amikor a vendégek hátvédje, Ramiro Funes Mori megelégelte Neymar szólóját, és nem kímélte a brazil támadót. A Barca cselgépe még egy hátraszaltót is produkált esés közben, de a favágó védő természetesen azt mutatta, hogy labda volt.

Patadón de Funes Mori a Neymar. Argentina pierde 2-0 ante Brasil #EliminatoriasEnTyC https://t.co/irLgvPsW3J— TyC Sports (@TyCSports) 2016. november 11.

2016. 11. 11. 09:23

Csak a kispadról nézhette végig a hollandok elleni 1-1-el végződő felkészülési mérkőzést a Chelsea belga válogatott kapusa, Thibaut Courtois. Ugyanis rejtélyes okból kifolyólag bevérzett a sztárkapus bal szeme. Egyes információk szerint súlyos kötőhártya-gyulladást szenvedett, azonban a vélemények megoszlanak – írja a blikk.hu

A hálóőr is reagált közösségi oldalán és elmondása szerint nincs komolyabb baja az ijesztő látszat ellenére.

– Minden rendben van a szememmel, két hét múlva egyáltalán nem fog semmit befolyásolni a védésben – írta a kapus a Twitteren.

Everything's ok with my eye, had it for 2 weeks and doesn't effect my goalkeeping — Thibaut Courtois (@thibautcourtois) 2016. november 9.

2016. 11. 11. 09:14

Ugyan még nincs karácsony, azonban a Real Madrid portugál sztárja, Cristiano Ronaldo egy karácsonyi reklámfilmben tűnt fel. A portugál Meo nevű cég úgy döntött, hogy elkészítik a hazánkban egyaránt nagy népszerűségnek örvendő Reszkessetek betörők című film alternatív változatát. Tették mindezt úgy, hogy a rövid videóban felelevenítik a karácsonyi klasszikus legemlékezetesebb jeleneteit.

Kevin szerepében ezúttal Ronaldo látható, és az édesanyja, Maria Dolores dos Santos Aveirois is szerepel a kisfilmben, aki a repülőgépen eszmélt fel, hogy otthon hagyta a kisfiát. A végeredményre egész egyszerűen nem találjuk a szavakat. Íme

2016. 11. 11. 08:35

A magyar válogatott vasárnap Andorrát fogadja a 2018-as, oroszországi világbajnokság európai selejtezősorozatának negyedik fordulójában, s mindenképpen be kell gyűjtenie a három pontot, hogy csoportjában versenyben maradjon a továbbjutó helyekért.

Bernd Storck szövetségi kapitány harmadik helyen álló együttesének azért is van égetően szüksége a győzelemre a pont nélküli, sereghajtó miniállam csapata ellen, mert a papírforma szerint legfőbb riválisai, a százszázalékos teljesítménnyel éllovas svájciak és az Európa-bajnok portugálok sem hibáznak majd, elvégre mindkettő hazai pályán fogad egy gyengébb ellenfelet.

A nyári kontinenstornán a magyarokhoz hasonlóan nyolcaddöntős svájciak a néhány meglepetést már okozó, a magyarok mögött csak rosszabb gólkülönbségével negyedik feröeri válogatottat látják vendégül, míg a portugálok azzal a Lettországgal találkoznak, amely eddigi három meccsén egyetlen sovány, egygólos sikert könyvelhetett el Andorra ellen. A svájciak öt, a portugálok két ponttal előzik meg a magyarokat.

Az európai selejtezősorozat kilenc csoportjából az első helyezettek jutnak ki a vébére, míg a nyolc legjobb második helyezett pótselejtezős párharcban dönt a további négy résztvevő kilétéről.

A magyar érdekeltségű csoportban legközelebb 2017. március 25-én rendeznek meccset.

Világbajnoki selejtező, európai zóna, B-csoport, 4. forduló:
November 13. vasárnap
Magyarország–Andorra, Groupama Aréna, 18 óra
Svájc – Feröer-szigetek, Luzern, 18 óra
Portugália–Lettország, Faro, 20.45

A csoport állása: 1. Svájc 9 pont, 2. Portugália 6 pont, 3. Magyarország 4 pont (4-3), 4. Feröer-szigetek 4 pont (2-6), 5. Lettország 3 pont, 6. Andorra 0 pont

A két csapat korábbi eredményei:
Andorra–Lettország 0-1 (0-0)
Feröer-szigetek – Magyarország 0-0
Portugália–Andorra 6-0 (3-0)
Magyarország–Svájc 2-3 (0-0)
Andorra–Svájc 1-2 (0-1)
Lettország–Magyarország 0-2 (0-1)

2016. 11. 11. 08:10
Olvasói sztorik