A korábbi 1,5 millió dollár (420 millió forint) helyett jövőre már 4 millió dollárt (1,11 milliárd forint) kap az a válogatott, amely megnyeri a 2017. január 14. és február 5. között Gabonban sorra kerülő tornát, jelentette be az afrikai szövetség (CAF).
A torna összdíjazása a korábbi 10 millió dollár (2,81 milliárd forint) helyett 16,4 millió dollár (4,6 milliárd forint) lesz.
A CAF-nak azok után nyílt lehetősége ilyen nagy mértékben megemelni az összdíjazást, hogy júliusban szponzori megállapodást kötött a Total francia olajipari vállalattal. Ennek keretében a cég több mint egy milliárd dollárral támogatja a kontinens labdarúgását a következő nyolc évben.
A szerződésnek köszönhetően a többi kontinentális sorozatnak, így az Afrikai Bajnokok Ligájának, valamint a második számú klubsorozatnak számító CAF Konföderációs Kupának is jelentősen nőnek a pénzdíjai. Előbbiben a végső győztes az eddigi 1,5 millió dollár helyett 2,5 millióval (700 millió forint), míg utóbbiban 750 ezer dollár helyett 1,25 millióval (350 millió forint) gazdagodik.