Nemzetközi foci

Ezért nem megy neki? Ronaldo túl izmos, fogynia kell

Rangadó
Rangadó

2016. 11. 11. 13:03

Előfordulhat, hogy a túl sok izom okozhatja Cristiano Ronaldo formahanyatlását. A portugál sztárfocista szeptember 10-e óta nem lőtt gólt a Bernabéu stadionban, ekkor tért vissza az Európa-bajnokság döntőjében elszenvedett sérüléséből, ami orvosai szerint szintén összefüggésben lehet 84 kilós súlyával, azaz a túl sok izommal.

A Real Madrid háromszoros aranylabdás futballistájának eltökélt szándéka, hogy negyvenéves koráig a legmagasabb szinten játsszon, ám ehhez fokozatosan csökkentenie kell a súlyát, amit épp a kényszerpihenője alatt kezdett el, és emiatt még nem a régi önmaga.

A spanyol ABC nevű újság szerint különleges módszert választott Ronaldo a karrierje meghosszabbítása érdekében, és hajlandó fokozatosan veszíteni a már-már legendás izomtömegéből, hogy megőrizze a sebességét. Ahogy öregszik, úgy akar évente egy kilogrammot ledobni, miután kiderült, a teste állapota alapján akár négy évet is letagadhatna.

Cristiano Ronaldo egyébként is nagy hangsúlyt fektet az egészségére, elmondása szerint kerüli az alkoholt, s mindig igyekszik kipihenni magát, ezért esténként hamar lefekszik. Napközben is több edzést beiktat magának, miután felkel és mielőtt lefekszik aludni, felüléseket végez, és odafigyel a helyes táplálkozásra is. Magas fejérjetartalmú ételeket fogyaszt zöldségek és gyümölcsök mellett, és kerüli a cukros ételeket. Ha teheti, a portugál konyha halételeit fogyasztja – írja a blikk.hu

Habár még messze az idény vége, Cristiano Ronaldo mindössze öt bajnoki gólnál és két gólpassznál tart, ami nála gyenge produkciónak számít nyolc meccs alatt. Amióta a Real Madridban futballozik, sorozatban 26, 40, 46, 34, 31, 48 és 35 bajnoki gólt jegyzett egy szezonban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.