NB I

Pátkai: Rangadó lesz, de nem aranyrangadó

A Videoton középpályása szerint sok van még hátra a bajnokságból, amit nem a Vasas elleni meccs fog eldönteni, de ettől még ezt meg kell nyerniük.

Ha úgy vesszük, az ősz rangadóját játsszák a Fáy utcában szombaton este: a listavezető Vasas a mögötte öt ponttal lemaradva a második helyen álló Videotont fogadja. Igaz, még csak közelítünk a bajnokság feléhez, de ha a fehérváriak kikapnak, nyolc pontra nő a hátrányuk az éllovas mögött, ami a bajnoki címért folytatott versenyfutásban már komolynak mondható különbség lenne. Pátkai Máté, a Videoton középpályása a Rangadó.hu érdeklődésére úgy fogalmazott, fontos meccs lesz az angyalföldi, de nem sorsdöntő.

– Mindenképpen rangadó lesz, hiszen a táblázat első két helyezettje játszik egymással, ez bármilyen bajnokságban rangadó lenne. De aranyrangadónak nem gondolom, mert az majd valamikor a harmincadik forduló környékén jöhet, persze, remélem, addigra más lesz a felállás a táblázaton, mint most…

A Vidi az ősszel egyszer már kikapott hazai pályán a Vasastól, akkor még nagy meglepetésnek számított az angyalföldiek győzelme. A két csapat között nagy különbség, hogy a Vasas azóta is az akkor kialakult stabil magra épül, Fehérvárra viszont sok új játékos érkezett azóta, köztük légiósok és többféle felállást is kipróbált Henning Berg vezetőedző.

– Az biztos, hogy a mi csapatunk sokkal jobban összeállt a legutóbbi Vasas-meccs óta, szeretnénk megmutatni, hogy vagyunk olyan jók, mint a listavezető. Nagyon nagy volt a forgalom, sok játékos érkezett, de alakul a játékunk és szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat. A legutóbbi fordulóban lőttünk öt gólt, a kupameccs is jól sikerült szerdán. Bizonyítani akarjuk, hogy a diósgyőri vereség a válogatott szünet után csak egy kisiklás volt. Úgy érzem, mindenki jó formában van, rendben lesz az önbizalmunk is – jelentette ki Pátkai Máté, de hozzátette, eszükben sincs lebecsülni az egész ősszel remeklő házigazdát.

– A Vasas jó csapat, amelyet ráadásul motiválni fog, hogy búcsúzik a stadionjától. Nem lesz könnyű dolgunk, de nyerni akarunk. Hogy milyen játékot játszunk, azt az edző fogja eldönteni, meglátjuk. A keret alkalmas több stílusra is, ha kell, kezdeményezünk, de visszább is húzódhatunk a meccs alakulásától függően.

Hogy milyen összeállításban lép pályára Angyalföldön a Videoton, azt a csapathoz közel állók is csak találgatni tudják, hiszen a bőséges játékosállomány miatt Berg szinte meccsről meccsre variálja a kezdőcsapatot, ahogy a szerkezetet is. Ez persze problémákat is felvethet egy klubnál, hiszen minden (korábbi klubjában rendszerint alapembernek számító) játékos azt szeretné, ha a kezdőben kapna helyet, de Pátkai szerint azért tudják kezelni a dolgot:

– Az, hogy ilyen bő a keret, azt jelenti, hogy mindenkinek minden meccs előtt erős a motivációja és az ambíciója, mert benn akar lenni a kezdőcsapatban. Itt senki sem mehet biztosra. Lehet, hogy valakit kellemetlenül érint, ha az adott fordulóban nem az ő neve szerepel az összeállításban, de ez nem jelenti azt, hogy a következő fordulókban sem kaphat helyet az első csapatban. Velem is előfordult, hogy a padon kezdtem egy meccset, de a következőkön ott voltam a kezdőben. Akárki lép pályára a Vasas ellen, erősek leszünk, szeretnénk mindenkinek megmutatni, hogy a bajnoki cím egyik esélyeseként kell a Videotonra tekinteni!

Olvasói sztorik