Nemzetközi foci

Sokadszor is visszatért Holger Badstuber

Rangadó
Rangadó

2016. 10. 27. 08:45

Újra pályán a világ legpechesebb labdarúgója.

Holger Badstuber alig volt 20 éves, amikor bemutatkozhatott a Bayern München csapatában, sőt egy évvel később a német válogatottban is pályára léphetett. Ám ennek immár nyolc éve, és azóta sajnos sokkal több keserűségben volt része a sérülései miatt.

A Bayern idényenként mintegy 55-60 hivatalos mérkőzést játszik, így ha védője folyamatosan egészséges lett volna, mára, 27 éves korára nem csak 118 találkozó lenne a neve mellett, hanem minimum 300. Azonban többet volt sérült, mint az egész csapat együttvéve…

Legutóbb február 10-én láthatták a pályán a szurkolók a 31-szeres válogatott hátvédet, utána egy edzésen eltörött a bokája.

Először 2010-ben sérült meg súlyosan, de két és fél hónap után visszatért, mígnem 2012 decemberében a Dortmund elleni bajnokin elszakadt a keresztszalagja. Műtét műtétet követett, mígnem 2014 júliusában 19 hónap után ismét visszatérhetett, de nem sokkal később újfent megsérült. Tavaly novemberében játszhatott ismét, de csak az idén a februári bokatöréséig.

Badstuber lemaradt 2010-ben világbajnoki bronzéremről, a 2014-es világbajnoki címről és az idén nyári, franciaországi Európa-bajnokságról is.

Szerda este azonban majdnem nyolc hónap után újra pályára lépett és részese lehetett csapata az Augsburg felett aratott 3-1-es győzelmének a Német Kupában – írja a 24.hu.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.