Válogatott

A magyar válogatott játékosai alig pár nappal a vasárnapi kijutást követően máris kipróbálhatták a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság hivatalos labdáját, a Beau Jeu-t (Szép Játék). Az adidas MTI-hez eljuttatott szerdai közleményéből kiderült, hogy a résztvevő válogatottak november végéig megkapják az Eb-labdákat, így a játékosoknak hat hónapjuk lesz arra, hogy ismerkedjenek velük. A magyar válogatott tagjaival az adidas már most megismertette az új modellt. – Ami a 2016-os Európa bajnokság hivatalos labdáját illeti, kapusként a legfontosabb, hogy minél kiszámíthatóbb legyen, ne szitáljon a levegőben. Az első tapasztalatok szerint ez a labda kezelhető és stabil, de alapvetően nagyon gyors. Öröm lesz vele, ennyi idő után nagy tornán játszani. Nagyon várom! – számolt be első benyomásairól Bogdán Ádám, a nemzeti együttes Liverpoolban futballozó hálóőre. Lovrencsics Gergő szerint megfelelő a súlya a labdának, így gyorsat és erőset lehet vele lőni, kinézete pedig visszafogott, letisztult, ami nagyon tetszik neki. – Remélem, hozzásegít minket minél több magyar gólhoz Franciaországban – mondta a Lech Poznan támadója. A gyártó adidas 18 hónapon keresztül tervezte a november 12-én bemutatott Beau Jeu-t. A szakemberek megtartották a 2014-es világbajnokságon használt Brazuca legjobb tulajdonságait, de fejlesztettek a tapadásán és a repülés közbeni láthatóságán. A két modell egyébként ugyanolyan formájú panelekből áll össze, mivel a 2014-es innováció nagyon népszerűvé vált a játékosok körében. A dizájnban, ahogy a korábbi években, ezúttal is a rendező ország színei a meghatározóak. A magyar válogatott 44 év után szerepelhet ismét a kontinensviadalon.
2015. 11. 18. 12:56
December 14-étől vásárolhatnak jegyet a magyar szurkolók a jövő nyári Európa-bajnokságra – derül ki az UEFA honlapjának tájékoztatásából. A vásárláshoz magyarországi lakcím vagy magyar állampolgárság szükséges. Mint ismert, a sorsolást december 12-én bonyolítják le, rá két napra lehet regisztrálni a saját válogatott mérkőzéseire. A regisztrációs időszak 2015 decembere és 2016 januárja között kerül lebonyolításra, ezt követően februárban jelez vissza a nemzetközi szövetség a jegyekkel kapcsolatban. Nincs sorrendiség, azaz a december 14-én regisztráló szurkolóknak ugyanannyi esélyük van jegyet kapni válogatottjuk meccsére, mint a januárban regisztrálóknak. A vásárlói oldal adataiból kiderül, a mérkőzésekre négy kategóriában határozták meg a jegyárakat. A nyitómeccsre 75 és 595 euró között mozognak a jegyárak, a többi csoportmeccsre 25-től 145 euróig terjedően vannak beárazva a belépők. A negyeddöntőkre 45–195, az elődöntőkre 65–495, a döntőre pedig 85–895 euró között válthatók belépők. A gazdára nem talált, vagy át nem vett belépőket márciustól értékesíti az UEFA, az eredeti áron.
2015. 11. 18. 12:03
Ménfőcsanakon élő, soproni szurkoló – Sipőczné Radics Ildikó – igazán szerencsésnek érezheti magát: a magyar–norvég meccs lefújását követően hozzá került az Európa-bajnoki kijutást érő meccs labdája. – Alig hiszem el, hogy az otthonunkban tudhatom azt a labdát, amellyel a Magyarország–Norvégia Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzést játszották – mondta a Kisalföldnek a még mindig a meccs eufórikus hatása alatt álló Ildikó. – Ez egy nemzeti kincs. Boldog vagyok, hogy ott lehettem a mérkőzésen, és huszonezer társammal együtt, tizenkettedik játékosként buzdíthattam a csapatot. Ildikó férjével a magyar kapu mögötti szektorban szurkolt. – A lefújást követően, a játékosok megköszönték a szurkolóknak a buzdítást, a mi szektorunk előtt is megálltak. Az első sorokból valaki bekiabált: rúgják fel a meccs labdáját. Nem is álmodtam arról, hogy esetleg hozzám kerül, azt gondoltam, már valahol az első sorokban gazdára talál… de nem, többen kaptunk utána, de nálam maradt, pedig a telefonom is a kezemben volt, mert kapcsolatban voltam az otthon képernyő előtt szurkoló családtagjaimmal. – És amit hangsúlyozni szeretnék az a jó érzés, hogy körülöttem álló szurkolók nem irigykedve, hanem mosolyogva mondták a tied, ügyes voltál, megérdemled, pedig minden bizonnyal bárki szívesen ölelte volna magához a füves, vizes labdát. Nem tudom, hogy megérdemeltem-e, de szeretném hinni, hogy méltó tulajdonosa leszek ennek a labdának. – Persze, szorítottam nagyon, vigyáztam rá… de elmondhatatlan érzés volt, amikor a szurkolók, idős bácsik is, megkérdezték, megsimogathatják-e, megcsókolhatják-e a labdát? Mint valami kincsre, nemzeti ereklyére néztek a korábban még pályán lévő labdára. Talán közülük az idősebbek még ott lehettek 1971 októberében a Népstadionban is, amikor négy-nullára győztük le a norvégokat? – teszi fel a kérdést Ildikó. – Most vasárnap, Budapesten hasonlóan éreztem, mint 1993-ban Sopronban – folytatja –, amikor az SLC a Diósgyőrt legyőzve feljutott az NB I-be. Kevesen hittek a sikerben, de mégis sporttörténelmet írtak, hasonlóan, mint most a magyar válogatott. Számomra a legnagyobb üzenete ennek a kettős norvégok feletti győzelemnek az, hogy végre van egy magyar válogatott, akikről érdemes és kell is beszélni. Tudom, itt vannak nekünk Puskásék, a legendás aranycsapat, de a legendák után jelenkori játékosok kellenek, egy olyan csapat, akiknek szurkolhatunk, akikért hétről hétre érdemes megtölteni a stadionokat, akiket évtizedek múltán legendaként emlegethetünk. A meccs labdája egy igazán illusztris társaságba kerül. Ildikó az SLC-vel kapcsolatos legtöbb cikket összegyűjtötte és megőrizte. Ráadásképpen Kiprich Józseftől kapott dedikált Feyenoord-mezt is őriz. Olyan labdája is van, amelyet a későbbi élvonalbeli Matáv FC labdarúgói írtak alá. Továbbá megyei vonatkozásban őrizheti azoknak a hajdani Győri ETO játékosoknak a kézjegyét is, mely az 1964–1965-ös BEK-elődöntőig menetelt. – Szeretnénk méltó helyet kialakítani a labdának – említi. – Jó lenne, ha a válogatott tagjaival alá tudnám íratni. Talán nem túlzás azt állítani, hogy most ismét élő legendák születtek. S ennek egy kis szeletét őrizhetem.
2015. 11. 18. 11:37
Fantasztikus pillanatnak lehettek szemtanúi a magyar szurkolók a vasárnapi, Norvégia elleni pótselejtező után. A lefújás után eldőlt, hogy Magyarország 44 év után újra Európa-bajnokságon szerepelhet, Bogdán Ádám pedig örömében úgy ugrott Király Gábor nyakába, mint kisgyermek az édesapjáéba. A két kapus örömugrálását pedig élményszámba megy nézni. Az alábbi felvételt a Liverpoolban védő Bogdán tette ki saját hivatalos Facebook-oldalára. Jó dolog, ha van kivel megosztanod az örömödet! - írta a videó fölé a Liverpool kapusa. (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s); if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));Jó dolog, ha van kivel megosztanod az örömödet! #kiralygabi #euro2016Szerző: Bogdán Ádám Official, 2015. november 16.
2015. 11. 17. 10:00
Olvasói sztorik