Válogatott

Möller, Gehrke és Szélesi is marad a válogatott stábjában

Nem változtat Bernd Storck az Európa-bajnokságra.

Kapcsolódó cikkek

A Norvégia ellen sikeresen megvívott pótselejtezők után, a hét elején Csányi Sándor, az MLSZ elnöke bejelentette, hogy az Európa-bajnokság végéig Bernd Storck irányítja tovább a magyar válogatott munkáját.

A szövetségi kapitány a napokban egyeztetett az MLSZ vezetőivel és a stábja tagjaival egyaránt, így az is eldőlt, hogy Bernd Storck munkáját továbbra is az egykori világ- és Európa-bajnok, BL-győztes labdarúgó, Andreas Möller és az egykori Bundesliga-kapusedző, Holger Gehrke, valamint a korábbi 28-szoros válogatott játékos, Szélesi Zoltán segíti – számolt be az MLSZ honlapja.

– Andreas Möllerrel, Holger Gehrkével és Szélesi Zoltánnal az általam előzetesen elképzelteknek megfelelően, harmonikusan és eredményesen tudtunk együtt dolgozni. A három szakember sokat tett azért, hogy a magyar labdarúgó-válogatott résztvevője lehessen a franciaországi Európa-bajnokságnak. Rendkívül értékes munkát végeztek az elmúlt időszakban, mindenben számíthattam rájuk. A csapat melletti jelenlétükkel a szakmai munka mellett a motivációs háttér is jelentősen erősödött, hiszen személyiségük komoly ösztönzést jelent a játékosaimnak. A szövetség vezetőivel és mindhárom szakemberrel egyeztettem a jövőt illetően, és abban maradtunk, hogy folytatjuk a közös munkát, továbbra is együtt dolgozunk azon, hogy a magyar csapat felkészülten és minél sikeresebben szerepeljen a jövő évi kontinensviadalon. Nagyon örülök, hogy együtt mehetünk tovább a megkezdett úton – összegezte a döntés hátterét Bernd Storck.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik