Válogatott

Pintér, Dárdai és Storck közös rekordja

A magyar válogatott olyan furcsa csúcsot állított fel, amelyet szívesen elkerült volna.

Kapcsolódó cikkek

Vakvágánynak tűnt az MLSZ részéről Pintér Attila szövetségi kapitányi kinevezése. A sokszor becsmérelt kapitány leváltása hamar, az Észak-Írország elleni hazai vereséget követően megtörtént, így a válogatott élére Dárdai Pál került.

A nyáron azonban újra változtatni kellett, amit viszont már a kényszer szült: Dárdait Bundesliga-csapata, a Hertha BSC a továbbiakban már nem engedte leülni a válogatott kispadjára. Ekkor jött Bernd Storck, aki a selejtezősorozat hátralévő részében irányíthatta a magyar csapatot, és végül sikerült kijuttatnia a tornára.

Azt a bravúrt vittük tehát véghez, hogy a kvalifikációt úgy vettük sikerrel, hogy ezalatt kétszer is kapitányt váltottunk. A Rangadó.hu most annak járt utána, történt-e ilyen az elmúlt időszakban.

Nos, még hasonló eset sem igen fordult elő Európában. A szövetségi kapitány-váltás egyáltalán nem gyakori a kijutó csapatoknál. Először a mostani selejtezők történései közül válogattunk.

A bosnyákok a pótselejtezőn estek ki. Kapitányuk tavaly novemberig, az Izrael elleni 3-0-s vereségig az a Szafet Szuszics volt, aki 1984-ben a PSG tagjaként a Videoton elleni UEFA Kupa-párharcban alulmaradt, edzőként pedig kijuttatta hazája együttesét a brazíliai világbajnokságra. Őt az a Mehmed Bazdarjevics váltotta, aki 1984-ben szintén Székesfehérváron 5-0-ra kapott ki a Partizan Beograd csapatával. Irányítása alatt a bosnyákok csak a belgáktól kaptak ki, Walest megverték és a Ciprus elleni ki-ki meccsen is fordítottak.

A magyarokkal azonos csoportban szerepelt románoknál is történt edzőváltás: Victor Piturcával indították a selejtezőket, ám a harmadik meccset követően Anghel Iordanescu vette át a helyét. Az eredményt tudjuk… kijutottak.

Az osztrákok mögött komoly hajrával csoportmásodiknak befutó oroszok is egyszer váltottak. Fabio Capello idén júliusban távozott, hihetetlen, de csak kétszer győzött addig csapatával. Liechtenstein mellett Montenegró esett áldozatul, míg Moldova és Svédország ellen döntetlen lett, az osztrákoktól oda-vissza kikaptak. Utódja Leonyid Szluckij lett.

Egyszer váltottak a horvátok is. A korábbi kiváló válogatott középpályás, Niko Kovac akkor kényszerült távozni, amikor a horvátok éppen Norvégiában szenvedtek 2-0-s vereséget. Végül kijutottak, amihez a bolgárok legyőzése mellett az olaszok segítsége is kellett. Utódja Ante Cacic.

A portugálok a magyarokhoz hasonlóan egy meccs után váltottak, de ők is csak egyszer. Paulo Bento az Albánia elleni hazai vereség után kényszerült távozni, utódja, Fernando Santos a maradék hét meccs mindegyikén egygólos győzelemre vezette a csapatot.

A közelmúlt Európa-bajnoki selejtezőiből sem találunk olyanra példát, hogy egynél többször kapitányt cserélő válogatott továbbjusson a csoportjából. Sőt, ugyan a 2012-es Európa-bajnokságra való kijutásért a végül kvalifikált csapatok közül a törökök (Hiddink – Avci) is menedzsert váltottak, az osztrák-svájci és ukrán-lengyel rendezésű tornákon részt vevő többi válogatott egyetlen kapitánnyal húzta le ezt az időszakot.

A magyar válogatott – alighanem tudtán és akaratán kívül – tehát olyan furcsa csúcsot döntött most, amelyre aligha lesz példa a közeljövőben. Három szövetségi kapitánnyal sikeres Eb-kvalifikációt megvívni művészet, már-már magyaros virtus.

Olvasói sztorik