NB I

Üzenetértékű győzelem

Tóth Dénes klubmenedzser szerint a játékosok mindig tudták, merre pattan a labda a fűcsomókról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Ligakupa-negyeddöntő szerdai első mérkőzései során kétségtelenül az Egri FC szolgáltatta a legnagyobb meglepetést, hiszen hazai pályán 4-1-re legyőzte a Győri ETO együttesét. Bár a kisalföldiek nem a lehető legerősebb kezdőcsapatukkal szerepeltek a találkozón, azért mégis a bajnoki listavezetőről, illetve az egyik kiesőjelöltről beszélünk… De nem csak ezért volt váratlan a hevesiek sikere, hanem azért is, mert a közelmúltban szinte kizárólag a háttérben zajló, leginkább negatív eseményekről lehetett hallani a klub kapcsán. A stadionvilágítás ügye tavaly nyár óta húzódik, de a tulajdonosváltás, majd a folyamatban lévő edzőcsere is borzolta a szurkolók, és minden bizonnyal a játékosok idegeit is.

Mivel az elküldött szakmai stáb tagjaival még nem egyezett meg a klubvezetés az elválás feltételeit illetően, Mészáros Ferenc szakmai igazgató egyelőre nem vehette át a csapatot, a győriek ellen Tóth Dénes volt az edző. A klubmenedzser a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, neki nem ajánlottak szerződésbontást, tehát a továbbiakban is a klubot szolgálja, de hangsúlyozta, hogy a három távozó edző a barátja, és ez természetesen a jövőben sem fog változni.

– Ezzel a sikerrel elérték, hogy ismét a lényegről, a futballról beszélnek az Egri FC kapcsán, nem csak a háttérben zajló eseményekről.
– Tökéletesen egyetértek! Végre! Ismét megmutatkozott a hazai pálya varázsa, bizonyítottuk, hogy amennyiben a bajnokság során is hasonló körülményeket biztosítottak volna számunkra, sokkal eredményesebbek lennénk. Erről már kár lenne hosszabban beszélni, de abban reménykedem, hogy tavasszal sikerül hazai környezetben játszanunk – mondta Tóth Dénes.

– Milyen hangulatban voltak a játékosok az elmúlt napokban? Nem kellett lelket verni beléjük?
– Vegyesek érzelmekkel fogadták a közelmúlt eseményeit, de a mérkőzésen mindenki bizonyítani akart. Tisztában vagyunk vele, hogy nem ez a Győri ETO legerősebb kezdőcsapata, de csapatként voltunk fent a pályán, a játékosok mindent elkövettek, hogy eredményesek tudjunk lenni, és megint vissza kell kanyarodnom a hazai pálya kérdéséhez, mert mindig tudták, hogy merre pattan a labda a fűcsomókról, és ez nagyon sokat számít.

– Önnek nem kellett távoznia az előző edzőtrióval együtt, ez azt jelenti, hogy nyárig biztosan a klubnál marad?
– Nekem nem ajánlottak szerződésbontást, tehát a továbbiakban is a klubot szolgálom. El kell mondanom, hogy a három távozó edző a barátom, és ez természetesen a jövőben sem fog változni.

Piller nem megy sehova

Január végén úgy tűnt, hogy Piller Józsefnek távoznia kell az Egri FC-től, hiszen a szakvezetés nem ragaszkodott hozzá. Ehhez képest azóta is rendszeresen pályára lépett edzőmérkőzéseken, sőt a szerdai, Győr elleni Ligakupa-meccsen is ott volt a pályán.

– Úgy néz ki, hogy fél évig biztosan maradok, ameddig a szerződésem érvényes. Azon leszek, hogy ebben a fél szezonban minél többet játsszak, és jól teljesítsek – nyilatkozta a Rangadó megkeresésére Piller József. – A bajnoki listavezető győriek ellen jó taktikával mentünk ki, és nem feltartott kézzel, ez sokat segített! Letámadtuk őket, nem hagytuk, hogy kihozzák a labdát. Tetszik ez az offenzív felfogás. A helyzeteinket kihasználtuk, ami szintén nem lényegtelen szempont…

Olvasói sztorik