NB I

Újabb ígértek világításügyben

Fordulat: villanyvilágítás híján sem kell Egerből elvinni egyetlen tavaszi meccset sem?

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Három hét múlva kezdetét veszi a tavaszi szezon az OTP Bank Ligában. A 18. forduló nyitónapján, március 1-én a Diósgyőrnek idegenben, az Eger vendégeként kellene pályára lépnie, méghozzá a kiírás szerint 19 órától, vagyis villanyfényes meccsen. Ilyen meccset azonban aligha rendeznek a hevesi megyeszékhelyen, ahol az ősz folyamán is hiányzott a villanyvilágítás, és részben emiatt az újonc pályaválasztóként hol Budapesten, hol Debrecenben, hol Diósgyőrben játszotta – írja a Borsod Online.

Korábban úgy volt, hogy a tavaszi szezonra elkészül majd a villanyvilágítás, de három héttel az első meccs előtt még egy kapavágás sem történt ez ügyben a stadion területén.

– Éppen csütörtökön történt ebben az ügyben egy kedvező fordulat, ami alapján biztosra vehető, hogy napokon belül elkezdődnek a villanyvilágítás kiépítésével kapcsolatos munkálatok, és ennek eredményeként március közepétől lehet esti mérkőzéseket rendezni Egerben – mondta a boon.hu oldalon Rázsi Botond, egri alpolgármester. – Nagyon jó esetben, ha az időjárás is kegyes lesz a kivitelezőkhöz, akár az is előfordulhat, hogy március elsejére elkészül a munka, de erre kevés az esély. Ettől függetlenül elképzelhető az is, hogy villanyvilágítás híján sem kell Egerből elvinni egyetlen tavaszi meccset sem addig, amíg nem készül el a beruházás. Ugyanis tudomásom szerint a honi futball vezetői nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy a mérkőzések közvetítési jogával rendelkező televíziós társaságokkal zajló egyeztetések során esetleg elérjék, hogy amíg nincs kész a villanyvilágítás Egerben, addig olyan idősávokban játssza az Egri FC a hazai mérkőzéseit, hogy nappali fény, vagyis természetes megvilágítás mellett léphessen pályára. Ehhez néhány mérkőzés időpontját viszont módosítani kellene, köztük nagy valószínűséggel az Eger–Diósgyőr meccset is.

Ez egyben azt is jelenti, hogy három héttel a bajnoki rajt előtt a DVTK nyitómeccsének pontos helyszínét és pontos kezdési időpontját sem lehet tudni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik