Légiósok

Hat héttel ezelőtt az első kínai bajnokiján szenvedett térdsérülést a Jenpien Funde magyar válogatott védője, Guzmics Richárd, aki a mienk Portugália elleni világbajnoki selejtezőjét is kénytelen volt kihagyni. A 30 éves belső védő állapota az utóbbi hetekben sokat javult, a rehabilitációját Szöülban végezte, és legfrissebb Instagram-posztjából kiderül, hogy már a labdás edzéseket is elkezdte csapatatánál. A Rangadó.hu információi szerint a válogatott védő két hét múlva már bajnoki mérkőzésen is pályára léphet. - Hat hét rehabilitáció után újra a pályán!!! Ez egy focista számára a legnagyobb boldogság - írta fotójához Guzmics. Guzmics Richard (@guzmics.richard) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 19., 03:03 PDT
2017. 04. 19. 13:30
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl. A Vadócz Krisztiánt foglalkoztató Kitchee 2-0-ra legyőzte odahaza a Pegasus együttesét a hongkongi élvonal 18. fordulójában. A magyar középpályás végig a pályán volt csapatában, amely zsinórban megszerzett hatodik győzelmével továbbra is tapad a tabella élén álló Eastern AA-ra. A svájci bajnokságban szereplő Lugano 2-1-re nyert a Thun ellen az élvonal 28. fordulójában. A győztes házigazda színeiben Vécsei Bálint a 78. perctől kapott lehetőséget a bizonyításra. Adorján Krisztián is csereként kapott lehetőséget az olasz másodosztály 36. fordulójában. Csapata, a feljutásért harcoló Novara a harmadik helyezett Frosinone otthonában nyert 3-2-re. A Legia Warszawa magyarja, Nagy Dominik a 67. percben állt be a Korona Kielce elleni 0-0-ra végződött bajnokin a lengyel első osztály 29. fordulójában – csapata ezzel az iksszel maradt második. Négy győztes bajnoki után a listavezető Köbenhavn 1-0-ra megverte Kalmár Zsolt csapatát, a Bröndbyt. A magyar játékosát a 73. percben becserélő együttes így már 13 ponttal marad le a második helyen. Kovács Péter a kispadról nézte ahogy csapata, a Sandefjord 2-0-ra nyert a Kristiansund ellen a norvég élvonal negyedik fordulójában. Korhut Mihállyal a kezdőcsapatban győzött 2-0-ra a Beitar Jeruzsálem ellen a Hapoel Beer-Seva az izraeli bajnokság harmincadik fordulójában. A Seva előnye hat pont a második Maccabi Tel-Aviv előtt.
2017. 04. 17. 14:49
Olvasói sztorik