Légiósok

Dárdai Pál a fiáról: „Mindig is focista akart lenni, a futball jobban érdekli, mint a lányok”

A Hertha magyar vezetőedzője arról is beszélt, hogy szeretné együtt tartani a csapat keretét.

Kapcsolódó cikkek

Dárdai Pálnak, a Hertha BSC vezetőedzőjének fő célja az lesz a nyáron, hogy kulcsjátékosai Berlinben folytassák pályafutásukat. A magyar szakember a Sport Bild című német lapnak nyilatkozott arról, hogy bármilyen eredményt is ér el a csapata a szezon végén, a keret együtt marad.

– Meg akarjuk tartani a játékosokat – jelentette ki a 41 éves tréner. Hozzátette: függetlenül attól, hogy indulnak-e az Európa Ligában, szeretné, ha a legfontosabb futballisták maradnának, mert rájuk építve akarja tovább formálni a csapatot. Emellett több lehetőséget kíván adni a fiataloknak.

– A célom a fiatal játékosok beépítése, s csak azokra a posztokra szerződtetünk máshonnan játékost, amelyeket nem tudunk házon belül megoldani – vázolta nyári terveit.

Fiával, az U18-as német válogatottban bemutatkozott Palkóval kapcsolatban megjegyezte, örül, hogy jól sikerült az osztrákok elleni debütáló mérkőzése.

– Palkó mindig is focista akart lenni, a futball jobban érdekli, mint a lányok – jegyezte meg vele kapcsolatban tréfásan Dárdai Pál.

A berlini együttes 29 forduló után az Európa Liga-indulást jelentő ötödik helyen áll a német élvonalban.

Olvasói sztorik