Légiósok

Vidáék és Gyurcsóék is győzni tudtak

Feczesin is játszott az első sikerét arató dél-koreai együttesében. Légióskörkép.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Magyar idő szerint reggel nyolc órakor vette kezdetét a dél-koreai bajnokságban az Incshon–Csonnam Dragons összecsapás. A vendégeknél a kezdőben kapott helyet és a 68. percig a pályán tartózkodott Feczesin Róbert. A Csonnam a hatodik fordulóban végre megszerezte első pontjait, miután 3-1-re legyőzte közvetlen riválisát.

Huszti Szabolcs is kezdőként futott ki a pályára a Csangcsun Jatajban, amely a Sanghaj Senhuát fogadta a kínai bajnokság ötödik körében. A magyar középpályás a lefújásig segített csapatának, gólt azonban nem szerzett és végül a Sanghaj 3-2-re nyert.

A szlovák élvonal 27. fordulójában a DAC idegenben verte 1-0-ra a Trencínt. A vendégek győztes gólját Pacinda lőtte a 14. percben. A dunaszerdahelyieknél Vida Kristopher kezdőként 77 percet játszott, Kocsis Gergő végigülte a meccset a kispadon, a sérült Mervó Bence pedig nem volt keretben.

A német Bundesligában Dárdai Pál és a Hertha BSC kikapott, Gulácsi Péter RB Leipzigje és a duplázó Szalai Ádámmal felálló Hoffenheim nyert. Részletek itt!

A lengyel élvonal, az Extraklasa 29. fordulójában Gyurcsó Ádám 90 percet játszott a Pogon Szczecinben, csapata pedig idegenben is 2-1-re verte a Ruch Chorzowot. A Jagiellonia és a Cracovia 0-0-s döntetlenre végzett, a vendégeknél Litauszki Róbert nem került keretbe.

Az olasz élvonalban „magyaros” rangadót rendeztek, hiszen Balogh Norbert és Sallai Roland csapata, a Palermo Nagy Ádám klubjával, a Bolognával találkozott (0-0). Balogh kezdő volt, de már a 40. percben lecserélték, Sallai a 74. percben állt be. Nagy Ádám számára súlyos sérülés miatt már korábban véget ért a szezon. Bővebben itt!

Az olasz harmadosztály, a Lega Pro B csoportjának 35. fordulójában az Ancona hazai környezetben játszott 1-1-et a FeralpiSalo ellen, a z anconai együttesben Forgács Dávid a kispadon ülte végig a meccset.

Sorozatban négy győzelem után fogadta az emírségekbeli élvonalban, azaz az UAE League-ben Dzsudzsák Balázs csapata, az Al-Wahda az Al-Ahli Dubait. A vendégek Makhete Diop találatával szereztek vezetést, ezt a magyar válogatott középpályás gólja egyenlítette ki a 75. percben: egy visszagurított labdát bombázott bal belsővel a kapuba. Végül mégsem örülhetett, mert a vendégek Everton Ribeiro találatával 2-1-re nyertek.

A belga bajnokság élvonalában a Waasland-Beveren a KV Mechelent fogadta. A hazaiaknál Köteles László kapus maga kérte mellőzését gyenge formája miatt, így nem volt a keretben, a vendégek pedig 2-1-re nyertek.

A katari Premier League 26. fordulójában Németh Krisztián csapata, az Al-Garafa az Al-Karitijat vendége volt. A hazaiak már az első félidőben döntöttek, Turszunov és Tiberkanine góljaival 2-0-ra nyertek. A sérült Németh nem volt a keretben.

Ausztriában, a Bundesligában a hatodik helyen álló Rapid Wien simán, 3-0-ra verte a harmadik Altach csapatát. A hazaiaknál a 21 éves Szántó Tamás végigjátszotta a meccset.

Lang Ádám a kispadon nézte végig, ahogy csapata, a Dijon előbb vezetést szerez a BL-ben még versenyben lévő Monaco otthonában a francia élvonal 33. fordulójában, majd végül 2-1-re kikapnak.

Olvasói sztorik