Hírek

Kádár Tamás a Lettország elleni világbajnoki selejtező 14. percében sárga lapot kapott, így a válogatott következő mérkőzésén nem léphet pályára – a Feröer elleni selejtezőn ugyanis szintén begyűjtött egy sárga lapot. A Lech Poznan 26 esztendős hátvédje így a november 13-ai, Magyarország–Andorra mérkőzést kell, hogy kihagyja.
2016. 10. 10. 21:15
A Barcelona török középpályása, Arda Turan elárulta, hogy januárban 50 millió eurós ajánlatot tett érte egy kínai klub. A tavaly nyáron Atlético Madridból távozó játékos barcelonai karrierje nem indult jól, ráadásul éppen 2016 januárjában igazoltak Kínába olyan klasszisok, mint Ramires, Jackson Martínez, Gervinho, vagy éppen Alex Teixeira. - Egy kínai klub 50 millió eurót ajánlott értem a Barcelonának az előző idényben, de a klub visszautasította. A Barcelona nem 6 hónapra igazolt engem - mondta Turan Beyaz TV-nek. A 29 éves, 94-szeres török válogatott futballista 2015-ben 34 millió euróért igazolt Madridból Barcelonába, de az első szezonjában mindössze 10 tétmeccsen lépett pályára, jelenlegi értékét pedig 28 millióra becsülik.
2016. 10. 09. 15:38
Miután az első fordulóban 1-0-ra győzött a Vadócz Krisztiánt is a soraiban tudó Mumbai City a Pune City otthonában, a következő körben is sikerült lemásolni ezt az eredményt. A magyar középpályással a kezdőben felálló indiai csapat ezúttal hazai pályán fogadta a North East United gárdáját péntek délután. A győztes gólt a Manchester United, Atlético Madrid és az Internazionale korábbi csatárja, Diego Forlán szerezte tizenegyesből az 55. percben. Vadócz Krisztián végigjátszotta a mérkőzést, csapata ezzel a győzelemmel jelenleg a tabella élén szerepel. .@MumbaiCityFC's @DiegoForlan7 opens the scoring on the night by slotting home a penalty! #MUMvNEU #HeroISL #LetsFootball pic.twitter.com/npS1ZKojXQ— Indian Super League (@IndSuperLeague) 2016. október 7.
2016. 10. 07. 17:34
A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos Twitter-csatornáján közölte, hogy a péntek esti Magyarország-Svájc vb-selejtezőn hazánk nem az első számú szerelésében fogadja a vendégeket. Dzsudzsák Balázsék így ezúttal fehér mezben lépnek pályára a pirosmezes Shaqiriék ellen. A fehér szettről azonban jó emlékeink lehetnek, hiszen a franciaországi Eb-n ebben győztük le az osztrákokat, az izlandiak ellen pedig döntetlent értünk el. A magyar válogatott tiszta fehér, míg a @SFV_ASF tiszta piros szerelésben játszik ma este #HUNSUI #csakegyutt pic.twitter.com/byvgBn80Qr— MLSZ (@MLSZhivatalos) 2016. október 7.
2016. 10. 07. 13:56
Elhunyt a korábbi világ- és Európa-bajnok jet-ski versenyző, a sportág örökös bajnoka, ifj. Vass László - tájékoztatta honlapunkat a gyászoló család. A Rangadó.hu állandó szakértője, az MTK másodedzője, id. Vass László fia 42 éves volt.
2016. 10. 06. 18:50
A több U21-es és felnőtt válogatott játékosát is nélkülöző Vasas a másodosztályú Vác otthonában játszott felkészülési mérkőzést szerda délután. Az angyalföldiek a Póser - Preklet, Vaskó, Debreceni - Kulcsár, Kleisz, Czvitkovics, Remili - Pavlov, Saglik, Ádám kezdővel futottak ki a pályára. A Vasas hivatalos honlapjának tudósítása szerint a Vác már a 15. percben megszerezte a vezetést Nagy Richárd révén. Tizenhárom perccel később büntetőhöz jutottak a vendégek, amit Ádám értékesített. Az első félidőben még Remili is eredményes volt, így 2-1-es vezetés tudatában mehetett szünetre a Vasas, fordulás után 12 perccel pedig ismét Remili talált be, kétgólosra növelve az előnyt. A 72. minutumban Szenes még szépített, de több gól nem esett, így 3-2-re nyert a Vasas. Az NB I éllovasánál még Király, Gergye és Ferenczi is pályára lépett.
2016. 10. 05. 18:45
Zárt kapuk mögött játssza egyik világbajnoki selejtezőjét a chilei labdarúgó-válogatott a nemzetközi szövetség (FIFA) keddi szankciójának értelmében. A Copa América-címvédő együttest szurkolóinak többszöri sportszerűtlen, diszkriminatív magatartása miatt büntették meg. A FIFA fegyelmi bizottságának ítélete kimondja, hogy március 28-án, a Venezuela elleni mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendezni. A chilei szövetségnek emellett 65 ezer svájci frankos büntetést is fizetnie kell. Nem ez az első eset, hogy a szurkolók miatt kerülnek kellemetlen helyzetbe Vidalék, szeptember elején a Chile-Bolívia találkozót is nézők nélkül kellett lejátszani.
2016. 10. 04. 18:14
Magyarország nyerte a csapatversenyt a Kisorosziban rendezett IV. Hungarian International Footgolf Openen, amely az európai körverseny 13. állomása volt. Egyéniben a holland Jim Kuipers győzött úgy, hogy csak többszöri szétlövés után dőlt el a dobogósok kiléte. Másodikként az argentin Matias Perrone, harmadikként pedig a szlovák Tomas Bartko zárt – a magyar szövetség tájékoztatása alapján. Hazai részről Podusil György sokáig harcban volt az elsőségért, a hajrában azonban hibázott, s végül a kilencedik helyen végzett, így a legjobb magyar Papp Péter lett az ötödik helyével. A kétnapos versenyt a Magyar Golf Club Puskás és Albert pályáján bonyolították, kétszer tizennyolc szakaszt teljesített a 14 országból érkezett 113 játékos. A csapatversenybe a négy legjobb egyéni eredményt számították be, s ez alapján a magyarok végeztek az élen, minimális különbséggel megelőzve a hollandokat, míg a harmadikak a szlovákok lettek. A nők versenyét a szlovák Rebeka Rezna nyerte Major Ilona és az olasz Anna Maria Castelli előtt. A 2009-ben, Hollandiából indult sportág lényege gyakorlatilag megegyezik a golféval, ám itt futball-labdát kell lábbal a lyukba juttatni, minél kevesebb kísérletből.
2016. 10. 03. 10:24
Olvasói sztorik