Hírek

Belga élvonalbeli csapatnál folytatja a magyar tehetség

Németh András a Vasas Kubala Akadémiáról indult.

A 2002-es születésű tehetséges középpályás, Németh András a Vasas Kubala Akadémián pallérozódott, most pedig eldőlt, hogy Belgiumon belül vált csapatot, és az élvonalban szereplő KRC Genk csapatában folytatja pályafutását – írja az akadémia honlapja.

2009-ben Nagykovácsiban kezdődött a fiatal játékos karrierje, 2010 és 2015 között pallérozódott a Vasasnál, majd 2016-ban került a Koninklijke Sporting Hasselt U14-es csapatához, most pedig a KRC Genk U15-ös korosztályához.

– 2015 novemberében költöztem a családommal Belgiumba. 2016 januárjától a hasselt-i Sporting utánpótlásába kerültem. A tavaszi szezon során figyelt fel rám a Genk, így részt vehettem egy tavaszi focitáborban, a nyári edzőtáborban és felkészülésben, valamint egy rangos nemzetközi tornán a franciaországi Baisieux-ben olyan ellenfelekkel, mint a PSG, PAOK, Hannover 96 vagy Dinamo Moszkva. A belga U15 elit utánpótlás-bajnokságban szeptember 17-én játszottam az első mérkőzésemet KRC Genk mezben, középpályás pozícióban – fogalmazott a játékos.A teljes cikket itt találják.

Olvasói sztorik