Hírek

Brazil sztorik

Hazai esélyekre bukkantunk...

Luverdense-Parana 1!

A hazaiak jó formában vannak, lendületük ma is kitarthat.
A brazil második vonalban a 29. fordulónak futnak neki a csapatok. A Luverdense van jobb pozícióban, a 11. helyet foglalja el 39 ponttal. Otthonában erős, mérlege 7-5-2, és a formájára sem lehet panasz. Az utolsó négy bajnokiján veretlen maradt, a két hazai ütközetét behúzta, vendégségben pedig mindkétszer remizett. A keretbe visszatért egy eltiltását letöltő bekk.
A Parana a 15. 33 egységgel, még nincs teljesen biztonságban, ugyanis a kiesési zónától csak hat pontra vannak. A gárda vendégségben nem veretes, 3-4-7-es sora erről árulkodik. A társulat a gyenge szereplés miatt júniusban edzőt váltott, de a formajavulás elmaradt. Sőt, most mély válságban vannak a piros-kékek, négyszer kaptak ki egymás után. A keretben egy középpályás sérült, az alapemberek viszont bevetésre készen állnak.
A Luuverdense formája egyértelműen jobb, ráadásul hazai pályán erős is a gárda. A válságban lévő vendégek ma alig ha szereznek pontot. Tippünk így: 1-es…

Brasil de Pelotas – Sampaio Correa 1!

A házigazda a feljutásra hajt, a vendégek menthetetlennek tűnnek. Ma nem borul a papírforma.
A Brasil de Pelotas az 5. helyről várja a folytatást, ha jól hajrázik, még fel is juthat az A-ligába. 44 egységet gyűjtött eddig, a dobogótól egy pont a lemaradása. A társaság otthonában nagy erős, 9 siker mellett háromszor ikszelt, és csak kétszer kapott ki. Az alakulat javuló formát mutat, egy idegenbeli döntetlen után hazai környezetben nyert a Ceara ellen.
A Sampaio a 20., utolsó helyen áll 21 ponttal, helyzete már-már reménytelen, 10 egység a lemaradása a bennmaradást érő pozícióban lévő Oestével szemben. Idegenben 1-3-10-es mérlege a leggyengébb a ligában, 14 túráján mindössze hat gólt lőttek. A formájuk sem biztató, vereséggel a hátuk mögött érkeznek a mai ütközetre.
A házigazda ha nyer, felléphet a dobogóra. A vendégekben nem érezzük az erőt, a pontok minden bizonnyal otthon maradnak. Tippünk így: 1-es!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.