Hírek

Bajnoki és selejtező

Gólokból ma nem lesz hiány...

Notts County-Morecambe +2,5!

Elmaradt mérkőzést pótolnak az angol harmadik vonalban: gólok lesznek ma a Meadow Lane-en!
Október elejéről maradt el az összecsapás, amelyet ma pótolnak a felek. A Notts a 8. 17 egységgel, győzelme esetén a 4. helyre jönne fel a társulat. Otthonában azonban eddig nem igazán ment John Sheridan menedzser együttesének, mérlege pusztán 1-2-2, ehhez 7-8-as gólkülönbség társul. A fekete-fehérek formája nem az igazi, a bajnokságban három siker után kikaptak Steadék, majd a harmadik számú kupában is botlott a brigád, igaz, tartalékos összeállításban. A keretben nincs eltiltott, és friss sérülés sem nehezíti a szakvezetés munkáját. A Notts az Angliában nem feltétlenül megszokott 3-5-2-es felállásban szerepel, a védelem még nem állt össze teljesen, ezt bizonyítja, hogy csak egyszer nem kaptak gólt Duffyék. Az over/under statisztikájuk 7/4.
A Morecambe egy ponttal marad el mai riválisától, a 14. pozíciót foglalja el Jim Bentley együttese. Idegenben kimondottan jól megy a piros-fehéreknek (3-1-1), viszont az alakulat rossz passzban van mostanában. A bajnokságban három játéknap óta képtelen nyerni, és az is sokat mondó adat, hogy a Morecambe-é a legrosszabb védelem a ligában: 11 összecsapáson 21-szer mondott csődöt a hátsó alakzat. Rose-ék over/under mutatója 8/3 – adnak is, de kapnak is gólokat szép számmal. A kezdőcsapatból nem hiányzik senki a ma esti mérkőzésen.
Az előző két kiírásban négyszer randevúztak a felek, és mindannyiszor jött a +2.5-ös opció. Ma is ebben a tippben látjuk a legnagyobb értéket! Mi erre fogadunk!

Lengyelország-Örményország 1-es és +2.5!

A lengyelek nem hibázhatnak otthon a nagy pofonból még csak lábadozó örmények ellen.
Az E csoportban így áll a helyzet két fordulót követően: Románia (4), Montenegró (4), Lengyelország (4), Dánia (3), Kazahsztán (1), Örményország (0).
A lengyel válogatott nem vallott szégyent az Eb-n, simán továbbjutott csoportjából Németország mögött, majd Svájcot legyőzve a legjobb nyolc közé került. Itt a későbbi aranyérmessel szemben csak büntetőkkel maradt alul. A selejtezők első körében mér két góllal vezettek a fehér-pirosak Kazahsztánban, ám végül egy ponttal be kellett érniük Grosickiéknak. Szombaton Dánia volt hazai környezetben az ellenfél, Lewandowski mesterhármasával megint simának tűnt a győzelem, de Kjaerék felálltak a padlóról, szépítettek is, és a vége nagyon izgalmasra sikeredett. A pontok végül Varsóban maradtak, de a találkozón ismét bebizonyosodott: valami nem stimmel Glikék védekezésével, ám az sem kizárt, hogy az általuk diktált első félidei tempót nem bírják végig Piszczekék. A szombat esti ütközetben Milik súlyos sérülést szenvedett, így ő ma nem lehet ott a pályán.
Az örmények két vereséggel nyitották a sorozatot, Dániában vállalható meccsen maradtak alul 1-0-ra, viszont szombaton Jerevánban durván beleszaladtak a késbe: a románok meg sem álltak öt gólig! Persze, biztosan másként alakult volna a kilencven perc, ha már a meccs legelején nem kap piros lapot Malakyan, az örmények védekező középpályása, és a vendégek nem értékesítik a megítélt büntetőt.
A keleti válogatottban hiába keresünk minőséget: a Besiktasban futballozó Özbiliz mellett még talán az emirátusoknál szereplő Pizzellit lehetne kiemelni. A többiek vagy odahaza, vagy nem éppen nívós bajnokságokban lépnek pályára hétről-hétre. Malakyan eltiltott lesz, vele nem számolhat Varuzhan Sukiasyan szövetségi kapitány.
A lengyel alakulat megnyeri a mérkőzést, efelől nincsen kétségünk. Emellett viszont várunk gólokat is, legalább hármat. Így már nem is fizet rosszul a tippünk. 1-es és +2.5!

Olvasói sztorik