Hírek

Vadul selejtezünk!

Nem várunk ma sok gólt...

Görögország-Ciprus 1-es és -3.5!

A botrányos Eb-selejtezőkön való szereplés után a hellének magukra kezdenek találni. Ma győznek, de nem rendeznek gólparádét.
A H csoportban Bosznia, Belgium, Gibraltár és Észtország küzd még a továbbjutásért.
A görög futball legsötétebb korszakai közé sorolható a 2016-os franciaországi Eb-t megelőző selejtezősorozat. Csoportjukban utolsó helyen végeztek Mitroglouék, még a feröeriektől is oda-vissza kikaptak, egyetlen sikerüket akkor érték el – épp ellenünk -, amikor mér nem volt tétje a találkozónak. A nemzeti csapat irányítását Michel Skibbe, a német szakember vette át tavaly télen, és az ő vezetésével az idén már job teljesítményt nyújtanak a hellének. A nyár eleján Ausztráliát, majd ősszel Hollandiát verték Torosidisék, az első vébé-selejtezőn Gibraltáron győztek 4-1 arányban. A keret nem rossz, légiósok és otthon futballozó játékosok is szerepelnek a gárdában, a védelem tán a legerősebb csapatrész, a Sokratis-Manolas tengely mellett Torosidis és Tzavellas zárja le a széleket. A 4-2-3-1-es alapfelállásban Mitroglou a csúcsék, a Benfica támadója mellett bevetésre vár ugyanezen a poszton a nottinghami Vellios. A Georgios Karaiskakis stadionban rendezendő mérkőzésen a görögök ma is a stabilitásra, a labdatartásra helyezik majd a hangsúlyt, és ebből igyekeznek majd építkezni. A keretben nincs friss sérült, így ütős alakulatot vezényelhet pályára a német mester.
Ciprus nem jutott ki az Eb-re, Izraellel vívott külön csatát a 4. helyért, amelyet végül nem sikerült megszerezniük a kékeknek. A 10 tétmeccsen elért 12 pontjuk nem hangzik rosszul, de ha hozzávesszük azt, hogy Andorrát kétszer verték, akkor már sokkal árnyaltabb a kép. Az Eb-selejtező óta két barátságos mérkőzést játszott a gárda, kikaptak Kastanosék az ukránoktól és a szerbektől – igaz, minimális különbséggel. Az első vébé-selejtezőjüket szeptemberben Belgiummal vívta Christakis Christoforou kapitány csapata: Labanék 0-3-ra maradtak alul a vörös ördögökkel szemben Nicosiában. A válogatott zöme otthonában játszik, amely már nem feltétlenül negatív minősítést jelent, hiszen a ciprusi klubcsapatok alaposan megerősödtek az elmúlt években. A 4-2-3-1 itt is a hadrend, Efremék azonban ma biztosan nagyobb teret adnak a görögöknek, és a gyors kontrákra apellálnak majd elsősorban.
A görögök minőségi fölénye ma megmutatkozik a pályán is. Hellén siker várható, ám azt nem gondolnánk, hogy sok találatot hoz majd a kilencven perc. Tippünk így: 1-es és -3.5!

Lettország-Feröer-szigetek -2.5!

A magyaros csoportban nem várható sok gólt a kiscsapatok mérkőzésén.
A lettek csúnyán leégtek az Eb-selejtezők során, utolsóként végeztek a csoportjukban, nem nyertek meccset, öt iksz mellett ötször kikaptak. Képesek voltak ugyan meglepetésekre, pontot hoztak a törököktől, a csehektől és Izlandról is, de otthonukban pocsékul futballoztak. A támadósoruk botrányosan gyengén muzsikált, 10 mérkőzésen hatszor találtak be Vorobjovsék. A vébé-selejtezőre készülve javuló formát mutattak Marians Pahars fiai, Luxemburgot, Litvániát és Gibraltárt is verték, az észtekkel remiztek. Az első tétmérkőzésüket szeptemberben Andorrával játszották idegenben Sabaláék, és nyertek is 1-0-ra. A keretben igazi klasszisok nincsenek, Rudnevs a Kölnben (nem) játszik, a Dubra, a BATE belső védője sérült – középszerű légiósok és otthon futballozó játékosok kaptak meghívót a kapitánytól.
A feröeri alakulat az Eb-selejtezők során hat egységet gyűjtött, megverte kétszer a görögöket, azon kívül viszont nem jött össze a pontszerzés. Az északiak a nyáron Liechtensteint verték, Koszovótól kikaptak. A dán Lars Christian Olsen szervezett csapatot rakott össze, ezt épp a mieink tapasztalhatták meg leginkább: 0-0 lett a vébé-selejtező első fordulójában a mieink vendégjátéka. Fizikálisan totálisan rendben vannak Edmundssonék, erőltetik a párharcokat, amelyeket nagy százalékban meg is nyernek. No nem, nem egy világverő alakulat az északi, de annyi bizonyos, hatalmas küzdők, és bárki életét meg tudják keseríteni. A keretben nincs friss sérült és eltiltás sem nehezíti a szövetségi kapitány munkáját.
Papíron a házigazda az esélyesebb, de a gólokban, pontosabban a kevés találatban inkább érzünk értéket. Azt gondoljuk, hogy ezen a kilencven percen nem találnak be háromszor a felek. Tippünk így: -2.5!

Olvasói sztorik