Hírek

Gabala galibája

A vádlott elmondta: Kenesei Zoltán csak illuminált állapotban beszélt neki konkrét manipulációkról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerda délelőtt folytatódott a bundaügy nemzetközi vonalának büntetőeljárása a Fővárosi Törvényszéken.

A tárgyalás már alapvetően negyedórás késéssel kezdődött, de amikor kiderült, hogy Selmeczi Krisztián nem érkezett meg, ráadásul a védőügyvédje sikertelenül próbálta felvenni vele a kapcsolatot. Újabb kényszerszünet következett, de a vádlott ezután sem érkezett meg. Hiányzott még Dányi Márk, aki betegség miatt maradt távol, ráadásul a bíró – védője kérésére – Budás Gergőt is elengedte.

Gabala Krisztián meghallgatásával kezdődött a tárgyalás érdemleges része. Az NB III-as Csepel szakmai igazgatója elmondta, hogy körülbelül negyvenmillió forintos tartozása van. Bűnösségét nem ismerte el, majd felolvasta előre megírt vallomását. A sportfogadást a tőzsdézéshez hasonlította, és tudományos megközelítésben beszélt róla. A vádban szereplő Vasas–Felcsút U19-es meccsről elmondta, hogy a pályára lépő játékosokat nagyon jól ismerte, mert az MLSZ megbízásából az utánpótlásban dolgozott, és azzal a korosztállyal is ő foglalkozott.

Elárulta: abban az időszakban, 2010-ben havonta több száz, olykor ezernél is több fogadást kötött. Felidézte az ügyészségi kihallgatását, amire ügyvéd nélkül ment, mert nem tartotta bűnösnek magát. Reggel kilenc órától este nyolcig vallatták, többször ellentmondásba keveredett saját magával, bár nem kényszer hatása alatt tett vallomást, hiszen fegyvert senki nem szorított a tarkójához. Elmondta: kilencven százalékban Kenesei Zoltán életére és cselekedeteire voltak kíváncsiak a nyomozók. Klubvezetőkről, edzőkről, szövetségi alkalmazottakról, játékosokról, a médiában dolgozókról nem kérdezték.

Kisvártatva már arról beszélt, hogy szerinte a májusi Real Madrid – Atlético Madrid BL-döntő rendes játékidejének végén indokolatlan volt a hosszabbítás… A vádlottak között szereplő játékvezetőkre korábban tett terhelő megjegyzéseit helyesbítette. Kijelentette: sokszor beszélgettek Kenesei Zoltánnal általánosságban arról, hogy a labdarúgó-mérkőzések manipulálva lehetnek, de arról soha, hogy konkrétan ő manipulálná bármely meccs eredményeit. Az ügyészségi kihallgatások során tett nyilatkozatait pontról-pontra felsorolta, és hangsúlyozta, mindezek csupán feltételezésre alapultak a részéről.

Kiderült, a nyomozóhatóság számos telefonbeszélgetését lehallgatta, a többi közt azt is, amikor Rónaszéki Zsuzsannának elmondta telefonon, hogy a Vasas–Felcsút meccsen négy gól fog születni, az élettársa pedig fogadott rá az interneten. Mostani álláspontja szerint ez már azután történt, amikor az első félidő végén két gól született, ebből sejtette, hogy a folytatásban is eredményesek lesznek a csapatok. És ez még semmi: időközben rájött, hogy nem is volt ott a Fáy utcában, hiszen a Bp. Honvéd második csapatának edzőjeként a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa-meccsen vett részt. Arról nem beszélt, hogy eközben az élettársa hol volt.

Többször is említette a Magyar Futball Akadémia edzője, a Bp. Honvédot tavasszal megbízott vezetőedzőként irányító Simon Miklós nevét, akiről kiderült, hogy gyakran fogad futballmérkőzésekre.

A vád következményeit sorolta ezután: szakmai előmenetelének megrekedését, szövetségi eltiltását említette, és kijelentette, ártatlan emberként már elítélve, megítélve érzi magát, pedig az ellene felhozott vádpontok közül egyik sem bizonyítható. Hangsúlyozta: a telefonlehallgatások igazolják, hogy nem voltak biztosak a fogadás sikerében. Az ügyészség kérdéseire nem válaszolt, mert korábban körülbelül 14 órán keresztül tettek fel neki kérdéseket, amelyekre az akkori legjobb tudása szerint válaszolt, ez pedig téves tartalmú kijelentéseket eredményezett.

A bíró kérdésére elmondta, azért Rónaszéki Zsuzsanna édesanyjának nevében regisztráltak az internetes fogadóoldalon, mert etikai okokból nem akarta a saját nevét adni hozzá, élettársa ellen pedig vagyonosodási vizsgálat volt folyamatban. Kenesei Zoltánnal a Vasas–Felcsút meccsről sem a kezdés előtt, sem a mérkőzés ideje alatt nem beszélt, tehát nem tőle tudta, hogy négy gól születik. Ismét hangsúlyozta: belemagyaráztak bizonyos dolgokat a vallatása során, ezért vádolt bűncselekménnyel embereket, de most elmondta, semmit nem szeretne mendemondákra alapozni.

Jöttek az ügyészségi kérdések, amelyekre Gabala Krisztián – ahogy korábban említette – nem válaszolt. Ekkor már nem csak az angyalföldi utánpótlás-meccsről volt szó, hanem a vádlottak között szereplő játékvezetők külföldi túrái, mérkőzései is.

Védőügyvédje kérdésre elmondta, fogadásfüggő volt abban az időben, ezzel kelt és feküdt. Néha komoly mínuszba került anyagilag, de hosszútávon milliós nagyságrendben nyereséges volt.

A bíró felolvasta Gabala korábbi vallomását, és rákérdezett: a Kenő becenév vajon Kenesei Zoltán vezetéknevéből adódik, vagy másból ered?

Nyilas Levente felidézte az ügyészségi vallomásból, hogy Gabala is kint volt az ominózus Észtország–Bulgária meccsen, mert állítólag menedzseri pályára akart lépni. Ott voltak a magyar játékvezetők, és a Kenesei, Lázár páros is, ráadásul együtt utaztak.

Annak idején Gabala azt mondta, illuminált állapotban Kenesei beszélt neki konkrét meccsek manipulálásáról, de szerinte csak azért, mert lelki szemetesládának használta őt, amiket mondott, képletesen rögtön el is felejtette, nem vette komolyan. Kiderült, hogy a Simon Miklóssal folytatott telefonbeszélgetését is többször lehallgatták.

Védője azt kérte a bírótól, Gabala első vallomását rekesszék ki a bizonyítékok közül.

Egy rövid szünet után Rónaszéki Zsuzsanna következett. Kifejtette: szégyenérzet, kétely és félelem van benne, mert az eljárás folyamán kellemetlen tapasztalatokat szerzett. A kihallgatása majdnem hét órán keresztül tartott, a nyomozók nem a közlés tartalmát értékelték, hanem nyelvészkedéssel voltak elfoglalva. Nem a tények érdekelték őket, ehelyett a szavak értelmezéséből levont spekulatív következtetések szolgáltatják a vádemelés alapját. A vádlott szerint sok felvetés, összegzés, következtetés nem felel meg a valóságnak, mert a nyomozók nem ismerik a sportfogadások világát, szisztémáját. A telefonlehallgatások leirata azt mutatja, csak latolgattak, mérlegeltek a beszélgetések során.

Bírói kérdésre Rónaszéki Zsuzsanna elmondta, hogy otthon tartózkodott a Vasas–Felcsút meccs időpontjában, Kenesei Zoltántól semmiféle információt nem kapott erről a találkozóról. Az ügyészek kérdéseire – nem meglepő módon – ő sem válaszolt. Felidézte, hogy annak idején nagyon nehéz körülmények között éltek, mert ő tönkrement anyagilag, nem örült Gabala Krisztián fogadási hobbijának, de kettejük közül csak a férfinak volt állása.

A bíró felidézte, hogy a nő a nyomozati szakaszban is tagadta, hogy Kenesei Zoltánnál fogadt volna, az észt-bolgár meccsről – amelyen élettársa jelen volt – biztosan fogadott. A korabeli vallomásban előkerült Borgulya István neve, akivel kapcsolatban elhangzott, hogy utánpótlás-meccseket manipulált.

A vádlott ügyvédje elmondta: nagyon nehéz volt számukra a felkészülés, hiszen körülbelül két hetük, viszont számos irat beszerzése 3-5-7 hónapot vesz igénybe. A védő 32 tanú meghallgatását indítványozta, illetve Gabala és Rónaszéki ügyének elkülönítését kérte, ezzel zárult a szerdai tárgyalási nap.

Olvasói sztorik