Hírek

„Kidobott pénznek tartom a fogadást”

Megszólalt a büntetőeljárás egyik partjelző-vádlottja, M. Tamás, aki a dél-amerikai meccseken lengetett.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hétfő délelőtt folytatódott a nemzetközi bundaügy hazai büntetőeljárása a Fővárosi Törvényszéken. Ezúttal Borgulya István, valamint a két partjelző, Cs. János és M. Tamás meghallgatásán volt a sor. Érdekesség, hogy a korábbi nagy érdeklődés mostanra jelentősen visszaesett, alig néhányan foglaltak helyet a hallhatóság soraiban.

Először a múlt pénteken meghallgatott Schultz Lászlónak a nyomozati szakaszban tett nyilatkozatait olvasta fel a bíró, aki felidézte, hogy a súlyos szembetegségben szenvedő negyedrendű vádlott korábban nem tett vallomást.

Borgulya István ezúttal sem kívánt vallomást tenni, ezért a tanácsvezető felolvasta a nyomozati szakaszban tett nyilatkozatait. Annak idején kijelentette, hogy a gyanúsításban foglalt bűncselekményeket nem követte el. A Lecce–Lazio meccsen ott volt, a Bp. Honvéd két nemzetközi felkészülési meccsével kapcsolatban viszont csak annyit jegyzett meg, hogy nem ismeri Lengyel Kolos játékvezetőt.

Cs. János volt a következő, vele kapcsolatban is ugyanaz volt a helyzet, mint az ötödrendű vádlott Borgulya esetében. A bíró felelevenítette, hogy a partjelző korábban közölte, hogy 2007 óta pánikbetegség miatt orvosi kezelés alatt áll. Az igazolásban szerepel, hogy a szorongás és depresszió miatti panaszai zárt, levegőtlen helyiségben, vagy tartós állás következtében aktiválódhatnak. Persze, nem ez az oka, hogy most nem állt ki a bíróság elé, és nem tett vallomást. Annyi elhangzott, hogy valóba ő volt a vádiratban szereplő bolíviai meccs asszisztense, de engedéllyel működött.

M. Tamás estében tüdőgyógyintézetből származó orvosi papírokból idézett a bíró. A partjelző vallomást tett, először elmondta, hogy a legnépszerűbb internetes videómegosztón, a YouTube-on nézte meg, hova kell állnia a bíróságon, mert először vesz részt ilyen eljárásban. A vádiratban szereplő mérkőzéseken jelen volt, kivéve Törökországban, mert abban az időben Magyarországon vezetett meccset. Nem tagja semmilyen bűnszervezetnek, nem ajánlottak neki semmit és nem kérték meg semmire, tehát nem befolyásolt mérkőzéseket. Úgy fogalmazott, hogy a maga részéről, illetve a kollégái részéről is minden meccs rendben ment, amit vezetett.

Elhangzott, hogy havi 400 ezer forintot keresett az MLSZ-ből, a BLSZ-ből és a gázszerelői foglalkozásából, ezért nem volt rászorulva senkinek a pénzére, főleg ilyen körülmények között, ezért válaszol mindenkinek a kérdésére, mert nincs takargatnivalója.

Az elsőrendű vádlottat, Tan Seet Enget nem ismeri, Kenesei Zoltánt intelligens labdarúgónak ismerte, Lázár Mátyást kevésbé. Cs. Jánossal és Selmeczi Krisztiánnal baráti kapcsolatot ápol, „a kocsmában egyszer ő fizetett, egyszer én.”

Amikor a sportfogadásról kérdezték, kijelentette, hogy „nem tartom jó dolognak, egyáltalán nem foglalkoztam vele. Azt nem mondom, hogy életembe nem töltöttem ki Tippmix-szelvényt, nagyjából tizenöt darabot, de kidobott pénznek tartom.”

„Én szaladgálok oldalt a zászlóval” – mondta, amikor a bíró arról érdeklődött, mint jelent pontosan a játékvezető-asszisztens kifejezés.

A bolíviai utazásról elmondta, hogy Lengyel Kolos invitálására vállalta a részvételt. A hazatérés előtt a szervező ezer dollárt adott neki, ami szerepel az adóbevallásában. A meccsekkel kapcsolatban furcsaságot nem észlelt, fogadásokról nincs tudomása. „Semmilyen nyelven nem beszélek, néhány szót makogok németül” – mondta M. Tamás, aki azt is elmesélte, hogy amióta kényszerűségből beszűkült a játékvezetői tevékenysége, hallássérülteknek segít ezért alapfokon tudja a jelnyelvet is.

Az ügyész megkérdezte, hogy az Argentína–Chile meccsen használtak-e head setet? „A helyiektől kaptunk egy kínai-jellegű eszközt, ami nekem már a tizenötödik perc környékén felmondta a szolgálatot. A szünetben is azon röhögtünk, hogy csak negyed óráig bírta, akkor is csak sistergést, egy-egy szót hallottam.”

Ezután Ecuadorban jártak, szintén mérkőzést vezetni, ugyancsak Lengyel Kolos szervezésére, de állítása szerint ezért ő egy fillért nem kapott.

A következő argentínai túrájuk során három találkozót vezettek, ezek közül számára az Argentína–Bolívia U20-as meccs maradt emlékezetes, és ez szerepel a vádiratban is. „Nyakon öntöttek valamivel, azt hittem, benzin, de szerencsére csak víz volt. A meccs vége hangosra sikeredett, a nézők elégedetlenek voltak a játékvezetéssel. Az asszisztensi munkát százszázalékosan elláttam, a másik oldalon a kollégám szintén.”

M. Tamás kifejtette: a mai napig nem tudja elképzelni, hogy Lengyel Kolos bármiféle tisztességtelen dolgot csinált volna. „Nem tetszett a munkája, általában és akkor sem. Ezután meg is romlott a kapcsolatunk, mert szabadszájú vagyok. A hetvenötödik percben berúgták a gólt, de Lengyel bemondta, hogy les. Én mondtam, hogy nem volt les, nem is emeltem a zászlót, ő viszont visszavonta a gólt, és kifelé ítélt szabadrúgást.”

Ezúttal eredeti head set volt náluk, ami nem romlott el. A mérkőzés 103 percig tartott, de Lengyel Kolos „csak” hatperces hosszabbítást jelzett. „Ezután mi mondtuk neki, hogy lejárt az idő, ő mégis tovább vezette. A tizenegyest szerintem szabálytalanság előzte meg, tehát abban a szituációban jól döntött. Utána csúnyán összevesztünk, de azt mondta, indokolt volt a hosszabbítás. Az én fejemben nem fordult meg, hogy bunda lenne, inkább a rutintalansága számlájára írtam a történteket” – mondta M. Tamás, aki hozzátette, ezúttal is ezer dollárt kaptak a torna végén.

A folytatásban történt:

Az MTK–Sopron (7-1) U19-es meccset ő vezette. Elmondta, hogy hivatalos küldést kapott rá a BLSZ-től. Semmiféle megkeresést nem kapott manipulációval kapcsolatban, illetve arról sem tud, hogy a partjelzőket megkeresték volna. A meccs szerinte azért tartott 97 percig, mert több csere, kiállítás és tizenegyes is volt a második félidőben. A működését nem kritizálták, a bírói díjon kívül egyéb juttatást nem kapott, és hozzátette, hogy a meccs alatt, és a szünetben nem kommunikált senkivel telefonon.

A Vasas–Felcsút (3-1) U19-es mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, az öt kiállítás miatt maradt számára emlékezetes. Két játékost az angyalföldiektől, kettőt a vendégektől küldött le, illetve a Felcsút edzőjét elküldte a kispadtól, ő a lefújás után elnézést kért – ez ritka alkalom. M. Tamás a bíró kérésére felolvasta a piros lapok indoklását a korabeli jegyzőkönyvből. Ez a találkozó állítása szerint a sok csere és a kiállítások miatt tartott sokáig. A partjelző szerint egyáltalán nem ritka, sőt kimondottan gyakori, hogy az U19-es meccseken sok gól esik, mert a mezőnyjátékosok szeretnének bizonyítani, a kapusok viszont még rutintalanok.

Állítása szerint Kenesei Zoltánnal és Lázár Mátyással sem egyeztetett soha, egyik meccs előtt sem, továbbá az MLSZ-be a bundaüggyel, a bíróbotránnyal kapcsolatban a mai napig nem hívták be meghallgatásra.

Az ügyész kérdésére elmondta, hogy a Ferencváros–Békéscsaba, a Honvéd–Zalaegerszeg, az MTK–Kaposvár és a Ferencváros–MTK egyaránt U19-es mérkőzéssel, illetve a Honvéd – Duslo Sala és a Honvéd–Besztercebánya nemzetközi felkészülési meccsel kapcsolatban sem tud olyasmiről, hogy bárkit megkerestek volna manipuláció céljából.

A tárgyalássorozat szerdán folytatódik – többek közt – Selmeczi Krisztián meghallgatásával.

Olvasói sztorik