Jól igazolt a téli időszakban a Siófok, és a jó felkészülésnek is megvan az eredménye.
Aki azt mondja, hogy idehaza nincsenek jó meccsek, azok nem látták az OTP Bank Liga 22. fordulójában a Kecskemét–Haladás találkozót! Már a kezdés előtt sejteni lehetett, hogy jó kis csata lesz, hiszen két remek formában lévő együttes találkozott. Megint volt kihagyott tizenegyes, jogtalan tizenegyes, belőtt tizenegyes, sok helyzet, izgalom, és nyíltsisakos támadójáték az első perctől az utolsóig
A DVTK edzőmenesztésével kapcsolatban magyarázatot vár Kriza Ákos, Miskolc polgármestere!
A magyar válogatott légiósai közül többen is fontos gólt szereztek a hétvégi bajnoki fordulóban.
Megszerezte nyolcadik gólját a svájci bajnokság jelenlegi szezonjában Vanczák Vilmos. A magyar válogatott védő a Grasshoppers elleni idegenbeli mérkőzés 45. percében egy jobb oldali szögletet követően nagy erővel fejelte a labdát az ötös sarkáról a bal felső sarokba. Az FC Sion a 36 pontos levonás miatt továbbra is nyolcpontos hátrányban van az osztályozós helyen álló Lausanne mögött, kilenc fordulóval a szezon vége előtt.
Urbán Flórián a továbbiakban valóban nem tart igényt az újpesti kölcsönjátékos, Takács Zoltán szolgálataira.
Megemlékezéssel ünnepelte Puskás Ferenc születésének 85. évfordulóját a Magyar Kincstár és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.
Elsősorban nem az eredménytelenséggel, hanem a hozzáállással elégedetlen az elnök.
Menesztették az élvonalban hetedik helyezett Pécsi MFC vezetőedzőjét, Mészáros Ferencet.
Két klikkelés választ el, hogy esélyed legyen megnyerni a 32GB-s, 4G-s szuper Apple terméket.
Elköszönt vezetőedzőjétől, Benczés Miklóstól a Diósgyőri VTK vezetősége, a továbbiakban Szentes Lázár szakmai igazgató irányítja az első csapatot!
Petneházi Márk szerint Orosházán nem hátra-, csak előrenéznek!
Mindhárom dobogós csapat győzni tudott az OTP Bank Liga hétvégi 22. fordulójában.
Ma estére egy Serie B-s félidei döntetlent és egy török kosár-rangadót szemeltünk ki
Az MTK 2-1-re nyert a Honvéd-MFA otthonában az U15-bajnokság első osztályának Nyugati-csoportjában, a huszadik fordulóban. A győztes gólt szerző Korozmán Kevin négyéves kora óta futballozik az MTK-ban, ahol november hónap legjobbjának választották. Már járt Liverpoolban, ahol belekóstolhatott az ottani futballéletbe.
Csattanós választ adott a Debrecen azoknak, akik a közelmúlt gyengébb teljesítménye és eredményessége láttán tartós hullámvölgyet emlegettek. A DVSC az OTP Bank Liga 22. fordulójában 5-1-re verte saját otthonában az Újpestet, és a meccs jelentős részében gyakorlatilag az csinált, amit akart. A hajdúságiak a bajnokságban továbbra is veretlenek, és ezzel a fölényes sikerrel újabb lépést tettek az aranyérem megszerzése felé.
A hazai focifogadási botrány előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjai rács mögött maradnak.
A Videoton 1-0-ra nyert a Honvéd ellen az OTP Bank Liga 22. fordulójában. A meccs egyetlen gólját éppen Torghelle Sándor szerezte, méghozzá a 91. percben.
Németh Krisztián góljával nyert vasárnap a Waalwijk a holland bajnokság 28. fordulójában Horváth Gábor együttese, a Den Haag ellen.
Edzőkérdés van Újpesten, de a posztra hónapok óta ácsingózó Véber György elkötelezte magát!
Első sikerének örülhetett a Mezőkövesd edzőjeként Véber György az NB II Keleti-csoportjában.
A listavezető, és a mezőnyben egyedüliként veretlen Debrecen 5-1-es győzelmet aratott Újpesten az OTP Bank Liga 22. fordulójában.
A Villareal új edzővel megkezdte a menekülést. A Vidi akár kettővel is verheti a meggyengült kispestieket.