A magyar tréner ismét újított. A Hertha napi egyet edz, hogy a játékosok frissek legyenek.
A házi gólkirály, Charlie Austin lehet az első távozó.
Frissítve Úgy tűnik, a Győr mellett a Pápa, a Kecskemét és a Pécs is búcsúzik az élvonaltól.
A soroksári Gohér Gergő a szélről tekert a kapufa segítségével az ajkaiak hálójába.
A Schalke kirúgott ghánai játékosa, egyetlen eurójába sem kerülne a rómaiaknak.
Az Atlético meghatározta a francia szélső kivásárlási árát, ami 60 millió euró.
Kiss László most Kanadába ment edzősködni. Mennie kellett, mert idehaza idegennek számít.
Tavaly 127 milliós mínuszt termelt a Puskás Akadémia FC-t működtető gazdasági társaság.
Nagy Dominiknek a Bp. Honvéd elleni duplája után sincs biztos helye.
Az új adón napi tízórányi élő műsor lesz, itt látható majd a labdarúgó Bajnokok Ligája is.
A zalaiaknak és az angyalföldieknek is fizetniük kell, ahogyan a Fradinak és a Pápának is.
A Ferencváros hazai pályán 3-0-ra nyert a Honvéd ellen a Ligakupa elődöntőjének első meccsén.
Ancelotti elmondta, hogy Benzema egészséges, és számíthat rá a Juventus elleni visszavágón.
Borkai Zsolt szerint a kialakult körülmények között csodaként fogható fel a megmenekülés.
A Kecskemétre kölcsönadott kapussal pótolják a bajnokság végén távozó Juan Calatayudot.
A madridi tárgyaláson nem közeledtek az álláspontok, nem tudni, folytatódik-e a bajnokság.
A bajnok Videoton csapatkapitánya megerősítette, hogy a nagy siker ellenére sem marasztalják.
Úgy tűnik, az illetékesek belátták, hogy nincs semmi értelme a harmadik számú hazai sorozatnak.
A brazil csodagyerek Instagram oldalán örvendezett, nyáron Londonban folytatja.
A játékosok után az újságírók is a belga játékost választották a szezon legjobbjának.
Egyre durvább jelzőkkel illeti a helyi sajtó a német Hoffenheim magyar csatárát.
A világ egyik legjobb csapata ellen játszik Európa-bajnoki selejtezőt ősszel a magyar válogatott.