Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Ismét külföldön dolgozik Kiss László, a magyar futball örök bolygó hollandija, a nagyszájú edző, a megmondóember. Idehaza nem kapott komoly ajánlatot, ezért ezúttal is Kanadáig repült. A Toronto Vasasnál kérték, hogy segítsen, de még nincs konkrét munkája. Idehaza viszont a jövőben sem lenne, mondja, mert ő nem illik sehol a képbe.
A Rangadó.hu kérdéseire már Kanadából válaszolt a „Mini Menotti”, aki majd’ húsz éve nem fordult meg NB I-es csapatnál. Nem csak magáról beszélt, szóba került a győri és a pápai dráma, Robert Jarni és Burcsa Győző szavai és a politika is.
– Hogy került éppen Kanadába, milyen lehetősége van dolgozni?
– Hívtak, mentem, ennyi. Mert azt gondolom, hogy így az tudok maradni, aki vagyok.
– Mikor döntött úgy, hogy itthonról ismét mennie kell?
– Életemben először kértem három nap gondolkodási időt, de nem azért, mert itthon vártam valamire (külföldi megkereséseim voltak), hanem mert féltem. Féltem, hogy valami nem úgy lesz, ahogy én azt szeretném, vagy ami még elfogadható számomra. Jómagam próbáltam már érzelem nélkül gondolni a magyar futballra, álmaim már régen, nagyon régen nincsenek vele kapcsolatosan. Beletörődtem, hogy idegen vagyok abban a közegben és úgy döntöttem, hogy eljövök újra. Hívtak, jöttem.
– Sokadszor mondja, de mit ért pontosan az alatt, hogy idegen ebben a közegben?
– Statiszta nem leszek sehol. Erre vannak nálam alkalmasabb emberek is, akik mindig, minden körülmények közt tudnak alkalmazkodni. Bekerülnék oda, aztán csak azt tapasztalnám, hogy senki nincs velem. Mindenki más szekerét tolja. Én nem tudom lesni a hatalmasságok kívánságait, hogy bekerülhessek a kiváltságosok közé.
– Volt bármilyen komolyabb megkeresése akár alacsonyabb osztályból itthon?
– Voltak hívások, de nem éreztem komolynak őket.
– Van olyan NB I-es klub, ahova elment volna, ha hívják?
– Mindenhová elmegyek, ahol valóban dolgozni kell.
– Mit szólt a Győrrel és a Pápával történtekhez? Kik a felelősek, hogy élvonalbeli klubok ilyen helyzetbe kerültek?
– Lesújtó véleményem van a magyar futball közegéről, ma már annál is sokkal rosszabb, mint amikor azt mondtam, hogy erkölcsi válságban van, a kilencvenes években. Győrben és Pápán is tudták a bennfentesek és az érintettek, hogyan is működik a dolog – és nem szóltak. Nem szóltak, hogy hónapokig nem kapnak fizetést, prémiumot. Vétkesek közt cinkos, aki néma. Dolgozni sem lehet, teljesíteni sem, ha ilyen és ehhez hasonló problémákkal van tele az emberek feje. Nem mentenék fel senkit, nem szóltak, vigyék is el a balhét. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy van még csapat, nem is egy, amelyik ilyen vagy hasonló cipőben jár, csak ott ez még nem bukott ki.
– Mikor mondták utoljára, hogy a Kiss Laci csak beszél, de neki könnyű, mert úgysem ül le kispadra, hogy bizonyítson?
– Nem kínáltak meg kispaddal. Nem vagyok bent a körben. Nem vagyok egyetlen irodával sem kapcsolatban, nekem csak a „lepattanó” juthatna. Mert tőlem félni kell, hisz nem tartozom sehová sem, éppen ezért nem tudnak hová tenni. Csak a hírem van. Az pedig mindig megelőz.
– Egymás után Robert Jarni és Burcsa Győző, két kívülről érkezett szakember is megállapította, hogy a magyar futballból és a magyar játékosokból hiányzik a munka. Igazuk van? És ha igen, ki a hibás?
– Mindkettő mond jó, használható dolgokat. Burcsa könnyen beszél abból a pozícióból, mert a körülmények miatt olyan magasságokban jár, ahova magától nem jutott volna. Mint ahogy húsz évig nem is jutott… Azt jól látja, hogy kevés a munka a magyar játékosokban. 1989-ben az Ajax stadionban volt szerencsém hat órát beszélgetni Leo Beenhakkerrel – Jámbor Laci fordított –, mert Fischer Pali ott játszott akkor. Fantasztikus öt meccse volt addig. „Nézd, Laci – mondta Beenhakker –, ilyen játékos, mint a Pál, nincs a mostani Ajaxban, de nincs benne munka, nehéz vele így dolgozni…” Erre huszonegy év után azt olvasom Jarnitól, hogy munkamániás edzőket kell nevelnie a magyar futballnak… Csak azt nem mondja, hogy melyik szinten. Igen, a fiatalokhoz kellenek a hajcsárok – jó értelemben véve –, mert felnőtt szinten már nehéz egy kész szervezetet újra járatni.
– Milyen jövőképet lát a hazai kluboknak és a magyar edzőknek?
– Nincs jövőkép. Egyáltalán, mi az, hogy jövőkép? Ma csak a káosz látszik. A politika szerves részévé vált a focink, ez talán a legnagyobb probléma. Igaz, ennyit még egyetlen politikai kurzus sem tett a fociért, mint a mostani, de halkan teszem hozzá, talán jobb lett volna, ha megáll az ajtóban… Addig nem lehet jövőkép, amíg nincs határozott, szakmailag megalapozott vezetés a kluboknál – és a labdarúgás központi vezetésében. Miért várjuk el a vezetőktől a következetesen végrehajtott elképzelések megvalósításának számonkérését? Hisz válaszolni ők maguk is csak olyan problémákra tudnak, amit pénzzel ki lehet fejezni, szakmai kérdések megválaszolására egyszerűen nincs igény. Hisz az általuk földbe döngölt magyar edzők véleménye semmis, nem számít.
– Volt-e olyan pillanat az elmúlt húsz évben, amikor szakmailag maradéktalanul elégedett és boldog volt?
– Sok… Sokkal nagyobb örömök, mint bánatok voltak, így teljes a történet. A két csapattal nyert bajnokságok, kupák, huszonhat Bajnokok Ligája-meccs (a tréner a Maldív-szigeteken volt sikeres edző, több periódusban – a szerk.), az év edzője cím, a hazámtól távol… Felejthetetlen. Ahogy sajnos az is, amikor rádöbbentem, idegen vagyok saját hazámban.
– Mikor jön haza?
– Nem tudom.
