Csorba Szabolcs előbb Cigándra igazolt, de onnan máris távozott; nem sokáig lesz klub nélkül.
A Bp. Honvéd újpesti mérkőzésén egy rendbontó szurkoló feltépett egy műanyagszéket.
Nem volt gól az Arsenal és a Liverpool hétfő esti rangadóján.
A BL-selejtező mellett egy bajnokit szemeltünk ma ki…
Szinte biztos, hogy horvát szakember veszi át a Videoton irányítását; három jelölt van.
Kapust és középpályást igazolt a gyengélkedő bajnokcsapat.
A Videoton középpályása szerint a játékosoknak saját magukban kell keresniük a hibát.
A Liverpool mindenképpen igazolna egy középpályást, de a Dortmund nem engedi egyik legjobbját.
Alig több mint egy óránként lövi a gólokat a Ferencváros támadója az OTP Bank Ligában.
Kanta József a hullámvölgy miatt nem nagyon tudta, mire számítson a fehérváriak ellen.
Német válogatott középpályással erősítené meg az Arsenal keretét a francia szakember.
Ezen a héten elkészítik az MK második fordulójának párosításait.
A székesfehérváriak számára fejben egy kicsit nehéz kontrollálni a jelenlegi helyzetet.
Németül kiabált a Hegyvidék bevásárlóközpont CBA boltjában a korábbi szövetségi kapitány.
A Barcelona címerét ábrázoló matricákat ragasztottak a királyiak csapatbuszára.
Cuadrado egyre közelebb a Juventushoz, de ha a kolumbiai érkezik, akkor egy játékos biztosan távozik.
A DVSC-TEVA válogatott középpályása, Varga József a Ferencváros elleni mérkőzéssel kapcsolatban nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának. A játékos szerint az első félidőben túl nagy területet adtunk az ellenfélnek.
– Nem ilyen meccsre számítottunk természetesen – kezdte Varga József. – Az első félidőben túl nagy területet adtunk ellenfelünknek, mélyen védekeztünk, és a felívelésekkel is akadtak gondjaink, ezáltal a Ferencváros előtt több nagy lehetőség is adódott. Ebből egyet ki is használt. Azt gondolom, a második játékrészre azért már sikerült felpörögnünk. Volt egy tizenöt-húsz perc, amikor mi domináltunk, és gólt is szerezhettünk volna. A szünet után muszáj volt jobban kinyílni, hiszen szerettünk volna egyenlíteni, és megfordítani a mérkőzést, ami benne is volt a játékunkban. Voltak nekünk is helyzeteink, előttem is adódott egy, amikor pár méterről a kapu mellé fejeltem a labdát. Ebből a nyomásból viszont ki tudott jönni ellenfelünk és utána szerzett még két gólt, így sajnos sima lett a vége.
Ideális választás lenne korábbi csapata csatárposztjára, de engednie kellene a fizetéséből.
A vörös ördögöknek egy támadószellemű játékosra még mindenképpen szükségük van.
A katalánok nem lehettek boldogok a megnyert bajnoki után, hiszen két kulcsemberük is lesérült.
A csoportkörbe kerülés a cél a varsói Legia csapatánál, ezért gyengélkednek a bajnokságban.
A királyiak sokak által csábított játékosa végül Párizsba teheti át a székhelyét.
Székesfehérvárra távozhat a lilák egyik legnagyobb értéke, a 23 éves bosnyák játékmester.