A Besiktas elnöke reméli, nem bánják meg, hogy végül nem a magyar játékost igazolták le.
Az AS Roma holland válogatott középpályása alighanem az egyik legpechesebb labdarúgó.
Egy helyi lap beszámolója szerint a magyar középpályás a Fortuna Düsseldorffal tárgyal.
Orosz Pál szerint a továbblépési lehetőség miatt is vonzó a Ferencváros a légiósok számára.
Ez volt a harmadik edzői időszaka a román Ploiesti csapatánál.
Tisza Tibor jövő hétfőn, Lázár Pál pedig már a hét második felében csatlakozik a csapathoz.
A 41 éves világbajnok kapust nem kímélték az edzésen, de állta a sarat.
Kedden délelőtt számoltunk be róla, hogy a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim együttese azon fáradozik, hogy hétfőig túladjon a magyar válogatott csatáron. A támadó ügyeit intéző játékosügynök, Lars-Wilhelm Baumgarten a Kickernek jelezte, Szalai nem akarja elhagyni a klubot.
– Szalai vállalja ezt a sportszakmai kihívást Hoffenheimben, és nem akar távozni a csapattól. Voltak klubok, amelyek már érdeklődtek Ádám iránt, a Bundesligából is – nyilatkozta Lars-Wilhelm Baumgarten, aki hozzátette: a center Markus Gisdol vezetőedzőtől azt a feladatot kapta, hogy nyáron javítson edzettségi állapotán.
Szalai Ádám jelenleg Kevin Kuranyi, Mark Uth, Kevin Volland és az újonnan szerződtetett Eduardo Vargas csak az ötödik számú csatárnak számít a Hoffenheimnél, amely a Bundesliga első két fordulójában nem is nevezte a játékost.
A Diósgyőr a Balaton partjára megy, nehéz ellenfelet kapott a Vasas és a Békéscsaba.
A Juventus pedig hivatalosan is bejelentette Juan Cuadrado szerződtetését. Frissítve
A Chelsea kegyvesztett játékosáért a West Ham tett ajánlatot, aki így maradhat a fővárosban.
Lesznek még érdekességek az NB II-ben, de az elvesztett pontok már sosem jönnek vissza.
Az első törökországi mérkőzése után ideges volt, ezért éjjel nem is tudott aludni.
A vörös ördögök összesen 240 millió fontot sem sajnálnának költeni a Barcelona brazil sztárjára.
Megvannak a teremlabdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező helyszínei.
Az Aston Villa közel áll ahhoz, hogy szerződtesse az AS Roma sokoldalú játékosát.
Hétfőn beszámoltunk róla, hogy korábbi klubja, a német Mainz lehet Szalai Ádám következő állomáshelye, hiszen jelenlegi csapata, a szintén élvonalbeli Hoffenheim már nem tud neki játéklehetőséget biztosítani.
Az fr-online.de cikke szerint a Hoffenheimnél most az a feladat, hogy augusztus 31-ig megszabaduljanak a komoly összeget kereső magyar csatártól. A sportigazgató mindezt egyelőre nem erősítette meg, de egyértelmű, hogy addig nem tudnak tovább erősíteni, amíg az ő pénze nem szabadul fel.
Az Európai Labdarúgó Szövetség illetékesei szerint szurkolói rendbontás történt a Rosenborg elleni meccsen.
Az élvonalbeli csapatok a 32 közé jutásért sem kerülhetnek szembe egymással.
A londoniak szélsője visszatérhet Olaszországba.
A Haladás vezetőedzője szerint tovább kell javítaniuk a helyzetkihasználásukat.
A horvát Mateo Pavlovic az FTC helyett továbbra is Németországban szeretne futballozni.
Törőcsik András továbbra sem tudja ellátni magát, a vécére sem tud egyedül kimenni.