Nemzetközi foci

Mégis a másodosztályba tart Stieber?

Egy helyi lap beszámolója szerint a magyar válogatott középpályás a Fortuna Düsseldorffal tárgyal.

Kapcsolódó cikkek

A Rheinische Postinformációi szerint, a Hamburger SV játékosa, Stieber Zoltán a Fortuna Düsseldorf csapatához szerződhet. Korábban már olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a magyar válogatott középpályás szintén a német másodosztályú 1. FC Kaiserslauternnél folytatja pályafutását, de akkor maga a játékos cáfolta a távozásáról szóló híreket. Most úgy tűnik, ismét terítéken van a Finnország elleni mérkőzés hősének eligazolása.

A német portál úgy tudja, hogy a rosszul rajtoló Düsseldorf olyan labdarúgóval áll tárgyalásban, aki körön kívül került élvonalbeli klubjánál, és már dolgozott együtt a piros-fehérek jelenlegi vezetőedzőjével, Frank Kramerrel. Mondani sem kell, hogy a leírás egy az egyben ráillik honfitársunkra.

A helyi lapnál hozzáteszik azt is, hogy Stieber fizetése miatt húzódnak el a tárgyalások, ugyanis a szélsőként is bevethető magyar válogatott játékos Hamburgban 1.2 millió eurót keres évente, ezt pedig a másodosztályú klub nem tudja állni.

Olvasói sztorik