Nemzetközi foci

Menesztették Selymes Tibort

Ez volt a harmadik edzői időszaka a román Ploiesti csapatánál.

Kapcsolódó cikkek

A román élvonal nyolcadik fordulója után egy győzelem, négy döntetlen és három vereség az FC Petrolul Ploiesti mérlege, a gyenge rajt pedig Selymes Tibor vezetőedző állásába került. Az elválás közös megegyezéssel történt – írja a klub honlapja.

A korábbi román válogatott klasszis játékosként megfordult Szombathelyen és Debrecenben, edzőként pedig Sopronban és Kaposváron. Ploiestiben ez volt a harmadik tréneri időszaka.

Utódja a 41 éves Eusebiu Tudor lett, aki a jelenlegi szezon végéig írt alá. Korábban már dolgozott a Petrolul utánpótlásában, és a felnőtt csapat mellett is. Ezt követően Szaúd-Arábiában tevékenykedett.

Olvasói sztorik