NB I

Erre Mészöly Géza sem számított

A szombathelyiek vezetőedzője szerint tovább kell javítaniuk a helyzetkihasználásukat.

Kapcsolódó cikkek

Az életveszélyes tavaszi időszak, és a legvégén kiharcolt bennmaradás után – a szombathelyi kispadra májusban leülő – Mészöly Géza vezetőedző irányításával idén szárnyal a Haladás. A vasi zöld-fehérek hat forduló után a dobogón tanyáznak, az újpesti döntetlen után a vezetőedző a Digi Sport televízió hétfő reggeli műsorában értékelt.

– A második félidei nagyon jó játékunk miatt picit azért bosszankodunk azon, hogy az öt-hat nagy lehetőségünk közül egyet sem használtunk ki – kezdte Mészöly Géza. – Az első félidőben az Újpestnek is volt kapufája, és egyértelmű, hogy akkor az ő akarata érvényesült. Összességében megfelelő a döntetlen, a második félidő bátor játékát látva picit keserű a szánk íze, de ne legyünk elégedetlenek.

– A rajt előtt gondolta volna, hogy hat forduló után dobogón áll a Haladás?
– Nem. Bíztam a csapatomban, de ez teljesen felülmúlt mindent. Nagyon bíztunk abban, hogy a nyáron érkező játékosok segítségére lesznek a csapatnak, de nem mertünk ilyenekről álmodni. Most sem tervezünk tovább, mindig a következő a mérkőzésre figyelünk, és ott próbálunk minél eredményesebben játszani.

– Az új, tizenkét csapatos bajnokságban eléggé a feje tetejére állt a tabella. Hogy látja a mezőnyt, lehetnek vérmesebb reményeik?
– Amikor elkezd egy csapat egy munkát, amiben vannak nehézségek, és aztán jönnek az eredmények, akkor a játékosok sokkal jobban hisznek benne. Sok apró pici dolgot teszünk azért, hogy a mérkőzéseken sikeres legyen a csapat. Roppantul fontos, hogy ez eredménnyel is párosuljon. Nagyon nehéz megítélni, hogy a végén ez mire lesz elég, hiszen a hárompontos rendszerben aki egy picit bealszik, az nagyon le tud lemaradni. A Videoton ellenünk például nagyon jól futballozott, de sikerült nyernünk, ám lehetett volna fordítva is. Nüánszokon múlik egy-egy mérkőzés, úgyhogy tovább kell tennünk a dolgunkat, és akkor hiszem azt, hogy egy szép idényt zárhatunk majd.

– A gólszerzésben kell még javulnia a csapatnak?
– Egyértelmű, hogy a helyzetkihasználás nagyon fontos. Különösen a hazai mérkőzéseinken volt sok lehetőségünk, amivel esetleg a góljaink számát növelhettük volna. Napról-napra azon dolgozunk, hogy ez jól működjön. A hazai meccseken az is fontos, hogy a közönség jól szórakozzon. Megvannak a játékunkban azok a támadások, elemek, amitől élvezhető a Szombathelyi Haladás mérkőzése, de természetesen reménykedem abban, hogy a helyzeteinket jobb arányban tudjuk kihasználni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.