A Puskás FC tartalékcsapata 4-0-ra nyert a jelentősen megerősített ellenfél otthonában.
Gyorsított eljárásban tárgyalják az Európa-bajnoki selejtező előtti és utáni rendbontásokat.
Egy norvég házaspár az Ynwa nevet adta a lányának.
A Puskás Akadémia FC fiatal játékosa is csatlakozott a felnőtt válogatott keretéhez.
Egy jótékonysági mérkőzésen mutatta meg a világnak Edgar Davids, hogy még mindig nem kopott meg tudása. A holland válogatott egykori klasszisa a Real Madrid-legendák csapata ellen bombázott a kapuba.
A magyar válogatott számára sokat érne az idegenbeli győzelem a selejtezőn.
Hosszabbítani készül a Barcelona a brazil zsenivel.
Bár a nyári átigazolási időszakban egyetlen nagynevű kiszemeltjét sem tudta megszerezni a Manchester United, az angol klub nem adja fel. A hírek szerint Louis van Gaal menedzser egy 12 hónapos tervet dolgozott ki két klasszis, az egyaránt Real Madrid-játékos Gareth Bale és Cristiano Ronaldo leigazolására.
A Daily Mirror azt írja, a holland szakvezető első számú célpontja a villámgyors walesi szélső, akit ugyan ezen a nyáron is le akartak igazolni, ám a Madrid elhajtotta őket. Bale azonban így is prioritást élvez, de nem tettek le Ronaldo leigazolásáról sem, aki a hírek szerint nem ápol túl jó viszonyt a vezetőedző Rafa Benítezzel.
Teljesült Csertői Aurél vágya: kettőnél többen nem távoztak a Paks tavaszi kezdőcsapatából.
Három fordulóval az Európa-bajnoki selejtezősorozat vége előtt rendkívül éles a verseny.
Az elmúlt két évben több mint ötcsapatnyi labdarúgó kapott játéklehetőséget.
Az angol válogatott San Marino otthonában aratott 6-0-s győzelmet az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Sikertelen főpróbát tartott a magyar válogatott az Európa-bajnoki pótselejtező előtt.
A magyar játékvezető kapta a Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtezőt.
A DVSC magabiztosan győzte le szerb ellenfelét.
A románok ellen megsérülő védő nem lép pályára az északírek elleni selejtezőn.
A Real és a Bayern egy-egymillió eurót ajánlott fel; a BL-csapatok is csatlakozhatnak.
Florentino Pérez elnök jelezte, csak a Manchester United négy játékosra vetette ki a hálóját.
Nikolics Nemanja meglehetősen merész értékeléssel rukkolt elő a Románia elleni meccs után.
Kritikusan nyilatkozott az AC Milan edzője a Liverpooltól szerződtetett csatárról.
Dzsudzsák Balázs szerint az egy pont is pont, de sajnálja, hogy nem rohamozták a román kaput.
A válogatottba visszakerülő Guzmics Richárd reméli, hogy nem okozott csalódást a szurkolóknak.


