Válogatott

Az északírek hétfőn kijuthatnak

A magyar válogatott számára sokat érne az idegenbeli győzelem.

Kapcsolódó cikkek

A hétfői északír–magyar Európa-bajnoki selejtezőnek mindkét csapat számára komoly tétje van: a hazaiak győzelmükkel kijutnak a 2016-os, franciaországi kontinensviadalra, míg a magyarok csak akkor maradnak reálisan versenyben az automatikus részvételt jelentő első két helyért, ha nyernek.

Az éllovas szigetországiak négy ponttal előzik meg a harmadik, pótselejtezős helyen álló magyarokat, azaz sikerükkel behozhatatlan, hétpontos előnyre tehetnek szert két körrel a vége előtt.

A német szövetségi kapitány, Bernd Storck együttese számára azért csak a három pont megszerzése lenne igazán kedvező, mert döntetlennel megmaradna a négypontos különbség a két gárda között, ráadásul a második helyezett románok is növelhetnék hárompontos fórjukat, amennyiben hazai pályán nyernek a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, ugyanakkor jelenleg nyeretlenül sereghajtó görögök ellen. Ennek a forgatókönyvnek a megvalósulásával minimálisra csökkenne annak az esélye, hogy a magyarok az első vagy második helyen végezzenek.

A pontvesztés olyan szempontból is hátrányos lenne, hogy a negyedik finnek két vagy három pontra megközelíthetik a magyarokat, amennyiben – a papírformának megfelelően – hazai pályán legyőzik Feröer-szigetek csapatát, azaz veszélybe kerülne a pótselejtezőt érő pozíció is.

Magyar szempontból a legideálisabb forgatókönyv az lenne, ha a győzelem mellett Románia kikapna Görögországtól, akkor ugyanis a magyar, román duó egyaránt 15 ponttal állna. Ráadásul idegenben szerzett góllal a magyaroknak kedveznének az egymás elleni eredmények – tavaly Bukarestben 1-1-es, Budapesten pénteken 0-0-s döntetlen született –, azaz a selejtezősorozat során először kvalifikációt érő helyen állna a nemzeti együttes.

Idegenben hibátlan a mérleg

Eddig háromszor játszott a magyar válogatott a hétfői ellenfelével, Észak-Írországgal Belfastban, és minden alkalommal győzött.

A hazai találkozókat is figyelembe véve négy győzelem és egy vereség a mérleg. Az egyetlen kudarcot a legutóbbi találkozón, egy éve, Pintér Attila irányításával szenvedte el a magyar csapat Budapesten, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első mérkőzésén.

A mieink 1988-ban és 1989-ben világbajnoki selejtezőn, 2000-ben és 2008-ban barátságos mérkőzésen nyertek.

Európa-bajnoki selejtező, F-csoport, 8. forduló

Szeptember 7. hétfő

20.45: Észak-Írország – Magyarország, Belfast

20.45: Finnország – Feröer-szigetek, Helsinki

20.45: Románia–Görögország, Bukarest

A csoport állása: 1. Észak-Írország 16 pont, 2. Románia 15 pont, 3. Magyarország 12 pont, 4. Finnország 7 pont, 5. Feröer-szigetek 6 pont, 6. Görögország 2 pont

A további program

9. forduló (október 8. csütörtök)

20.45: Magyarország – Feröer-szigetek

20.45: Észak-Írország – Görögország

20.45: Románia–Finnország

10. forduló (október 11. vasárnap)

18 óra: Görögország–Magyarország

18 óra: Feröer-szigetek – Románia

18 óra: Finnország – Észak-Írország

Olvasói sztorik