Válogatott

Juhász Roland biztosan nem játszhat

A románok ellen megsérülő védő nem lép pályára az északírek elleni selejtezőn.

Kapcsolódó cikkek

A bajnoki címvédő Videoton FC középhátvédje, Juhász Roland a magyar válogatott péntek esti, Románia elleni Európa-bajnoki selejtezőjén ismét megsérült, és már a 24. percben le kellett cserélni. A vidi.hu oldalon elmondta, hogy most már szeretné valóban kipihenni magát.

– Sajnos biztos, hogy hétfőn nem léphetek pályára Belfastban, el sem utazom a válogatottal Észak-Írországba – kezdte Juhász Roland. – Körülbelül hat hónapja, hogy mérkőzésről mérkőzésre hozom magam rendbe, itt az ideje, hogy tényleg kipihenjem magam. Véget kell vetni annak az időszaknak, hogy fájdalomcsillapítóval lépjek pályára. Hasonló a sérülésem, mint amit a Fradi elleni kupadöntőben szereztem, bízom benne, hogy ezúttal sem komoly a baj. Fontos, hogy az eszemre hallgassak, és bármennyire is pályára szeretnék lépni, most azt tartsam szem előtt, hogy teljesen kipihenjem magam. A játékunkat az jellemezte, mint eddig, szervezett védekezésből léptünk előre. Külön gratulálok Guzmics Ricsinek, nagyon jól szállt be a mérkőzésbe. Biztos nagy nyomás volt rajta, de bebizonyította, miért is tagja a válogatottnak. Remélem hétfőn is hasonlóan szervezett lesz a védekezésünk, de ezúttal jönnek már a magyar gólok is.

Olvasói sztorik