Rangadó

Rangadó

A német SG Aufbau Boizenburg ellen lépett pályára harmadik felkészülési mérkőzésén a Nyíregyháza Spartacus Belekben. A Szpari nagy fölényben játszott, és már az első félidőben vezetést szerzett Pölöskey Péter révén, majd Csorba Szabolcs a szünetig megduplázta az előnyt – számolt be a klub honlapja.

Fordulás után sem állt le a Nyíregyháza, előbb Pálinkás Gergő, majd Szécs Márk is betalált. A csereként pályára lépő Rezes László sem akart lemaradni, szűk 25 perc alatt két gólt is lőtt, így a Nyíregyháza Spartacus 6-0-ra győzött.

2016. 01. 29. 17:01

A kis Garamvölgyi Lajos érkezése után ismét egy apróság világra jöttéről számolhatott be a debreceni klub honlapja: pénteken kora reggel megszületett Komáromi Gábor, a DVSC tragikusan fiatalon elhunyt vezérszurkolójának kislánya, Komáromi Enikő, aki 3200 grammal és 51 cm-el látta meg a napvilágot – adta hírül az Ultras Debrecen Facebook oldala.

Az anyuka és a pici jól vannak.

2016. 01. 29. 14:43

Újságíróként és sajtófőnökként is tapasztalt szakember került Bernd Storck szövetségi kapitány és a magyar válogatott mellé – írja az MLSZ honlapja.

A 38 esztendős Szabó Gergő az utóbbi években hazai élvonalbeli futballklubok sajtófőnöki feladatait látta el, több vezetőedző mellett is dolgozott a Videoton FC Európa Liga-főtáblás, majd bajnoki címet nyerő együttesénél, az utóbbi hónapokban pedig az MTK Budapestnél tevékenykedett. Legutóbbi munkái előtt, a Magyar Televízió és a Hír TV sportszerkesztőségeinél töltött évei alatt jelentős televíziós és újságírói tapasztalatokra tett szert, és vált a hazai sportújságíró-társadalom ismert tagjává.

A több nyelven is jól beszélő Szabó Gergő a jövőben az A-válogatott sajtómunkájáért felel, míg az MLSZ kommunikációs osztályát változatlanul Dinnyés Márton vezeti, a szövetség általános szóvivője pedig Sipos Jenő marad.

– A korábbi hagyományokat folytatva, ismét olyan szakember kerül az A-válogatott mellé, aki jól ismeri a sajtókiszolgálás szabályait, emellett újságírói gyakorlattal is rendelkezik, így több oldalról átlátja a válogatott melletti tennivalókat. Szabó Gergő érkezésével a Bernd Storck által vezetett, a nyári Eb-re készülő válogatott stábja tapasztalt munkatárssal bővül, aki sokat segíthet a csapat mindennapos feladataiban, miközben, szakmai múltja miatt, nagy empátiával kezelheti a média képviselőinek kéréseit – mondta Szabó Gergő kinevezéséről Dinnyés Márton.

2016. 01. 29. 14:03

Negyedikként a Valencia biztosította helyét a labdarúgó spanyol Király Kupa elődöntőjében: Gary Neville együttese a negyeddöntő csütörtöki visszavágóján 1-0-ra nyert a Las Palmas otthonában, így 2-1-es összesítéssel jutott tovább.

A pénteki sorsoláson eldőlt, hogy a címvédő FC Barcelona a Valenciával, a Sevilla pedig a Celta Vigóval találkozik az elődöntőben. Az első mérkőzéseket jövő szerdán, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

2016. 01. 29. 13:36

Több magyar és külföldi csapattal együtt Törökországban edzőtáborozik a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Az együttes a lengyel Zaglebie Lubin elleni edzőmeccsen vereséggel kezdett, majd legyőzte a román Voluntarit.

Utóbbi találkozón megtekintette a szombathelyi együttest a Haladás-nevelésű Guzmics Richárd is, majd a zöld-fehérek is viszonozták a látogatást ami után a Wisla Kraków Guzmiccsal a soraiban győzte le a Botew Plowdiwot 3-1-re. Úgy tűnik, szerencsét hoztak egymásnak a régi barátok.

2016. 01. 29. 11:00

A korábban az élvonalban is pályára lépő Papp Máté aláírt a Soroksárhoz – számolt be a másodosztályú klub honlapja.

A mindössze 22 esztendős ballábas középpályás a Videoton neveltje, az NB I-ben a Puskás Akadémia és a Dunaújváros mezét viselte, legutóbb Sopronban futballozott. Ősszel négy mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett.

Szűcs Mihály ügyvezető elmondta, hogy Máté érkeztével lezárult számukra az átigazolási időszak, több érkező nem várható.

2016. 01. 28. 18:06
Olvasói sztorik