NB III

Szűcs Lajos újra NB II-es játékos lenne

Nem hagyott fel a futballal a legendás kapus, az NB III-ban sok más teendő mellett még mindig véd.

Kapcsolódó cikkek

Szűcs Lajos, a korábban a Ferencvárosnál és az Újpestnél is megfordult, több mint 400 NB I-es mérkőzést maga mögött tudó, 2006 és 2015 között a Lombard Pápánál védő, háromszoros magyar válogatott kapus tavaly nyáron a megszűnő és kieső csapata után Dunaújvárosba igazolt. A Fejér megyeieknél nem úgy ment neki és a csapatnak a játék, ahogy elvárta volna, ráadásul az őszi szezon végén ajánlatot kapott az RKSK-tól, amelyet el is fogadott. Az azóta eltelt időszakról, múltjáról és jövőjéről is kérdeztük a kapust.

– Amikor távozott a Dunaújvárostól, arról szóltak a hírek, hogy visszavonult. Igaz ez?

– Nem, továbbra is védek, csak most már a Rákosmenti KSK színeiben. Emellett pedig kapusedző és szakmai igazgató is vagyok. Nem igaz tehát, hogy visszavonultam volna, az NB III-ban játszom. A XVII. kerületben lakom, lokálpatrióta vagyok, úgy éreztem, nem hagyhatom ki a helyi RKSK-nál adódott lehetőséget, ezért jöttem el az NB II-ből.

– Mik a célok az RKSK-nál?

– Mindenképpen azon dolgozunk, hogy egy osztállyal feljebb léphessünk. Most a hatodik helyen állunk az NB III Keleti-csoportjában. Nehéz mérkőzéseink vannak hátra, de nem tartom teljesíthetetlennek a feladatot. Ami az anyagi helyzetet illeti, mindenki azon van, hogy az NB II-t is vállalhassuk, bízom benne, hogy ha a pályán ez összejönne, akkor pénzügyileg sem lenne akadálya.

– Szokatlan, hogy most már nemcsak játékos, de a vezetőségben is dolgoznia kell?

– Új feladat, új kihívásokkal, de tele vagyok ambíciókkal. Élvezem a munkát. Vannak buktatók, de azt gondolom, játékos-pályafutásom során is átvészeltem ennél nehezebb időszakokat, vezetőként is így kell ezt tenni.

– Milyen képesítésekkel rendelkezik, akár edzőként, akár vezetőként?

– Jelenleg járok az UEFA B-licences tanfolyamra, sportrekreációs végzettségem is van, de a jövőben szeretném még tovább képezni magam.

– Milyen időintervallumra tervez az RKSK-nál? Vállalna NB I-es munkát is?

– Ember tervez, Isten végez. Nem tudom előre megmondani, még viszonylag új vagyok a szakmában. Jelenlegi munkahelyem közel áll a szívemhez, nehezen hagynám el.

– Melyik áll közelebb önhöz: a vezetőedzői vagy a kapusedzői munkakör?

– Inkább kapusedzőként tudom elképzelni a pályafutásomat hosszútávon. Ott tudnám igazán átadni a feltörekvő ifjúságnak azokat a tapasztalatokat, amiket a futballpályán és a mérkőzéseken szereztem. Arról most nem tudok nyilatkozni, hogy később lesz-e bennem vezetőedzői ambíció is.

– Több mint négyszáz NB I-es meccs van a háta mögött, pedig évekig az NB II-ben szerepelt a Pápával (sőt, külföldön is játszott néhány évet a Kaiserslauternnél). Ha ezeket az éveket az első osztályban tölti, lehet, hogy már önnek lenne a legtöbb meccse az élvonalban. Miért a Veszprém megyeiek mellett döntött 2006 telén?

– Ferencvárosi érzelmű egyénként szimpatikus volt nekem a klub, hiszen rengeteg zöld-fehér kötődésű ember volt akkor Pápán. A Fradi akkor gyengén szerepelt a korábbi évekhez képest, csak ötödik lett. Voltak olyan megkereséseim – például a Csertői-féle Fehérvártól és a ZTE-től – amelyre ha igent mondok, úgy éreztem, és a szurkolók szemében is úgy festett volna, hogy “elhagytam a süllyedő hajót”, az FTC-t. Amikor Pápára mentem, csont utolsók voltak, mindössze hat ponttal. Kis túlzással a csapatot még győzni is meg kellett tanítani. Bár a tavasz nem sikerült rosszul, a szezon végén kiestünk, úgyhogy gyakorlatilag felszálltam egy másik ilyen hajóra… Abban az évben zárták ki a Fradit is, és pont addig voltunk NB II-esek, 2009-ig, mint a Fradi.

Olvasói sztorik