A Diósgyőr legyőzte a Videotont.
Radó gólja döntött az élvonal 24. fordulójában.
A két közvetlen rivális 1-1-re végzett az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
Csere volt, de hős lett a magyar támadó.
A felcsútiak hazai pályán 2-1-re győzték le a Paksot az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
FRISSÍTVE
A találkozó játékvezetője megérkezett a meccs helyszínére, a mérkőzés jegyzőkönyve szerint a mérkőzést Pintér Csaba vezeti. Segítői Horváth Róbert, Kormányos Gábor lesznek – írja a Fradi hivatalos honlapja .
A korábbi kiváló játékvezető, a mérkőzés jelenlegi ellenőre, Vágner László a Fradimediának elmondta: valóban baleset érte a meccs bírói stábját, de az összecsapás játékvezetője nem változott, az eredetileg kijelölt Pintér Csaba vezeti le az összecsapást. Balesetet szenvedett asszisztenseit kórházba kellett szállítani, de szerencsére nincsenek súlyos sérülések, ennek ellenére őket pótolni kellett. A helyettesítést megoldó asszisztensek is jogosultak természetesen arra, hogy közreműködjenek a mérkőzés megfelelő lebonyolításában.
Akár csúszhat is a kezdés a 18 órakor kezdődő összecsapáson.
Sajnálatos változás történik a játékvezetők személyében – mivel a Békéscsabára indult Pintér Csaba, Viszokai László és Becséri Gergely autóbalesetet szenvedett. Jelen pillanatban az új játékvezetők kijelölése és küldése van folyamatban. A Békéscsaba 1912 Előre ezúton fejezi ki sajnálatát és mielőbbi felépülést kíván sporttársainknak – írja a Békéscsaba Facebook oldala.
Arról, hogy sikerült-e megtalálni az új játékvezetőket, nincs információ.
Eddig még nem ismert részletek a franciaországi kontinenstornáról.
Női A-válogatottunk az írek után a walesieket is legyőzte a ciprusi nemzetközi tornán, ezzel az ötödik helyen zárta a viadalt.
Markó Edina együttesének már az olaszokkal és az osztrákokkal is sikerült szoros meccset játszania, de míg ezt a két találkozót még elveszítette, a torna harmadik és negyedik összecsapását már sikerült megnyerni: az íreket 1-0-ra, az ötödik helyért lejátszott találkozón a walesieket 2-1-re múltuk fölül – írja az mlsz.hu.
A mieink ezúttal is küzdelmes, kiegyenlített mérkőzést játszottak, de kezdeményezőbbek voltunk az ellenfélnél, a 90 perc alatt több lehetőséget alakítottunk ki, mint az ellenfél. Vágó Fanni a 6. percben fejezett be pontatlanul egy támadást, majd szabadrúgásból jártunk közel a gólszerzéshez. A 25. percben vezetést szereztünk, egy szögletet követően Mosdóczi Evelin tette vissza a 11-es pont közelébe a labdát, Vágó Fanni pedig egy átvételt követően, szép mozdulattal a hálóba lőtt (1-0).
A walesiek a 35. percben alakították ki első komolyabb helyzetüket, ezt követően csak a második félidő derekától tudtak jelentősebb veszélyt jelenteni a kapunkra. A 65. percben Szőcs Rékának kellett nagyot védenie egy walesi támadás végén, a 74. percben azonban már ő sem segíthetett, egy szöglet utáni kavarodás végén pattant a kapunkba a labda (1-1)
A 80. percben Vágó ugratta ki Csiszár Henriettát, de az utolsó pillanatban egy védő menteni tudott. Egy perccel később Sipos Lilla távoli lövését védte az ellenfél kapusa, majd a 92. percben góllá érett a hajrábeli fölényünk, egy felívelést követően Csiszár a jobbösszekötő helyéről óriási gólt lőtt a kapu jobb oldalába, beállítva a 2-1-es végeredményt.
– Bár minden mérkőzésen fontos az eredmény, ezen a tornán nem elsősorban az eredményességet tartottuk szem előtt, igyekeztünk úgy forgatni a csapatot, hogy minden játékos megfelelő terhelést kapjon – értékelt a mérkőzés után Markó Edina szövetségi kapitány. – Kipróbáltunk minden variációt, amit elterveztünk, és az utolsó két mérkőzésen az eredmények is javultak. Összeállt a védekezésünk, javult a középpályás játékunk, és támadásban is előre tudtunk lépni az elmúlt egy hétben. A keretből többen meggyőző teljesítményt nyújtottak a tornán, bízom benne, hogy a horvátok és az oroszok elleni Eb-selejtezőkön is hasonló teljesítményt tudunk nyújtani, mint az írek és a walesiek elleni lejátszott találkozókon.
Kihalóban van a sportszerűség a lelátókon? Íme, az ellenpéldák: tegnap Tottit éltette a Bernabeu népe, de régebben még ádázabb ellenfeleknek is felállva tapsoltak.
Kettős emberelőnyben is gólképtelen az újonc, a veterán csatár szívesen beszállna, ha szólnának neki…
Mint ismert, a Real Madrid és a Wolfsburg is bejutott a labdarúgó–Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe egyaránt kettős győzelemmel. A spanyol csapat az újra történelmet író Cristiano Ronaldo, valamint James Rodríguez találatával verte 2-0-ra az olasz AS Romát, a német klub pedig 1-0-ra nyert a vendég belga Gent ellen André Schürrle góljával.
Cristiano Ronaldo pályafutása 90. BL-találatát szerezte, amellyel vezeti a sorozat történetének összesített góllövőlistáját, és immáron a legtöbb kieséses szakaszban lejátszott meccs számában is csúcstartó. A háromszoros aranylabdás portugál klasszis 57. meccsét játszotta tavasszal a legrangosabb európai kupasorozatban, ezzel pedig átadta a korábbi barcelonai kedvenc, Xavi rekordját a múltnak.
A Chelsea és a Zenit csapata is egygólos hátrányból várja a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóját. A londoniak sorozatban harmadszor küzdenek a továbbjutásért a Paris Saint-Germain együttesével a kontinentális elitsorozat egyenes kieséses szakaszában. 2014 tavaszán a Chelsea lépett tovább a negyeddöntőből, tavaly pedig a PSG járt sikerrel a nyolcaddöntőben. A mostani párharc első mérkőzését házigazdaként a párizsiak nyerték 2-1-re.
Az angol bajnoki címvédő vezetőedzője, Guus Hiddink szerint hátrányuk miatt nem ők a párharc esélyesei, de azt ígérte, rendkívül kemény ellenfelei lesznek a franciáknak.
– Jó csapatunk van, és már visszanyertük az önbizalmunkat. Motiváltnak kell lennünk szerdán, és a játékosoknak maximális összpontosításra lesz szükségük – vélekedett a 69 éves holland edző.
A Chelsea sérültjei közül John Terry csapatkapitány valószínűleg nem szerepelhet a találkozón, Diego Costa viszont ott lehet a pályán. Hiddink hangsúlyozta, hogy ellenfelük öt-hét játékosát is pihentethette a visszavágó előtt. José Mourinho decemberi menesztése óta a rosszul rajtoló londoniak veretlenek a Premier League-ben, de még mindig tíz pont a hátrányuk a tabellán a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyen álló Manchester Cityvel szemben. A PSG 36 fordulóból álló veretlenségi sorozata február végén szakadt meg, de listavezetőként még mindig 23 pont az előnye a második helyezett Monacóhoz képest.
David Luiz, a párizsi klub brazil védője 2012-ben a Chelsea-vel nyert Bajnokok Ligáját, tavaly viszont már a franciák színeiben szerzett gólt a Stamford Bridge-n. A mostani visszavágó előtt azt nyilatkozta, hogy továbbra is nagy szeretettel gondol a londoni Kékekre, de természetesen eltökélt a PSG továbbjutása mellett.
– Ugyanúgy tisztelem és szeretem a Chelsea-t, mint korábban, de remélem, ezúttal is mi fogunk nyerni. Londonban és a klubnál is nagyon boldog voltam, átéltem ott néhány nagy pillanatot, de immár a PSG-ben játszom és a feladatomra koncentrálok – mondta David Luiz.
A Zenit-Benfica párharc visszavágóját Kassai Viktor személyében magyar játékvezető dirigálja. A szentpéterváriaknak eddig még nem vezetett meccset, az első találkozót Lisszabonban 1-0-ra megnyerő portugáloknak viszont jó emlékeik lehetnek vele kapcsolatban, mert a statisztikák szerint korábban három alkalommal nyertek és csak egyszer vesztettek, amikor ő volt a bíró.
A portugál bajnoki címvédő és jelenleg is listavezető Benfica azonban nehéz feladat előtt áll, mert a sérült Luisao és Lisandro Lopez, valamint az eltiltott Jardel és Andre Almeida is hiányozni fog a védelemből, ráadásul a sérült kapus, Julio Cesar sem léphet pályára.
A két csapat 2012 tavaszán már találkozott a BL nyolcaddöntőjében, akkor a Benfica lépett tovább, 2014 őszén viszont mindkét csoportmeccsüket a Zenit nyerte. A lisszaboniak számára az oroszországi mutatójuk nem ad okot optimizmusra, ugyanis eddig egy győzelem és két döntetlen mellett négyszer vesztettek, amikor valamelyik nemzetközi sorozatban egy orosz klubcsapat vendégeként léptek pályára.
A szentpéterváriak portugál vezetőedzője, Andre Villas-Boas korábban az Academica Coimbra és az FC Porto trénereként már hétszer találkozott a Benficával. A visszavágó előtt optimistán nyilatkozott, mert szerinte fontos, hogy hazai környezetben játszhatják a második meccset.
– A szurkolóink miatt előnynek tartom, hogy a mi otthonunkban lesz a visszavágó. Biztos vagyok benne, hogy a stadionunk tele lesz, és a drukkereink olyan légkört teremtenek, amely segít a csapatnak, hogy új szintre lépjen. Biztosak vagyunk benne, hogy le tudjuk dolgozni a hátrányt. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutás az álmunk, ez nagyon fontos esemény lehet az orosz labdarúgás számára is – közölte Villas-Boas.
Valószínűleg utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzését játszotta Francesco Totti, a Roma legendás, világbajnok labdarúgója, aki csereként lépett pályára a Real Madrid ellen 2-0-ra elveszített BL-nyolcaddöntő-visszavágón.
Tottit hatalmas ováció fogadta a Santiago Bernabeu stadionban, az ellenfél játékosai már beállásánál kezet fogtak vele. A 39 éves Totti a szezon végén várhatóan visszavonul, ezért minden bizonnyal utolsó BL-meccsét játszotta, ám a mezt nem tartotta meg emléknek, hanem aláírta, és a Real Madrid öltözőjében Sergio Ramosnak adta.
– Totti besétált az öltözőnkbe, hogy írjam alá a mezem és adjam oda neki. Óriási megtiszteltetés ez számomra, évek óta csodálom, igazi klasszis. Természetesen cserébe nekem adta a saját aláírt mezét, amit elteszek a gyűjteményembe – mondta Sergio Ramos az újságíróknak.
#LoMásViral Totti fue al vestuario del Madrid a pedir la camiseta a Ramos. Y esto sucedió ▶ https://t.co/WcREnU2g84 pic.twitter.com/YfctYKMYUO— MARCA (@marca) 2016. március 9.
forrás: blikk.hu
Másfél hónap után szerződést hosszabbítanának vele.
Iratkozzatok fel a YouTube csatornámra /megyo42/ és nézzétek meg az első videómat, amit ma vettunk fel a Getafe edzőközpontjában. Hajrá Getafe! Hajrà Magyarorszàg
Ezt a pár sort Megyeri Balázs a Getafe magyar kapusa írta Facebook oldalán. Ezzel a kezdeményezésével pedig mindenképpen úttörőnek számít a hazai labdarúgók között.
Az FC Barcelona hivatalos honlapján közölte, vezetőségből és a világ legjobb építészmérnökeiből álló zsűri választott, így egy japán cég építheti újra a gránátvörös-kékek stadionját, a Camp Nout.
A 116 éves Nikken Sekkei japán építőipari cég korábban épített már múzeumot és felhőkarcolókat is, most pedig a Barcelona stadionját gondolhatták újra a Pascual i Ausió Arquitectes céggel közösen.
Az új stadion, amely a Nou Camp Nou nevet kaphatja majd, 105 ezer néző befogadására lesz alkalmas, a szurkolók pedig minden időjárási körülménytől védve lesznek a 47 ezer négyzetméteres tetővel.
Francia sajtóhírek szerint a PSG csatárklasszisa készen áll, hogy a nyáron átköltözzön az Old Traffordra.
A domináns játék. Mészöly Gézával várjuk az Újpestet, és kielemezzük a Videoton elleni vereséget.
Ahogy arról beszámoltunk a Vasas 0-0-ás döntetlent játszott hazai pályán a DVSC-vel az élvonal hétközi fordulójának nyitómeccsén. Ezek voltak a mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Kondás Elemér a Debrecen vezetőedzője: – A vártnak megfelelően alakult a találkozó, küzdelmes mérkőzést játszottak a csapatok. Ennek oka a mély talajú pályában keresendő, ezért is adódott kevés helyzet. A Nagyerdeiben sokkal jobban kijön a tudáskülönbség. Az első félidőben a Vasasnak volt két lehetősége, de a hajrában mi dönthettük volna el a mérkőzést emberhátrányban. Ebben a meccsben ennyi volt.
Michael Oenning a Vasas vezetőedzője: Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen egy nagyon jó formában lévő Debrecen volt az ellenfél. Ez be is igazolódott, egy olyan meccset játszottunk, amelyet bármelyik csapat megnyerhetett volna, mivel mindkét félnek megvoltak a helyzetei. Az tény, hogy a hajrában az ellenfélnek volt meccslabdája, de korábban nekünk is voltak lehetőségeink. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, kivéve a helyzetkihasználásunkat, amely továbbra is a gyenge pontunk. Nyolc hete vagyok itt a Vasasnál, úgy érzem, hogy azóta folyamatosan fejlődik az együttes. Általában az az ideális, ha minden csapatrésznek megvannak a vezérei. A védelemben Korcsmár az, aki összefogja a többieket, és folyamatosan jó teljesítményt nyújt. A középpályán Czvitkovics kiesése után Müllerre hárult ez a feladat. Sajnos a támadósorban jelenleg nincs olyan, aki a hátára tudná venni a csapatot. Az viszont pozitívum, hogy a helyzeteink megvannak, azonban ezeket be is kellene rúgnunk. Forrás: www.vasasfc.hu
Az időjárási viszonyok miatt elmaradt meccseket pótoltak kedden este a lengyel bajnokságban.
Ekstraklasa
A Wisla Krakow a szintén a tabella hátsó felében tanyázó Kielce otthonába látogatott. Guzmics Richárd sérülése rendbe jött, a magyar védő így természetesen kezdő, sőt csapat legjobbja volt.
A Krakkónak nem sikerült nyerni, pedig már az első percben vezetést szereztek. A végeredmény 1-1 lett.
A Slask Wroclaw a Glivice otthonában kapott ki 1-0-ra. Gosztonyi Andrást és Mervó Bencét nem nevezték a találkozóra, mindketten sérültek.
Championship
Hiába az elmúlt meccseken nyújtott jó teljesítmény Tőzsér Dániel csak kerettagságig vitte a QPR mai bajnokiján. Csapata egyébként 2-0-ra nyert a feljutásra is esélyes Derby ellen.
A Debrecen az ikszel is fellépett a második helyre.
Az AS Roma mellett a Gentnek is véget ért a sorozat. A Wolfsburg viszont továbblépett.
Szász Kitti, freestyle-világbajnok szerint a trükkjeit ismerjék el először, csak aztán tapsoljanak azért, mert nőként tudja azt, amit.