zoltán

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja. Íme, a nap híre, miszerint pénteken rajtol az NB II, kilenc év után ismét egy csoportban: Régóta nem volt egycsoportos az NB II, de az átszervezések a megyei bajnokságok és az NB III mellett a másodosztályt is érintették. A szövetség véleményem szerint két okból döntött a 16 csapatos, egycsoportos NB II mellett. Egyrészt minél profibbá akarta tenni a másodosztályt, a holland vagy a német másodosztály mintájára, ahol húsz-harmincezer néző előtt játszanak a normálisan felépített, jó infrastruktúrával rendelkező csapatok. A másik ok, hogy 32 csapatot nem bírt el a magyar NB II, hiszen hétről-hétre mást sem olvastuk, minthogy egyes kluboknál nincsenek megfelelő körülmények, és anyagi problémák jelentkeznek. Azt várom, hogy ebben a szezonban a 16 résztvevő normális anyagi háttérrel, rendezett stadionokkal rendelkezzen. Ha jól tudom, a klubok egyenként ötvenmillió forintos támogatás kapnak, és ehhez még jön a tévés pénz is, tehát a csapatok ötven-hetven millió közötti összegről indulnak. Ha e mellé még némi tőke is társul, arra azt mondom, hogy százmillióból már lehet NB II-t csinálni. Azokat várom az élmezőnybe, akiknél rendezettek a körülmények, és képesek olyan tőkeerős szponzort találni, akinek célja, hogy csapata az első osztályban szerepeljen. Nem tartom rossznak a mostan rendszert, de nem várok már az első évben hatalmas színvonal-változást. A Bundesliga kettőtől még távol leszünk, de érzek benne annyi rációt, hogy 16 anyagilag rendezett, profi csapat küzdelme hozhat jó mérkőzéseket. NB II, 1. forduló Augusztus 17. péntek 15.30: Dunaújváros–Vasas Augusztus 18. szombat 16.30: Kozármisleny–Zalaegerszeg 17.30: Kisvárda–Sopron 17.30: Ajka–Nyíregyháza 17.30: Szigetszentmiklós–Cegléd 18 óra: Siófok–Balmazújváros 19 óra: Békéscsaba–Tatabánya 20 óra: Szolnok–Gyirmót
2013. 08. 16. 09:41
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja. Íme, a szerdai nap híre, miszerint a Vasas klubvezetése úgy döntött, hogy a következő szezonban az anyaklub a Vasas Család széleskörű összefogásával, akár szurkolói résztulajdonnal, saját erőből a BLSZ I-ben futballcsapatot szeretne indítani. Úgy tűnik, ez egyfajta ellencsapat lesz, amely a német vircsafttal szemben valóban a hagyományos Vasas-értékeket jeleníti meg: Ha a Vasasnál megtörténik ez a csapatindítás, az nagyon finoman fogalmazva is újdonság lesz a magyar futballban. Ilyet még nem láttam, de példaértékűnek tartom. A csapat kiesett a másodosztályból, de ilyen már volt, ám akkor rögtön vissza is került. Most is ez volt a terv, de nem sikerült. Ezt egyébként nem kell tragédiaként felfogni, hiszen a Fradi is játszott az NB II-ben, a Honvéd és az MTK szintén, a tradicionális fővárosi klubok közül egyedül az Újpest nem. A kiesés előrevetítette, hogy nagyon súlyos anyagi problémák vannak. Romokban hevert és atomjaira hullott a csapat, de felcsillant a remény, amikor jött a német befektető, aki azt ígérte, hogy pénzt tesz bele, és üzleti alapokra helyezi a klub működését. A szurkolók a nem megfelelő kommunikációt sérelmezik, és azt az irányvonalat, amit a német edző képvisel. Szakmailag lehet, hogy jó, de nem eredményes, hiszen tavasszal elvesztették a Mezőkövesd elleni versenyfutást. Számos magyar fiatal távozott, a nevelt fiát viszont odavitte... Egy olyan klubhoz, amelyet Mészöly Kálmán, Farkas János, Várady Béla, vagy Kiss László neve fémjelez. Az Vác elleni, null-nullra végződött edzőmeccs azt mutatja, a felkészülésben sem állnak olyan jól. Markovits László őszintén elmondta, hogy a német szakmai irányvonalával ő sem ért egyet, de nem tud mit tenni, mert a klubnak nincs pénze finanszírozni egy profi csapatot. Mert mondhatná, hogy menjetek haza, és majd finanszírozzuk a Vasas FC-t, de állami támogatásból nem tudja ezt megtenni, a német pedig nem keresi a kompromisszumot. Ezután jött a bejelentés, miszerint indítanak egy futballcsapatot a BLSZ I-ben. Nem tudom, hogy ez ellencsapás-e, nem hiszem, hogy a német tulajdonos nagyon megijedt, de érdekes sztori, és példaértékű, egyben mutatja, mekkora ellentét van a klubelnök és a befektető között. A nagy kérdés tényleg az, hogy ha a német befektető távozik, miből lesz finanszírozva csapat. Nem tudom, ez az út hova vezet, de ha tényleg elindul a BLSZ I-ben ez az új Vasas, akkor sok sikert kívánok neki, és azt, hogy képviselje megfelelően a Vasas-hagyományokat.
2013. 08. 15. 09:15
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja. Íme, a hétfői nap híre, miszerint Márton Gábor a rá jellemző őszinteséggel beszélt csapata, a PMFC rossz bajnoki rajtjáról, és a három meccs alatt beszedett négy piros lapról. Szimpatikus pécsi csapatot ismertem meg Márton Gábor keze alatt, és a nyilatkozatai alapján sem az a folyamatosan szerepelgető ember, de amit mond, ara általában felkapjuk a fejünket. Szimpatizálok vele, és figyelek arra, amit mond. Nagy reményekkel futottak neki a szezonnak. Van egy-két légiós a csapatukban, de sok helyi tehetségnek adnak lehetőséget. Figyelemmel kísértem a Fradi elleni meccsüket, és láttam, hogy teljesen pariban voltak a légiósokkal teletömött ellenféllel, időnként jobban is futballoztak, több helyzetük volt. Az edző a tegnapi interjúban a kiállításokról is beszélt, erre mondhatnánk, hogy keserűségből tette, mert savanyú a szőlő. Igen ám, de Szatmári Lóránd a labdát rúgta el, amikor megkapta a kiállítást eredményező második sárga lapját. Nem azt mondom, hogy a játékvezető direkt tönkretette a pécsiek meccsét, de az biztos, hogy tévedett. A futballban nagyon ritkán játszik a ha, mégis azt kell mondjam, nagyon kíváncsi lettem volna, mire megy a Ferencváros, ha a pécsiek tizenegyen maradnak. A paksi vereség után Székesfehérváron egy csodagóllal szerzett vezetést a PMFC, és ismét pariban volt a külföldiekkel teletűzdelt ellenfelével, majd következett két kiállítás. Uzoma piros lapja nevetséges, elkapkodott, és nagyon véleményes ítélet volt. Tetszik Márton Gábor őszintesége, aki elmondja, Grumics kiállításában nem lát kivetnivalót, de ha a két verekedő, vagy rugdosódó esetében egyenlő lenne a mérce, akkor Viniciusnak sem lett volna szabad a pályán maradnia. A sors pikantériája, hogy ezután Vinicius gólt fejelt. Nyolc mezőnyjátékossal a Videoton otthonában nem lehet eredményt elérni, erre még a Chelsea sem lenne képes. Szimpatikus, hogy az edző nem csak ezekben látja a hibát, elismeri, hogy a csapatának javulnia kell bizonyos dolgokban. A távolból szurkolok a fiatal szakembernek, hogy csapata kilábaljon a hullámvölgyből, hiszen az ambíciója és a szakmai tudása megvan hozzá. A játékvezetők már a harmadik egymást követő fordulóban csinálnak olyan dolgokat, amelyekkel befolyásolják a végeredményt. Talán a kánikula zavarta meg a fejüket, vagy nem sikerült megfelelően a felkészülésük? Nem hiszem, hogy a bírók direkt támadják a Pécset, de ezekre az ítéletekre jobban figyelniük kellene, mert már a szezon elején leamortizálnak egy csapatot.
2013. 08. 13. 09:45
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja. Íme, a hétvége híre, miszerint rossz rajtjának köszönhetően több csapat leszakadni látszik az élvonalbeli tabellán: Messzemenő következtetéseket nem kell levonni három bajnoki forduló után, de egy gyorsmérleget lehet csinálni. Három sikeres mérkőzés nem jelenti azt, hogy bajnok lesz egy csapat, és az sem jelenti a Kaposvár kiesését, hogy háromszor kikapott, de a hatalmas kánikula utáni vihar jeleit látom néhány klubnál. Valami nincs rendben, talán a felkészülésben, talán játékosmozgásban, talán az anyagi bázisban kell keresni az okokat. Arra számítani lehetett, hogy a Puskás és a Mezőkövesd nehezen kezdi majd a bajnokságot. Az NB II más színvonalat képvisel, persze, azt is meg kellett nyerni. A borsodiak kicsit jobban álltak, hiszen több rutinos játékosuk van. A stadionjukban kigyulladtak a fények, és a Véber György által képviselt játékstílusnak köszönhetően van esélyük megragadni az NB I-ben. A felcsútiakkal kapcsolatban már szkeptikusabb vagyok. Nagyon fontos a fiatalság és a tehetség, a Puskás FC nevében benne is van, hogy akadémia, de kizárólag magyar fiatalokkal nem lehet bennmaradni az élvonalban. Eddig mindössze egy pontot szereztek, és játékban is messzebb vannak az ellenfelektől, ezt bizonyára igazolásokkal próbálják majd kompenzálni. A következő meccsek eldönthetik a további sorsukat. Kaposváron évek óta lehet hallani, hogy folyamatosan anyagi nehézségek vannak. Mindig úgy léteztek, hogy jó játékosokat hoztak vagy neveltek, aztán eladták őket, és abból finanszírozták a csapatot. Három mérkőzés után pont nélkül állnak, nagyon nehéz helyzetben vannak, így nem lesz könnyű maradandót alkotniuk, bár Prukner László van olyan rutinos, karakán szakember, hogy kimozdítsa együttesét ebből a gödörből. A DVTK szintén nagyon halovány. Tomiszlav Szivics nagyon hangzatos nyilatkozatokat tett, azt mondta, hogy játékban és küzdeni tudásban is megmutatják, de a három meccs során megszerzett két pont Diósgyőrben nem eredmény, ennél a szurkolótábor és a közvélemény is többet vár. Volt és jelenlegi válogatottak szerepelnek a csapatban, külföldieket is igazolt a klub, megvan az anyagi bázis és a szurkolói háttér. Szivics nyilatkozata meglepő volt, azt mondta, egyesek szégyelljék magukat. Emlékeztetett arra is, hogy ő már korábban megmondta, mit kell tenni. Ez azért meglepő, mert ha megmondta, akkor miért nem változtattak? A Honvéd megszerezte első pontját. Láttam az újpesti meccset, hát borzasztóan felejthető, nézhetetlen összecsapás volt. A kispestieknek feltétlenül javulniuk kell, mert a végelszámolásnál sokat számíthatnak a most elhullajtott pontok. A Pécs ellen az első fordulóban a Fradi nagy szerencsével nyert, a PMFC jól játszott. A harmadik fordulóban álomgóllal szereztek vezetést, és amíg a bíró kettős emberhátrányt nem okozott számukra, addig jobban is néztek ki, mint a Videoton. Harminc fok fölötti időjárásban kettős hátrányban játszottak egy órán keresztül, ehhez képest még nem is lett annyira kiütéses a végeredmény. A baranyaiak mindent megtettek, visszazártak, próbálták óvni a kapujukat, de megint vereség lett a vége, pedig markánsan, jól futballoznak. A Győrről beszéltünk a Bayern-meccs kapcsán, az ő gyenge rajtjukat nem kell túlmisztifikálni. Pintér Attila profi edző, aki bő és profi kerettel dolgozik. A lehetőségei, azt értékei és a feltételei megvannak, hogy változtasson a jelenlegi helyzeten. A Fradi ellen nem futballoztak rosszul, láttam új elemeket is a játékukban. Ha össze kéne hasonlítani a Győr és a Diósgyőr eddigi produkcióját, akkor a címvédő átlátható, újdonságokkal teli, jó játékkal kapott ki, a DVTK-t viszont halovány teljesítménnyel ütötték ki.
2013. 08. 12. 10:02
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja. Íme, a csütörtöki nap híre, miszerint már a HLSZ is felemelte a szavát a szerződéshosszabbítást megtagadó játékosokat az első csapat keretéből száműző klubok jogsértő gyakorlata ellen: Az, hogy a magyar labdarúgás nincs jó helyzetben, nem mindig csak a játékosoknak köszönhető. A háttérben sincs minden rendben, ezt mutatja Délczeg Gergely esete is, ami hasonló a Debreceni Andrással, Ivancsics Gellérttel, Marián Slukával, illetve Szélesi Zoltánékkal szembeni eljáráshoz. Zalaegerszegen üzengettek Slukának, hogy nem edzhet az első kerettel, pedig élő szerződése van, és nem tört be éjszaka, részegen daj-dajozva a klubházba, tehát nem követett el semmiféle fegyelmi vétséget, amiért büntetni kellene. Most a HLSZ is felemelte a szavát az ellen, hogy parkolópályára teszik a játékosokat. Külföldön is előfordul, hogy nem tartanak igényt valakire, de akkor kifizetik, és elküldik az illetőt, ez a normális megoldás. Ezt Magyarországon nem tudják karakán módon vállalni, és nincs is elkülönítve rá pénz. Debreceni és Ivancsics is hónapokig, évekig alapembernek számított, tehát nem tartották rossz labdarúgónak őket. Mérföldkő volt mindkettejük esetében, hogy egyszer csak jött a jelzés: szerződést akarnak hosszabbítani velük. Ha mondjuk valaki külföldön képzeli el a jövőjét, és nem írja alá az új szerződést, akkor viszont száműzik a tartalékcsapatba, száműzik a főpályáról, és kis túlzással csak a mellékhelységben edzhet, de az élő szerződése bizonyos pontjainak ez nem felel meg Mást sem olvastam korábban, minthogy Délczeg Gergely kezdő, ő volt a házi gólkirály, márpedig az előző szezonban is Marco Rossi volt a vezetőedző... Most arról szólnak a hírek, hogy ő sem tart igényt rá, de egy edző filozófiája ennyire nem változhat meg. A taktikai felálláson változtathat, de normális körülmények között ezt közli a játékossal, a cserepadra ülteti, és ez egy éven belül hozhatja azt, hogy a felek a klubváltás mellett döntenek, erre jó példa Gomes esete a Bayern Münchennél. Délczeg helyére jöttek a csodaolaszok, akik hátrafelé szaladgálnak. Egyikük sem Montolivo, tehát nem válogatott szintű játékosok. Ha valaki nem hosszabbít, akkor elvágta magát, ezt az újpestiek példája is mutatja, akik csak a Cérna-pályán edzhetnek, a stadionban nem. Amellett, hogy ez az egész felháborító, megmosolyogtató is. Ugyanazt az edzéslehetőséget kellene biztosítani nekik, illetve leülni, és megbeszélni, mi lenne megfelelő mindkét félnek, ehelyett száműzik őket az első csapattól. Tovább tetézi a kispesti történetet, hogy miután nem tartanak igényt a csatárra, jön egy érdeklődő, jelen esetben a Haladás, amelynek el lehetne passzolni, de olvasom, hogy nagyon magas összeget kérnek érte. És ez nyilvánvalóan nem tíz-húsz forinton múlik. A szerződésben foglaltaktól és az erkölcsi normáktól is idegen a dolog, remélem, valamilyen formában jobban oda fognak erre figyelni. Az állandóan ócsárolt és bántott játékosoknak is van szerződésük, és erkölcsi normáik. Kompromisszumos megoldást kell találni, nem pedig eltiltani őket az edzéstől, amikor nem kívánnak hosszabbítani.
2013. 08. 02. 09:14
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja. Íme, a vasárnapi nap híre, miszerint a Debrecen–Kaposvár meccsen a hazaiak 7-1-re győztek, miután nyolcvan percig emberelőnyben játszhattak, ráadásul a játékvezető rejtélyes okból még ivószünetet sem engedélyezett a kánikulában: A Debrecen kilátástalan játékkal elvesztette az Európa Liga-selejtezőjét, a Kaposvár pedig mindig masszívan kezdi a bajnokság első felét, ezért sokkal szorosabb eredményre számított mindenki. A nagy melegről mentségként vagy indokként nem lehet beszélni, mert amikor a Dortmund játszik a Bayern Münchennel a német Szuperkupáért, akkor is nagy meleg van. Futballra alkalmatlan ez az időjárás, és amikor a tízedik percben megfogyatkoztak a vendégek, akkor pontosan tudni lehetett, hogy irdatlan kemény nyolcvan perc előtt állnak. Lélektanilag nagyon rosszul jött számukra, hogy az első félidő végén gólt kaptak, mert addig jól tartották magukat. Előnnyel fordulhatott a Debrecen, és bár láttunk már olyat, hogy egy csapat tíz emberrel egyenlít, sejthető, volt, hogy a Rákóczi nem tud pontot szerezni, ha a második felvonásban csak védekezik. Kicsit kinyíltak, és a baloldali védekezésük Jánvári Gábor vezetésével helyenként tragikus volt. Lázár Pál ráadásul jó napot fogott ki, kicsit Philipp Lahm-ra emlékeztetett a klasszis beadásai miatt. Lehetett volna nagyobb is a különbség, bár a Kaposvár ennél sokkal jobb csapat, és Prukner László mindenkori együttese nem szokott ilyen vereségbe beleszaladni. A DVSC nagyon felszabadultan játszott, taktikailag érett volt, és a létszámfölény ki tudta használni. Nem tudom, a játékvezető miért döntött úgy, hogy nem tart ivószünet, holott országosan megdőltek a melegrekordok. Ráadásul az a negyven fok, amit a nagyon csinos meteorológus hölgy mond a tévében, az a pályán belül ötven fok, hiszen a lelátók közé szabályosan beszorul a levegő. Mondjuk, hogy a hőmérséklet este lemegy negyvenről 36 fokra, de az a stadionban még mindig 46, ezért érthetetlen, miért döntött így. Felhívnám a bíró sporttárs figyelmét, hogy a 40-45 fokban a két félidő felénél nagyon jólesett volna egy kis frissítés a játékosoknak. Pláne a kaposváriaknak, akik a tízedik perctől emberhátrányban futballoztak. Az eredmény persze nem ezért volt ilyen kiütéses, hanem azért, mert a DVSC jól használta ki az emberfölényét, és szépen kivitte a labdát a szélekre, a Kaposvár pedig szétesett.
2013. 07. 29. 08:46
Olvasói sztorik