Nemzetközi foci

A német SG Aufbau Boizenburg ellen lépett pályára harmadik felkészülési mérkőzésén a Nyíregyháza Spartacus Belekben. A Szpari nagy fölényben játszott, és már az első félidőben vezetést szerzett Pölöskey Péter révén, majd Csorba Szabolcs a szünetig megduplázta az előnyt – számolt be a klub honlapja. Fordulás után sem állt le a Nyíregyháza, előbb Pálinkás Gergő, majd Szécs Márk is betalált. A csereként pályára lépő Rezes László sem akart lemaradni, szűk 25 perc alatt két gólt is lőtt, így a Nyíregyháza Spartacus 6-0-ra győzött.
2016. 01. 29. 17:01
Negyedikként a Valencia biztosította helyét a labdarúgó spanyol Király Kupa elődöntőjében: Gary Neville együttese a negyeddöntő csütörtöki visszavágóján 1-0-ra nyert a Las Palmas otthonában, így 2-1-es összesítéssel jutott tovább. A pénteki sorsoláson eldőlt, hogy a címvédő FC Barcelona a Valenciával, a Sevilla pedig a Celta Vigóval találkozik az elődöntőben. Az első mérkőzéseket jövő szerdán, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.
2016. 01. 29. 13:36
Több magyar és külföldi csapattal együtt Törökországban edzőtáborozik a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Az együttes a lengyel Zaglebie Lubin elleni edzőmeccsen vereséggel kezdett, majd legyőzte a román Voluntarit. Utóbbi találkozón megtekintette a szombathelyi együttest a Haladás-nevelésű Guzmics Richárd is, majd a zöld-fehérek is viszonozták a látogatást ami után a Wisla Kraków Guzmiccsal a soraiban győzte le a Botew Plowdiwot 3-1-re. Úgy tűnik, szerencsét hoztak egymásnak a régi barátok.
2016. 01. 29. 11:00
Az Atletico Madrid csatára Antoine Griezmann azt mondta, hogy mivel Diego Simeone vezetőedző továbbra is bízik benne, nem távozik a klubtól. A francia szélsőt a spanyol sajtóban összefüggésbe hozták a Manchester United és a Chelsea csapatával is, de – mint mondta – nem tervezi, hogy elhagyja jelenlegi együttesét. „A főnök azt nyilatkozta a sajtóban, hogy fontos játékos vagyok. Ez is azt mutatta, hogy érdemes maradnom. Nem keresek másik csapatot, mostanság még a korábbiaknál is kevésbé gondolok ilyesmire” – mondta az RMC Sportnak.
2016. 01. 28. 12:03
Olvasói sztorik