Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
U17-es válogatottunk közelmúltbeli (le)szereplésének apropóján annak jártunk utána, fiataljaink hogyan teljesítettek az elmúlt évek-évtizedek világeseményein.
Az UEFA három korosztályban (U17 – korábban U16; U19 – korábban U18; és U21 – korábban U23) rendez kontinensbajnokságot, míg a FIFA két korosztályban (U17 – korábban ugyancsak U16; valamint U20) szervez világbajnokságot. Korosztályos világversenynek tekinthető a nyári olimpia is, hiszen ezen 1992 óta – csapatonként legfeljebb három túlkorossal kiegészítve – csak 23 éven aluli játékosok vehetnek részt. A rendszer alulról építkezik, hiszen a korosztályos kontinensbajnokságok egyben selejtezőtornák is a világbajnokságokra, illetve az olimpiai tornákra. Haladjunk szép sorjában, és kezdjük a legfiatalabbakkal.
U17: az európai középmezőnyben
A 17 éven aluliak Európa-bajnoki sorozata 1982-ben kezdődött (illetve a selejtezők már 1980-ban), igaz, akkor még a 16 évesek számára írta ki a bajnokságot az UEFA. A következő tornát 1984-ben rendezték, azóta pedig minden évben sor került a fiatalok versengésére. Az európai szövetség 2002-ben emelte a korhatárt, azóta beszélhetünk U17-es tornáról. Valljuk be, ez a sorozat nem a magyar futballisták sikereitől hangos, hiszen 26 (!) országgal ellentétben a mi fiaink soha nem tudtak a legjobb négy közé kerülni.
Az eddig megrendezett 32 tornából a magyarok 12-re jutottak ki, 2006 óta azonban nem jártunk a legjobbak között. Az idei (immár a 33.) lesz tehát sorozatban a kilencedik olyan kontinensviadal, amelyet nélkülünk rendeznek, márpedig ez a széria negatív rekord a korosztály történetében. Az európai középmezőnyben azért tartjuk a helyünket, a 2002-ben bevezetett kétlépcsős selejtezősorozatban az elitkörig (a kvalifikáció második fordulója) mindig sikerült eljutni, ráadásul 2012-ben és 2013-ban is csak komoly balszerencse tartott távol minket a döntő mezőnyétől.
Előbb, bár azonos pontszám mellett eggyel jobb gólkülönbségünknek köszönhetően megnyertük csoportunkat Belgium előtt, a belgák óvása nyomán azonban az oroszok elleni 1-0-s győzelmüket az UEFA 3-0-val igazolta és így mindjárt az ő gólkülönbségük lett jobb eggyel, szóval ők utazhattak… Egy évvel később a svédek elleni utolsó csoportmeccsen győznünk kellett a továbbjutáshoz. A Telkiben megrendezett meccsen azonban hiába vezettünk a rendes játékidő végéig, a svédek a hosszabbításban egyenlítettek és újfent lőttek a továbbjutásunknak.
Az első és a második tornán még csak négy csapat vehetett részt (mi egyikre sem jutottunk ki), 1985 és 2002 között viszont már 16, tíz részvételünk esik erre az időszakra. 2003 óta nyolccsapatos az Európa-bajnokság, mi kétszer szerepelhettünk ennek mezőnyében. A legsikeresebb időszak az ezredforduló környékére esik, 1999 és 2003 között zsinórban ötször vehettünk részt a tornán. A legjobban 2006-ban szerepeltünk, ekkor ötödik lett a csapat (erről a korosztályról lesz még szó), igaz, a folyamatosan változó lebonyolítási rendszerben csak egyszer sikerült túljutni a csoportkörön, még 1993-ban (7. hely).
Egy tornát egyébként Magyarország is rendezhetett, mégpedig az első 16 csapatos döntőt 1985-ben. Ekkor csoportunkban a harmadik, összesítésben a 10-12. helyen végeztünk. Ezeket az eredményeket elnézve talán meglepő, de egy U16-os világbajnokságon mégis részt vehettünk, mégpedig az első ilyen eseményen, 1985-ben, Kínában. A Bicskei Bertalan vezette válogatott meghívottként vehetett részt a vébén, és kimondottan jól szerepelt.
A D-csoportban kaptunk helyet, ahol a Mexikó elleni, gól nélküli meccset Brazília (1-0) és Katar (3-0) legyőzése követte, így kapott gól nélkül, csoportelsőként jutottunk a legjobb nyolc közé. Itt ugyan a későbbi győztes Nigéria már túl nagy falatnak bizonyult (1-3), de az összesítésben megszerzett hetedik hely (különösen így, harmincévnyi sikertelenség távlatából) nagyszerű eredménynek számít. A kétévente megrendezett, 1991-től már U17-es tornáról azóta is csak álmodozunk…
U19: egyre távolabb az elittől
A 19 éven aluliak versengése eredetileg ugyancsak az egy évvel fiatalabbak számára lett kiírva még 1948-ban, az UEFA itt is 2002-ben emelte meg egy évvel a korhatárt. A tornát 1984-ig minden évben megrendezték, ezt követően 1992-ig kétévente, majd újra évente tartották. A mezőny létszáma és a lebonyolítási rendszer az évek során folyamatosan változott, 1993 óta rendezik nyolc csapattal, a jelenlegi lebonyolítási rendszer (csoportkör, elődöntő, döntő, az elődöntők vesztesei egyaránt bronzérmesek) 2003 óta van érvényben.
A magyar válogatott szereplése itt már jóval sikeresebbnek mondható, az eddig megrendezett 63 tornából (az idei lesz a 64.) fiataljaink 33-on vehettek részt, három alkalommal (1953, 1960, 1984) győztek, egyszer (1976) a második helyen végeztek és ugyancsak háromszor (1959, 1975, 2008) harmadikok lettek. Érdekesség, hogy 1955-ben és 1956-ban csak a csoportmérkőzéseket rendezték meg, a magyar válogatott mindkét alkalommal az első helyen végzett a négyesében. Fiataljaink az első öt tornán egyébként még nem vettek részt, de amikor először elindultak (1953), gyakorlatilag lesöpörték a mezőnyt. Mind a négy meccsüket kapott gól nélkül nyerték, Karácsony István hét találatával a torna gólkirálya lett. Akkoriban nem csak a felnőtt futballunk csillaga ragyogott magasan…
1968-ig mindössze egyszer (1961) hiányoztunk az Európa-bajnokságról, 1969 és 1997 között a lehetséges 25-ből 16 tornán vehettünk részt. A következő tíz évben viszont már egyszer sem jutottunk ki, aztán 2008-ban szereztünk egy bronzérmet. Ez volt az a korosztály, amelyik két évvel korábban a 17 évesek között ötödik lett. Öt évig megint semmi, majd a tavalyi, hazai rendezésű kontinensviadalon szereztünk egy újabb ötödik helyezést, amellyel kvalifikáltuk magunkat a nyári, új-zélandi világbajnokságra. Jó kérdés persze, hogy egyáltalán részt vehettünk volna az Európa-bajnokságon, ha nem mi vagyunk a házigazdák? A legszomorúbb az egészben, hogy amíg a jelenlegi lebonyolítási rendszerben (tehát 2003 óta) a magyar válogatott 2012-ig mindig eljutott legalább az elitkörig, addig 2013-ban és idén már oda sem. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen?
Ami az erre a korosztályra épülő U20-as világbajnokságot illeti, a magyar válogatott az eddigi 19-ből ötre kvalifikálta magát. Az első kettőn egyaránt ott voltunk. Az 1977-es, tunéziai tornára az előző évi U18-as Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmünkkel kvalifikáltunk, de ottani szereplésünk nem volt túl sikeres. Bár Marokkót legyőztük (2-0), Uruguay (1-2) és Honduras (0-2) ellen veszítettünk, így a B-csoportban a harmadik (kieső), a 16 fős mezőnyben a tizedik helyet szereztük meg. Két évvel később, Japánban megint nem sikerült maradandót alkotni. A Szovjetunió (1-5) és Uruguay (0-2) ellen nem volt esély, de legalább Guinea ellen nyerni tudtunk (2-0), így a D-csoportban újfent a harmadik (szintén kieső), összesítésben pedig a 14. helyet szereztük meg a továbbra is 16 csapatos mezőnyben.
Legközelebb az 1985-ös, a Szovjetunióban megrendezett tornán vehettünk részt, akkor éppen korosztályos kontinensbajnokként. A szerencse megint nem állt mellénk. Az A-csoport első meccsén, Kolumbia ellen hiába vezettünk 2-0-ra még a 87. percben is, a vége 2-2 lett. Ezt követően 2-1-re legyőztük Tunéziát és 1-1-et játszottunk Bulgáriával, a végelszámolásnál pedig azonos pontszámmal és gólkülönbséggel végeztünk a dél-amerikai csapattal a csoport második helyén. A továbbjutásról sorsolás döntött, nem a mi javunkra. Talán ha Kolumbia ellen bírjuk az utolsó perceket… Összességében 16 közül a kilencedik helyet szereztük meg.
1997-ben, Malajziában csatlakoztunk legközelebb az elitmezőnyhöz, mint az előző évi Európa-bajnokság ötödik helyezettje. Nos, ez a torna sem kerül aranybetűkkel a magyar labdarúgás történelemkönyvébe, miután az E-csoportban mindhárom meccsünket elveszítettük (Argentína: 0-3, Ausztrália: 0-1, Kanada: 1-2). A csoportban természetesen az utolsó, az immár 24-es mezőnyben pedig a 23. helyen végeztünk. A továbbjutásra esélyünk sem volt.
Újabb tizenkét év, újabb vébé-részvétel, ezúttal az előző évi Európa-bajnokság bronzérmeseként. A 2009-es egyiptomi tornán az F-csoportba kaptunk besorolást, ahol rögtön ki is kaptunk Hondurastól 3-0-ra. Ezt követően összeszedte magát a csapat, a Dél-afrikai Köztársaság ellen 4-0-ra, majd az Egyesült Arab Emírségek ellen 2-0-ra nyertünk, így a pocsék kezdés ellenére hat ponttal végül a csoport élén végeztünk. Az egyenes kieséses szakasz aztán felejthetetlen meccseket hozott. A nyolcaddöntőben Csehország ellen a rendes játékidő után 1-1, a hosszabbítás után 2-2 volt az eredmény, a krimibe illő tizenegyespárbajt végül 4-3-ra megnyertük. A negyeddöntőben Olaszország ellen a rendes játékidő megint 1-1-et hozott, hosszabbítás után végül 3-2-re győztünk a négy kiállítást hozó meccsen (egy itt, három ott).
A remek sorozat az elődöntőben szakadt meg, ahol a későbbi győztes Ghána ellen veszítettünk 3-2-re. A harmadik helyért Costa Rica volt az ellenfél, és most végre nem mi húztuk a rövidebbet a meccs végén: 0-1-nél a ráadásban egyenlítettünk, majd a tizenegyespárbajban is mi bizonyultunk jobbnak (2-0). A vége tehát bronzérem, amellyel a korosztály történetének legnagyobb sikerét érte el az Egervári Sándor vezette csapat. Az egyéni elismerésekben sem volt hiány: Koman Vladimir a torna második legjobb góllövőjeként ezüstcipős lett, Kiss Máté Csehország elleni bombagólját pedig a torna legszebb találatának választották. Az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar futballsikerének lehettünk tanúi, és csak reménykedhetünk abban, hogy fiataljaink valami hasonlót alkotnak ősszel, Új-Zélandon.
U21: nagyon messze az élvonal
Az U21-esek kontinensbajnoksága sem ezzel a korosztállyal, hanem az U23-asokkal kezdődött. 1967 és 1970 között kihívásos alapon zajlott a torna (Challenge Cup), az aktuális címvédő mindig a soron következő ellenféllel szemben volt köteles megvédeni a címét. A magyar válogatott ezen a tornán nem vett részt. 1970 őszén aztán megkezdődött a „valódi” U23-as Európa-bajnokság, amely 1972-ben zárult le. A mieink ekkor a csoportkör során búcsúztak.
Nem úgy, mint két évvel később, a következő tornán. Akkor két 4-0 foglalta keretbe szereplésünket. Ilyen arányban veszítettünk az első meccsünkön Jugoszlávia vendégeként. Ezután azonban nem volt megállás: végül csoportelsőként jutottunk a legjobb nyolc közé (a másik rivális Görögország volt), ahol előbb Hollandia, majd (tizenegyesekkel) a Szovjetunió válogatottjánál bizonyultunk jobbnak. A döntőben az idegenbeli 2-3 után hazai pályán 4-0-ra vertük az NDK-t, így kontinensbajnoki címet nyertünk!
Két évvel később újra döntőig jutottunk, de a szovjetek ekkor visszavágtak. Persze, az ezüstérem is szépen csillogott! Ez volt a legsikeresebb korosztályunk: három részvétel, egy arany- és egy ezüstérem, a Szovjetunió mögött második hely az éremtáblázaton. Ez a sorozat azonban nem ért meg több kiírást, 1978 óta az UEFA az U21-es korosztály számára írja ki. Az Európa-bajnokságot továbbra is kétévente rendezik, azzal a különbséggel, hogy 2007 óta a páratlan években.
Az U21 azonban már nem a magyar fiatalok terepe. Az eddig megrendezett 19 tornából csak öt esetében tudtunk túljutni a csoportkörön (a tulajdonképpeni selejtezőn). Mindjárt az első két alkalommal (1978 és 1980) bejutottunk a legjobb nyolc közé, 1986-ban a legjobb négy (a legjobb szereplésünk), 1996-ban pedig újra a legjobb nyolc volt a végállomás. 2006-ban ugyan a csoportkörön túljutottunk, de a rájátszásban (a legjobb 16 között) ezúttal is búcsúztunk. 1992-ig a csoportkört követően egyenes kieséses, oda-visszavágós rendszerben zajlottak a küzdelmek (a döntőben is), a következő két torna négyes döntőjét már egy helyszínen rendezték, 1998 óta pedig nyolccsapatos döntőt rendeznek, egy helyszínen. A lényegen azonban ez sem változtat: a nyolc között utoljára 1996-ban, a négy között pedig tíz évvel korábban jártunk…
Az olimpiai labdarúgótornák esetében elég visszamennünk 1992-ig, hiszen gyakorlatilag azóta nevezhetjük ezeket a tornákat utánpótlás világversenyeknek. Magyarország ezeken eddig egy alkalommal vehetett részt, még 1996-ban, Atlantában (illetve Miamiban és Orlandóban, mivel mi ott játszottuk a meccseinket). Abban az évben fiataljaink a legjobb nyolc közé jutottak az U21-es Európa-bajnokságon. Mivel a minket kiejtő Skócia NOB-tagság híján nem nevezhetett az olimpiára, mint a negyeddöntő két legjobb kiesőjének egyike (a másik Portugália volt), Magyarország is kiharcolta a részvételt.
Az ottani szereplés azonban nem volt túl fényes. Először Nigériától kaptunk ki 1-0-ra, aztán a szuperfavorit Brazíliától 3-1-re. Az utolsó meccsen Japán ellen pedig hiába vezettünk még a 89. percben is 2-1-re, végül 3-2-re itt is veszítettünk. Ezzel a teljesítménnyel a D-csoportban és a teljes mezőnyben is az utolsó (4., illetve 16.) helyen végzett Dunai Antal legénysége, bár az elmondható, hogy ennél erősebb csoportba nehezen kerülhettünk volna, hiszen Nigéria végül megnyerte a tornát, Brazília pedig harmadik lett. Ellenük becsülettel helytálltunk, csak azt a Japán elleni végjátékot nehéz megemészteni… Azóta pedig semmi, egyetlen Európa-bajnokságra, így olimpiára sem sikerült kijutnunk.
Mint a felnőtteknél: fényes múlt, szomorú jelen
A magyar felnőttfutball visszaesésének hű tükörképe az utánpótlás romlása. A nyolcvanas évek közepéig fiataljaink még Európa élmezőnyéhez tartoztak. Bár az U16-osok Európa-bajnokságon soha nem nyertek érmet, de 1985-ben a legjobb nyolc közé jutottak a vébén. Az U18-asok hét kontinensbajnoki érmükből hatot ebben az időszakban szereztek, 1984-ben ugye aranyat. Az U20-asok 1985-ig három világbajnokságon vehettek részt, és ugyan a csoportkörből egyszer sem sikerült továbbjutniuk, de egy meccset azért mindig nyertek.
Az U23-asok kontinensbajnoki címe és ezüstje után az U21-esek is nyertek egy bronzot még 1986-ban. Mivel ugyanebben az évben felnőtt csapatunk is részt vehetett a mexikói világbajnokságon (az eredményt most ne firtassuk), a világversenyeken jól szereplő fiataljaink révén úgy tűnt, továbbra is megtarthatjuk helyünket a futballvilág élvonalában. Aztán valami nagyon elromlott. A kilencvenes évek közepéig-végéig még úgy-ahogy tartottuk magunkat, kijutottunk néhány kontinenstornára és világversenyre, de előbbieken az érem-, utóbbiakon (1996: olimpia, 1997: junior világbajnokság) pedig a pontszerzés (a két torna összesített magyar mérlege: hat meccs, hat vereség) bizonyult túl nagy falatnak.
Nagyjából ebben az évtizedben ment végbe utánpótlásunk kicsúszása Európa és a világ élmezőnyéből. És azóta? U17-eseink immár kilenc éve képtelenek kijutni az Európa-bajnokságra, az U18/19-esek 1997 óta mindössze kétszer szerepelhettek ott (egyszer házigazdaként), az U21-esek pedig 1996 óta nem voltak Európa-bajnoki résztvevők. A nyolcvanas évek közepe óta egyetlen generációnk tudott csak komoly sikereket elérni, mégpedig a már említett, elsősorban 1989-es születésű játékosokra épülő csapat. Ők a 2006-os U17-es Európa-bajnokságon Both József irányításával az ötödik, a 2008-as U19-es tornán Sisa Tibor vezetésével a harmadik, míg a 2009-es U20-as vébén Egervári Sándor kezei alatt ugyancsak a harmadik helyet szerezték meg. A 2011-es U21-es Európa-bajnokságra és a 2012-es olimpiára azonban már ők sem tudtak kijutni. Persze ehhez, a lassan egy évtizede összeálló csapathoz hasonló azóta sincs. Valami tehát nagyon nem stimmel az utánpótlásunkkal. Talán majd Új-Zélandon…
