NB I

Tökutolsók lettek a magyar fiatalok

A magyar U17-válogatott nyeretlenül zárta a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A magyar U17-válogatott 2-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától az Európa-bajnoki selejtező hazai rendezésű elitkörének harmadik (utolsó) fordulójában, Felcsúton. A mieink két vereséggel és egy döntetlennel (egy ponttal és egy lőtt góllal) a négyes csoport utolsó helyén végeztek. A kvartettből az első és a második helyezett lehet ott a kontinenstornán.

A mieink a mérkőzés elején némi labdabirtoklási fölényt alakítottak ki, de a bosnyákok jól szűrtek a középpályán, így az első tíz percben nem jutottunk el helyzetekig. Az első lehetőségünk a 14. percben adódott, egy jobb oldali beadást követően Tömösvári Bálint csúsztatott a kapufára. A 18. percben Herjeczki 16 méterről vette célba a kaput, pontos tekerése után a labda éppen befért volna a bal alsó sarokba, de Markovic kapus bravúrral védett.

A harmincadik percben Tömösvári előtt adódott ismét ígéretes lehetőség, közelebb álltunk tehát a gólszerzéshez, a 37. percben mégis a bosnyákok jutottak vezetéshez: Bajic hozta fel a bal oldalon a labdát, középre csavart, a kapunk előtt érkező Demirovicsról lemaradtak a védők, így az ellenfél támadója senkitől sem zavartatva fejelt a hálóba (1-0).

A második félidő első tíz percében nem találtunk fogást a bosnyákokon, ezért Belvon Attila az ötvenedik percben kettőt cserélt, Vogyicska Bálint és Bíró Bence érkezett a pályára. Bíró öt perccel később 16 méterről, nagy helyzetben lőhetett kapura, de nem találta el jól a labdát. Az 57. percben kihasználtuk utolsó cserelehetőségünket, Tajti Mátyás helyére Kovács Dávid állt be, ezzel átváltottunk egy támadóbb felállásra.

A 64. percben a kockázatvállalás meghozta eredményét, Dragóner Filip kapott labdát a tizenhatoson belül, egy csellel lövőhelyzetbe hozta magát, majd 12 méterről a hálóba lőtt (1-1). A hetvenedik percben hibázott a védelmünk, nagy helyzetet hagytak ki a bosnyákok, egy perccel később viszont mi bosszankodhattunk egy kimaradt lehetőség miatt, Kovács Dávid 18 méterről lőtt a keresztlécre.

Az utolsó tíz perc nagy rohanást hozott, mindkét csapat a gólszerzést tartotta szem előtt, itt is, ott is sok lehetőség adódott a támadók előtt. A hosszabbítás első percében a bosnyákok egy szöglet után Mustedanagic fejesével visszavették az előnyt, és 2-1-re megnyerték a találkozót – tudósított az MLSZ honlapja.

– Dühös vagyok, és borzasztóan zavar, hogy nem tudtunk eredményesek lenni ezen a mérkőzésen – értékelt Belvon Attila szövetségi edző a lefújást követően. – A meccs előtt azt mondtam, ha menet közben a hibák járnak a fejünkben, akkor az meg is fog történni: sajnos ez megtörtént. A második félidőben mindent egy lapra feltéve rohamoztunk, meg akartuk fordítani a mérkőzést, de nyilván az ellenfélnek is voltak lehetőségei. A lábakban volt, hogy esetleg más eredmény születik. A magyar labdarúgásnak minden apró sikerre szüksége van – nagyon sajnálom, hogy ezt nem tudtuk megadni. Rosszul alakult a mérkőzés, de más csapatok is tudnak hátrányból fordítani, nekünk is ezt kellett volna tenni: az egyenlítés sikerült, de a győztes találatot nem tudtuk megszerezni. Több volt ebben a mérkőzésben: mezőnyben többször tudtuk uralni, kontrollálni a játékot, de a végén az i-re a pontot nem tudtuk feltenni.

U17-es Európa-bajnoki selejtező, elitkör, 3. forduló

Csehország–Skócia 1-0 (1-0)

Bosznia-Hercegovina – Magyarország 2-1 (0-1)

Vasárnap játszották:

Magyarország–Skócia 0-0

Csehország – Bosznia-Hercegovina 2-2 (0-0)

Pénteken játszották:

Csehország–Magyarország 1-0 (0-0)

Skócia – Bosznia-Hercegovina 2-0 (0-0)

A 7. csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Csehország 7 pont, 2. (és továbbjutott) Skócia 4 pont, 3. Bosznia-Hercegovina 4 pont, 4. Magyarország 1 pont

További részletek hamarosan!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik