nb2
NB II

A tizenegyes is kimaradt…

Újabb vereséget szenvedett, és már nem listavezető a Mezőkövesd az NB II-ben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Mezőkövesd 1-0-ra kikapott a Dunakanyar-Vác vendégeként az NB II Keleti-csoportjának 11. fordulójában. A lehullott eső miatt meglehetősen rossz talajon kellett futballozniuk a csapatoknak. Először a mezőkövesdiek jutottak lövésig, Bognár 25 méteres bombáját Dombó Dávid ütötte ki a léc alól, majd Palásthy Norbert a 12. percben vezetéshez juttatta a hazai csapatot, öt méterről vette be a vendégek kapuját – tudósít a kovesdisport.hu.

A kapott gól kissé megfogta a borsodiakat, majd amikor magukhoz tértek, rögtön gólveszélyt is teremtettek. Lipusz lépett ki jó ütemben a védők között, a váci kapus viszont elkaszálta a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt azonban Hamar Ádám elhibázta. Ezt követően a hazaiaknak voltak ismét helyzeteik, de mindkettő lesről. Az elsőt elengedte az asszisztens, Palásthy pedig mellé emelt, a második hazai gól viszont egyértelműen lesről született, érvénytelenítette is a játékvezető. Az első félidő hajrájában Lipusz két szabadrúgása jelentett veszélyt, az elsőről, amely egy beadás volt, középen mindenki lemaradt, így épphogy elkerülte a kaput. A másodikat viszont egyértelműen kapura szánta a támadó, ám a labda elkerülte azt.

A második félidőben enyhe fölénybe került az Mezőkövesd, a hazaiak pedig kontráztak. A borsodiak középre adásokkal próbálkoztak hasztalanul, míg a váciak eljutottak lövésekig, de ezek eredménytelenek maradtak. A 62. percben Lipusz előtt adódott nagy lehetőség, tisztán vihette kapura a labdát, amelyet azonban 11-12 méterről belelőtt a kapusba. Ezt követően nem találta magát a látogató, és egyszerűen nem tudott helyzetbe kerülni. A váciak viszont a hosszabbításban még igen, Szántai Levente utolsó emberként szabálytalankodott, ezért kiállították. A büntetőre Ficsór Dávid állt be, de Gulyás kapufát rúgott.

A Mezőkövesd hat győzelemmel kezdte a bajnokságot, azóta viszont egy döntetlen mellett ez volt az együttes negyedik veresége. Véber György vezetőedző egy hete, a Honvéd-MFA elleni kudarcot követően már felajánlotta a lemondását, amelyet akkor még nem fogadtak el…

A Szeged és a Kazincbarcika mérkőzésén egy rossz formában lévő együttes egy jó passzban lévő csapatot látott vendégül, de fordult a kocka, és nyertek a házigazda csongrádiak, a győztes gólt Lisztes Krisztián szerezte. A Békés megyei rangadót a megyeszékhelyi Előre nyerte Pozsár Gábor találatával, így a tabellán az élre ugrott. A Putnok meglepő vereséget szenvedett odahaza az FTC kettőtől.

Nyugaton a Veszprém megyei csapatok gól nélküli első félidő után csak a szünetet követően indultak be: a második helyezett Ajka 3-1-re verte a harmadik Kozármislenyt, a megyeszékhelyi VFC pedig 2-2-t játszott a Sopronnal. A Győr II megszerezte második sikerét, a Tatabánya viszont ismét vereséggel egyenértékű döntetlent játszott a BKV Előre ellen. Az elmúlt napokban zajlott az élet Zalaegerszegen, hiszen kiderült, hogy megint két-három hónapja nincs fizetés, másrészt távozott Mészáros Ferenc szakmai igazgató. Nos, a csapat gól nélküli első félidőt követően 3-0-ra nyert a Baja ellen, hazai pályán.

NB II, 10. forduló

Keleti-csoport

Orosháza FC – Békéscsabai Előre 1912 SE 0-1 (0-1)

Szeged 2011 – Kazincbarcikai BSC FC 2-1 (1-1)

Putnok VSE – Ferencvárosi TC II 1-2 (0-1)

Dunakanyar-Vác – Mezőkövesd-Zsóry 1-0 (1-0)

Vasárnap játsszák

13.30: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Vasas SC

13.30: Budapest Honvéd-MFA – Szolnoki MÁV FC

14 óra: Újpest FC B – Restart-Ceglédi VSE

Pénteken játszották

DVSC-DEAC – Nyíregyháza Spartacus 2-1 (1-1)

Nyugati-csoport

FC Ajka – Kozármisleny SE 3-1 (0-0)

Győri ETO FC II – MVM Paks II 1-0 (0-0)

Veszprém FC – SVSE-GYSEV-Goldschmidt 2-2 (0-0)

Duna FC Tatabánya – BKV Előre SC 0-0

Zalaegerszegi TE FC – Bajai LSE-Kalo-Méh 3-0 (0-0)

Vasárnap játsszák

11 óra: Kaposvári Rákóczi FC II – Puskás Akadémia FC

13.30: Szigetszentmiklósi TK-Erima – Aqvital-Publo Csákvári TK

17 óra: Gyirmót FC Győr – Szombathelyi Haladás II

Olvasói sztorik